Connect with us

Hirdetés

technokrata

Az EU harcol a nagy hangerő ellen

Smart home

Az EU harcol a nagy hangerő ellen

Az Európai Unió hétfőn arra kötelezte az mp3-lejátszó és mobiltelefon-gyártó cégeket, hogy csökkentsék a készülékeiken a hangerőt, mivel az sokmillió fiatal hallását veszélyezteti.

Meglena Kuneva, az unió fogyasztóvédelmi biztosa új szabályozást helyezett kilátásba, mely a fiatalok hallását hivatott védeni a lejátszók maximális hangereje ellen.

A biztos elmondása szerint ezek a lejátszók akár egy sugárhajtású repülőgép felszállásával egyenértékű hangot tudnak leadni, és két évet kaptak a gyártók, hogy valamilyen megoldással álljanak elő. Az unióban több mint 10 millió felhasználót érintenek majd ezek a változások.

Első lépésként az új készülékek a külső zajtól is függővé teszik a hangerőt, a sztenderd a 80 decibel lesz. Egy átlagos beszélgetés 60 decibelen zajlik.

A halláskárosodás lassan alakul ki, aztán pedig már késő cselekedni – áll Kuneva közleményében. Ezen sztenderdek bevezetése csupán apró technikai változtatást igényel, melyek már normál használat esetén biztoságosak. Ha egy felhasználó mégis hangosabban szeretne hallgatni egy zenét, akkor megteheti, de egyértelmű jelzéseket fogunk adni számára, hogy amint csinál, az jelentősen károsítja a hallását.

Egyes piaci előrejelzések szerint 2009-ben már több mint egymilliárd hordozható zenelejátszó készüléket adnak el világszerte.

A jelenlegi európai szabályozások nem adnak meg felső hangerő határt, mindössze annyit, hogy a felhasználási útmutatónak tartalmaznia kell a figyelmeztetést.

Franciaországban 100 decibelben van maximalizálva a hangerő, már ez is magasabb mint a nemzetközi egészségügyi és biztonsági normák. 85 decibeles zaj esetén már kötelező a munkások számára a védőfeleszerelés, a füldugó, vagy fülvédő használata.

A halláskárosodás nem csak a süketségre vonatkozik, hanem a beszédértés nehézkességére, a fülcsengésre (tinnitus), és a hangos zajok iránti túlérzékenységre is – húzta alá a biztos. Kuneva szerint a lejátszókban maximum 80 decibel lehetne a hangerő, bár a károsodás nem csak ettől, hanem a hallgatás időtartamától is függ.

Bridget Cosgrave, a Digital Europe igazgatója üdvözölte a két éves felkészülési időt, majd hozzátette, hogy a modern városi élet is jelentős zajjal jár. A Digital Europe 28 ország 40 nemzeti digitális technológiai szövetségét tömöríti, összességében több mint tízezer európai vállalkozás érdekét képviseli.

Az EU biztos terveit az idősebb ingázók áldásként üdvözölhetik. Remélhetőleg az új szabályozás bevezetésével már kevesebbszer kell másik utastárs zenéjét hallgatni a közlekedési járműveken – közölte Malcolm Harbour, az Európai Parlament fogyasztóvédelmi bizottságának elnöke.

Kuneva arra is felhivta a figyelmet, hogy az iPhone-ok lekerülhetnek a boltok polcairól, ha a vizsgálatok fényt derítenek a gyártási hibákra, melyek az utóbbi időben több esetben is a készülék felrobbanásához vezettek. Ha veszélyesek a készülékek, elrendeljük az azonnali visszahívásukat – summázta Kuneva, aki Angliából, Franciaországból és Németországból is kapott erre vonatkozó panaszokat.



Szólj hozzá!

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés