Egy cég szinte teljes irodai people managementjét megoldja egy magyar startup
A munkaidőnyilvántartástól kezdve a belső kommunikáción át egészen az építési területek beléptetési rendszeréig bezáróan képes kielégíteni a hazai vállalatok igényét a TabLog.
Az IT és az ingatlanipar szinergiájából létrejött magyar startup innovatív megoldásainak köszönhetően ma már olyan vállalatokat tudhat portfóliójában, mint a Vodafone, az IBM, vagy a Siemens.
A 2020-ban alapított céget a GDPR megjelenése, valamint a COVID-19 járvány jelentette újfajta munkaidőkezelési és nyilvántartási rendszereket igényeltek, és még az alapítás évében elnyerte az Okosirodai Megoldások Díjat. A két tulajdonos, az informatikai szektorból érkező, korábban a SAAB és a Grippen számára AR szoftverfejlesztéssel foglalkozó Budaházy Szabolcs és Radnóty Zoltán ingatlanbefektető a saját területüket jól ismerve gyűjtötték össze azokat a kihívásokat, amelyekkel ekkoriban a hazai vállalkozások szembesültek, és mindezek megoldására az évek során egy összefüggő, felhőalapú megoldást dolgoztak ki.
Digitalizált HR megoldások
A TabLog lényege, hogy nem a hagyományos értelemben vett divíziók szerint (HR, üzemeltetés, belső kommunikáció) különíti el a különböző iroda-menedzsment feladatokat, hanem ezt egy összefüggő rendszerbe tömöríti. Az irodai dolgozóknak így elegendő egy applikációt a telefonon tudniuk ahhoz, hogy elérjék a vállalati telefonkönyvet, belső kommunikációs push üzeneteket kapjanak, de biztonsági feladatokat is ellát, hiszen vészhelyzet esetén nem csupán képes értesíteni a vállalat az irodában tartózkodókat, de pontosan tudja, hogy melyik emeleten hány ott dolgozó kolléga tartózkodik, ez pedig egy valódi vészhelyzet esetén emberéleteket is menthet. Ami mindezek mellett komoly fegyvertény a TabLog mellett, az az NFC token alapú beléptetés.
Az okostelefonnal történő beléptetés egyik legnagyobb előnye, hogy elhagyhatóvá teszi a mágneskártyarendszert, és teljesen digitalizálttá teszi a munkaidőnyilvántartást. Az irodában dolgozó kollégáknak elég telefonjukat a TabLog által telepített beléptetőponthoz érintenie, a rendszer rögzíti a belépésüket, és kinyitja az iroda ajtaját. A rendszer teljes mértékben személyreszabható, így például egy több vállalatnak otthont adó irodaházban lehetőség nyílik arra, hogy egy adott emeleten dolgozó kolléga csak a munkahelyéhez tartozó szintekre kapjon hozzáférést. A rendszer emellett a home office rögzítésére is lehetőséget ad, valamint a túlórákat is könnyedén képes kezelni, hiszen azonnal elérhetővé és exportálhatóvá teszi a jelenléti adatokat.
Első benyomás a legmagasabb szinten – TabLog Visitor
Szép és jó, ha kiiktatjuk a mágneskártyákat, de akkor hogyan közlekednek a vállalat külsős vendégei az irodaházban? Erre kínál megoldást a startup Visitor funkciócsomagja, amely egyedi, egyszeri belépési lehetőséget biztosító QR kódot generál, amelyet egyszerűen a Gmail, vagy Outlook meghívóhoz csatolva küldhetünk el a vendégül látott partnernek.
„A Visitor termékcsomagunk az, amelyre a legbüszkébb vagyok, hiszen általa partnercégeink megmutathatják, hogy nemcsak nyitottak az újdonságra és az innovatív digitális megoldásokra, igazi 21. századi első benyomást nyújthatnak magukról”
– mondta el Zsebők Dávid, a TabLog vezérigazgatója. „A TabLognak köszönhetően a partnereink vendégei a QR kóddal könnyedén jutnak be az épületbe, nem szükséges magyarázkodniuk a recepción, hogy kihez érkeztek, hányra,
milyen célból. A partner ekkor értesítést kap arról, hogy megérkezett, így garantáltan felkészülten várhatja a vendégét, sőt személyes kedvenc funkciómnak köszönhetően az épületgépészethez integrált TabLog rendszer a beléptetést követően automatikus liftet is képes hívni a vendégünknek, aki csak beszáll, és a felvonó már viszi is a partner emeletére” – magyarázta Zsebők Dávid. Az épületgépészeti integráció során a TabLog szoftvere a KONE liftvezérlőkhöz kapcsolódik, a finn liftgyártó és a hazai startup együttműködés pedig globális szinten számít úttörőnek, hiszen a TabLog egyike volt az első fejlesztőknek, akik ilyen típusú, rendszerszintű integrációt voltak képesek megválósítani. Zsebők Dávid szerint ez az integrációs know-how is arról ad tanúbizonyságot, hogy a TabLognál magas szinten egyesül az ingatlanpiaci/épületgépészeti, valamint az informatikai tudás.
TabLog Üvegkapu – Félelmetesen egyszerű megoldás kifejezetten az építőiparnak tervezve
Az Üvegkapu rendelet életbelépésével minden 700 millió Forintot meghaladó, közbeszerzéssel kapcsolatos építkezésre csak engedéllyel rendelkező személyek tartózkodhatnak, és az építési vállalkozóknak a belépéseket és a kilépéseket is digitálisan naplóznia kell. A TabLog a STRABAG felkérésére készítette el kifejezetten az Üvegkapu rendelet jelentette új kihívások áthidalására a TabLog Üvegkaput, mely DATRAK minősítéssel rendelkezik, és önmagában biztosítja a teljes üvegkapu megfelelést.
Ez a rendszer csak az építőipar számára szükséges funkciókat tartalmazza, mely egy egyszerű admin felületről érhető el és a TabLog a rendszer működtetéséhez szükséges eszközpark telepítésén túl teljeskörű támogatást is nyújt partnervállalkozóinak a projekt egésze alatt, hogy az építőipari szakemberek kizárólag a szakmai kihívásokkal foglalkozhassanak.
További friss híreket talál a Technokrata főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
