Connect with us

technokrata

Már ez a mobil is tudja, hogy milyen erővel nyomod meg a kijelzőjét

meizupro62

Kütyük

Már ez a mobil is tudja, hogy milyen erővel nyomod meg a kijelzőjét

Nyomásérzékeny megjelenítővel érkezik a Meizu újdonsága.

Azok után, hogy az Apple és a Huawei is rendelkezik már nyomásérzékeny kijelzővel felszerelt telefonnal, Meizu is bemutatta a saját megoldását. A Meizu PRO 6 a nevétől eltérően nem egy 6, hanem csak egy 5,2 colos, Full HD felbontású megjelenítőt kapott. A Super AMOLED technologiájú egység a Meizu által 3D Press-nek nevezett technológiát használja, amely az iPhone 6S-hez hasonlóan érzékeli, hogy milyen erővel nyomják meg.

meizupro6

A Gorilla Glass 3-mal borított előlap mögött a MediaTek Helio X25 lapkakészletét találjuk, ez egy 10 magos (!) processzorral és 4 GB RAM-mal biztosítja a készülék gyors működését. Nem meglepő módon a Meizu ezúttal is saját felületet húzott az Androidra, amelyből a 6.0 Marshmallow verziót futtatja a készülék.

A cég a kamerára is nagy hangsúlyt fektetett. A 21,1 megapixeles, 1/2.4″-es szenzorral ellátott egység lézeres autófokuszt kapott, illetve tartozik mellé egy 10 LED-ből álló villanó is. A burkolat ezen túl még egy 2560 mAh-es, gyorstöltéssel is feltölthető akkumulátort tartalmaz.

meizupro62

A Meizu PRO 6 április végétől lesz elérhető 32 és 64 GB-os tárhellyel szerelt verziókban. Míg előbbiért 106 ezer forintnak megfelelő yuant kérnek, addig utóbbiért 120 ezer forintnyi valutát kell fizetni.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek