Connect with us

technokrata

A 3G lesz a mobil szegmens növekedésének fő mozgatórugója

Kütyük

A 3G lesz a mobil szegmens növekedésének fő mozgatórugója

A harmadik generációs mobiltelefonos technológiák térnyerésének köszönhetően várhatóan az elkövetkezendő időkben is folytatódni fog a mobil készülékek piacának jelentős mértékű növekedése.

Az IDC piackutató cég egyik legfrissebb tanulmányából kiderül, hogy 2004-ben világszerte már több mint 500 millió darab mobiltelefont fognak forgalomba hozni, ami mintegy nyolc százalékos növekedést jelent az idei esztendőhöz képest. Az IDC munkatársai úgy vélik, hogy 2003-ban globálisan megközelítőleg 460 millió mobil készülék fog gazdára találni.

Alex Slawsby, az IDC egyik vezető elemzője az üggyel kapcsolatban elmondta, hogy a mobil szegmens további növekedésének egyik legfőbb mozgatórugója nem más, mint a jelenleg széles körben használatos 2G, illetve 2,5G technológiák utódjának tekinthető 3G, vagyis a harmadik generációs mobil technológia. Slawsby szerint a 3G térnyerése számos olyan új termékeket és szolgáltatást hoz majd magával, mely garanciát jelenthet a szektor dinamikus növekedésére.

A piackutató cég előrejelzései szerint a jövő esztendő végén világszerte mintegy 1,4 milliárd mobiltelefon tulajdonos lesz, és ebben az évben előreláthatólag 42 százalékkal fog növekedni a 2,5G, vagyis GPRS kompatibilis mobil készülékekkel rendelkezők száma. 2004-ben várhatóan megközelítőleg 48 millió harmadik generációs mobiltelefon talál majd gazdára, ami nem kevesebb mint 140 százalékos növekedést jelent 2003-hoz képest.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek