Connect with us

technokrata

A Huawei továbbra is a hordozható okoseszközök piacának éllovasa

huawei

Kütyük

A Huawei továbbra is a hordozható okoseszközök piacának éllovasa

A Huawei továbbra is a hordozható okoseszközök piacának éllovasa

A vállalat 2020 első negyedévében közel 30 százalékos növekedést ért el a hordozható okoseszközök piacán

A leszállított viselhető okoseszközök – okosórák, okoskarkötők – száma 2020 első negyedévében globálisan elérte a 72,6 milliót, amely 29,7 százalékos növekedést jelent a tavalyi évhez képest – közölte negyedéves jelentésében az International Data Corporation (IDC) kutatócég.

A jelentés szerint a Huawei megtartotta magas piaci részesedését, a vállalat által leszállított viselhető okoseszközök száma a tavalyi év első negyedévéhez képest 62,2 százalékkal nőtt.

Az okosórák piacán tarolt a Huawei

Miközben az okosórák piaca 2020 első negyedévében 7,1 százalékkal csökkent globálisan a tavalyi évhez képest – az év első három hónapjában összesen 16,9-millió készüléket szállítottak – addig a Huawei érdemben növelni tudta forgalmát. A vállalat továbbra is a második legnagyobb gyártó a piacon, az első negyedévben leszállított 2,6 millió okosóra 118,5 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbival összehasonlítva. A Huawei így az egyetlen olyan vállalat a piacon, amely ebben a termékszegmensben több mint 100 százalékkal tudott növekedni.

Az IDC jelentése szerint a Huawei növekedése az erős online jelenlétnek és a kiskereskedőkkel fenntartott szoros kapcsolatnak köszönhető. A kínai piac mellett a vállalat sikeresen teljesített az európai, latin-amerikai és más ázsiai piacokon is.

2020 első negyedévében a Huawei világszerte elindította az új HUAWEI WATCH GT 2 okosórájának forgalmazását. A vállalat karon viselhető okoseszközeit folyamatosan optimalizálja; ennek köszönhetően a Huawei okosórák kiemelkedő minőséget nyújtanak a fitnesz és az egészségügyi funkciók területén, a legújabb szériában már a véroxigén-szintet mérő funkciója is megjelent, a termék ennek köszönhetően is pozitív visszajelzéseket kapott a piacon.

Mindemellett, a Huawei a jövőben is igyekszik tovább gyorsítani az 1+8+N termékstratégia fejlesztését – az 1 az ökoszisztéma központi elemeit, az okostelefonokat, a 8 a további kiemelt termékkategóriákat; így az okostévéket, táblagépeket, okosórákat, PC-ket, okos vezeték nélküli fülhallgatókat, autós telematikai rendszereket, okoshangszórókat és az okosszemüvegeket, az N pedig a tágabb ökoszisztéma elemeit jelenti –, amelynek köszönhetően a felhasználók minden élethelyzetben használhatják majd a vállalat eszközeit. A stratégián belül az okosórák kiválóan illeszkednek a stratégiába, hiszen fitneszfunkcióik mellett hasznos egészségügyi adatokat is szolgáltatnak használóik számára.

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

Kütyük

Hirdetés

Dotkom

Műszaki Magazin