Stephen Baker: Numerátorok

Ők azok, akik a világháló felhasználói által hagyott nyomokból megpróbálják – egyre nagyobb sikerrel – modellezni a vásárlók, szavazók, terroristák vagy bármilyen csoport viselkedését. A könyvből kiderül, hogy a matematikai géniuszok egyre jobb modelleket alkotnak és egyre sikeresebben képesek megjósolni e csoportok tevékenységét, ám a lehetséges árnyoldalakról nem vagy alig esik szó. A szerző végigvezeti az olvasót azon a folyamaton, hogy milyen módon használják fel az internetezők összes tevékenységet. Az egész a sütivel, egy ártalmatlannak tetsző kis számítógépes kód elhelyezésével kezdődik a felhasználó gépén, amellyel nyomon követhető a mozgásunk egyik honlapról a másikra. Ma még persze nem a személyes adataink megszerzése a cél (mert ez még viszonylag nehézkes és költséges), hanem a felhasználó viselkedésének felderítése. Ha például elolvasunk egy cikket mondjuk, a Boston Globe oldalán a Toyota Priusról, majd egy másik magazinban az autós rovatot olvasgatjuk, máris levonják a következtetést, hogy szándékunkban lehet autót vásárolni. Kisvártatva azt vehetjük észre, hogy további szörfölésünk során egyre több gépkocsireklámmal bombáznak minket. Ugye nem tűnik veszélyesnek? Nem is az, de a numerátorok itt nem állnak meg. Összegyűjtik online tevékenységünket, vásárlásainkat és következtetéseket vonnak le a politikai meggyőződésünkről. Nem öncélúan persze, hanem hogy a választások idején célzottan tudják megkeresni az esetleges ingadozókat.

Baker leírja, hogy a dolgozókat hogyan figyelik meg. Nem az igazán durva, kamerás, személyiségi jogokat figyelembe nem vevő esetek az érdekesek, hanem kifinomultabb, a megfigyelést a dolgozó érdekében, javára szolgáló esteket ír le a szerző – legalábbis amit ilyennek tüntetnek fel. Az egyik nagy multinacionális cégnél például az alkalmazottak kapcsolatait, hálózatait az elektronikus levelezésén keresztül derítik fel. Na, nem olvassák el a leveleket (bár azért kulcsszavakat gyűjtenek a hangulat felmérésére), csak azt mérik, hogy ki, kivel, milyen intenzitással kommunikál, és ennek alapján mérik fel a dolgozók kapcsolati körét. Ha például alig kommunikáló munkatársat találnak, akkor a szerző által megkérdezett szakértő szerint felmerülhet, hogy a kolléga lehangolt, esetleg a kilépését fontolgatja vagy éppen összejátszik a konkurenciával. Mindenképpen felhívta magára a figyelmet. Arról esik szó a könyvben, hogy ez mennyire pozitív a dolgozónak, mert odafigyelnek és segítenek megoldani a problémáját, arról azonban nem, hogy ez rossz lehet az alkalmazottnak, mert annyira odafigyelnek a gondjára, hogy elveszítheti a munkahelyét.

A szerző jelenleg szabadúszó, de korábban, 23 évig a BusinessWeek munkatársa volt, mígnem tavaly novemberben, amikor a Bloomberg megvásárolta a szebb napokat is megért patinás üzleti lapot, nem hosszabbították meg a szerződését. Ez, mármint az, hogy egy korábban minőségi lapnál szocializálódott a szerző, lehet az oka, hogy a megszólaltatott számzsonglőrök vagy az őket alkalmazó üzletemberek fényes jövőbe vetett hitén kívül gyakorlatilag nem esik szó arról, hogy ezekkel a technikákkal nemcsak élni, hanem visszaélni is lehet. Baker leírja a megkérdezett szakemberek véleményét, ám nem “keménykedik”, nem kérdez vissza, nem mond ellent, gyakorlatilag csak dokumentálja az elhangzottakat. Két eset lehetséges. (A harmadik, hogy nincs véleménye, tájékozatlan a témában, kizárható.) Az első eset, hogy osztozik a megszólítottak rózsaszín jövőképével, a második, hogy győzött az újságírói beidegződés és hiperkorrekt akart lenni. Sajnos egyikre sincs mentség, mert a témában járatlan olvasó így csak az egyik oldalát ismerheti meg a jövőnket jelentősen befolyásolható kutatók, üzletemberek tevékenységének.