Politikai kereszttűzben az informatikai lomtalanítás? – Interjú Pettkó András országgyűlési képvisel

Magyarországon, ahogy a világon mindenütt, egyre súlyosabb problémát jelent az elöregedő számítógépek és egyéb berendezések környezetvédelmi előírásoknak megfelelő kezelése. Az egyre nagyobb mennyiségű elektronikai hulladék visszagyűjtése és ártalmatlanítása új feladatok elé állítja a kormányzatot és az iparág felelőseit egyaránt. Kérdés, hogy lesznek-e megoldások az információs társadalom korántsem virtuális szemétdombjainak eltakarítására. Kérdéseinkre Pettkó András országgyűlési képviselő és Kerekes Pál, az MDF informatikai kabinetjének szakmai koordinátora válaszolt.

Terminal – Melyik minisztérium feladata az elektronikai hulladékgazdálkodási törvény megalkotása?

Pettkó András – Az MDF az új Informatikai és Hírközlési Minisztériumtól várta el, hogy az elektronikai hulladék visszagyűjtésére vonatkozó törvényt beterjessze. Ezért fordultam 2002 októberében Kovács Kálmán informatikai miniszterhez. Arról tudakozódtam, milyen tervei vannak az IHM-nek a témával kapcsolatosan. A tárca minisztere azonban a tárcaközi leosztásra hivatkozva a Környezetvédelmi Minisztériumot jelölte meg illetékesnek. Ekkor felhívtam a figyelmet arra, hogy ne csak a mobiltelefonok elhasznált akkumulátorainak problematikájára szűkítsék le az intézkedési csomagot, emellett rendszeres számítástechnikai lomtalanítást javasoltam. Pár napra rá, Dr. Kóródi Mária környezetvédelmi és vízügyi miniszter bejelentette, hogy megegyezett mindhárom hazai mobilszolgáltatóval, hogy közösen egy akció keretében a maroktelefonok akkumulátorait visszaveszik decemberben. Ha viszont rálépünk a Westel, a Pannon GSM, vagy a Vodafone honlapjára, akkor bizony olvasható, hogy ezek a cégek 500 forintért visszavásárolják a mobilkészülékek elhasznált akkumulátorait, azonban erről szinte senki sem tud/tudott, mert a honlapokon csak apróbetűben lehet erről olvasni. Az én álláspontom szerint a három mobilszolgáltató Karácsonykor saját akcióival is meghirdethette volna az akkumulátor-begyűjtési kezdeményezést. De sajnos ez sem történt meg. Dr. Kóródi Mária miniszter asszonyt megkérdeztem erről, ő azonban úgy vélte, hogy nem a tárca feladata az ilyen kampányok szervezése.

Terminal – Miért fontos a törvény meghozatala?

Pettkó András – Javaslatomat indokolta az is, hogy a közelgő EU-csatlakozás időpontjáig megfelelő törvényi szabályozás álljon rendelkezésre az elektronikai hulladékok kezelésére. Ha nem is a minisztérium feladata, a problémát akkor is meg kell oldani, hiszen 2005. január elsejétől minden európai uniós ország számára kötelezővé válik az elektronikus hulladékgazdálkodási törvény nemcsak megvalósítása, hanem használata is. Ezt a törvényt viszont az EU-s csatlakozás előtt érdemes benyújtani, annak érdekében, hogy Magyarország a megfelelő időben és zökkenőmentesen át tudja venni az uniós elvárásokat. Ha megalkotjuk a törvényt, akkor a folyamatot idejében el tudjuk indítani, így 2005-ben már csak azt kellene vizsgálni, hogy szükséges-e a törvény módosítása, s ha igen, milyen mélységekben, és milyen hazai szempontok alapján.

Terminal – A törvény megszületéséig mit lehet tenni?

Pettkó András – Egy új szemléletmódra van szükség. A 21. században élünk, nem szociális piacgazdaságban, hanem öko-szociális piacgazdaságban, és ez utóbbinak lényeges szempontja a környezetvédelem.

Évente lehetne két elektronikus lomtalanítási akció, ahol az ország különböző pontjain, meghatározott helyeken le lehetne adni ezeket a termékeket, és ebből az újrahasznosítást is meg lehetne indítani. A KJK-Kerszöv akciójából látszik, hogy mindez nem kerül pénzbe, csak egy kis odafigyelésre volt szükség, hiszen azt a 61 ezer darab CD-t, amit begyűjtöttek, egy német cégnek értékesítették, és az abból befolyt összeget tudták a saját kiadásaikra fordítani.

Terminal – Van-e Magyarországon olyan cég, amely rendelkezik a megfelelő infrastruktúrával, hogy ezeket a hulladékokat kezelje, tárolja, felhasználja?

Pettkó András – Budapesten a lomtalanításokkor egy német cég embereket bérel fel, hogy járják az utcákat és a monitorokból, számítógépekből, elektronikus hulladékokból kiszedjék a használható részeket. Ezeket utána fogják és kiviszik Németországba – potom pénzért, majd ott újrahasznosítják. Viszont ha erre van német cég, akkor miért nincs magyar? Egyértelmű, hogy amíg nincs törvény, addig a magyar vállalkozói réteg nem tartja érdemesnek, hogy ebbe pénzt ruházzon be. Ha lenne törvény, és mindez szabályozva lenne, akkor előkerülnének azok a magyar cégek, akik szerintem ugrásra készen állnak, hogy erre a technológiára ráálljanak.

Régebben a használt olajat mindenki kiöntötte a lefolyóba, ma már viszont egy egész iparág fejlődött ki arra, hogy mindezt begyűjtsék, és újrahasznosítsák. Ehhez is kellett egy jogszabály, ami alapján be tudott indulni. Ha lenne elektronikus hulladékgazdálkodási törvény, akkor biztos vagyok benne, hogy lenne Magyarországon olyan tőkeerős vállalkozói réteg, amely hajlandó lenne ebbe beruházni. És ezzel mindnyájan csak nyernénk, hiszen – Magyarországon ötmilliónál több mobilkészüléket tartanak üzemben. Ha ezeknek az akkumulátorait egymás után sorba raknánk – ez pontos adat – a sor Miskolctól Győrig tartana, vagyis ez a távolság legalább háromszáz kilométert tesz ki. Óriási mennyiség ez, még akkor is, ha ez nem egyszerre kerül a szemétbe.

Terminal – A törvénynek gyakorlati megoldásokat is tartalmaznia kellene?

Pettkó András – Kovács Kálmán miniszter régebben a Minisztériumon belül felkért egy csoportot arra, hogy dolgozzon a törvény kidolgozásán, ám a hatásköri leosztások alapján később a minisztertársával úgy egyezett meg, hogy ezt a törvényt a Környezetvédelmi Minisztérium fogja beterjeszteni, így ez abbamaradt.

A parlamentáris demokráciában az a szokásjog, hogy ilyen komoly törvényeket egy ellenzéki pártnak nem érdemes beadnia, hiszen lehetetlen, hogy az így megalkotott törvényjavaslat átmenjen a Parlament fogaskerekein, gyakorlatilag nincs értelme benyújtani. Az MDF egy tízfős stábbal, valamint Kerekes Pállal az MDF informatikai kabinetjének szakmai koordinátorával közösen dolgozik rajta. Begyűjtöttük külföldről más uniós országok törvényeit, kormányrendeleteit, ezeket lefordítottuk. Így ha mégsem kerül a törvény benyújtásra, az MDF meg fogja tenni.

Terminal – Ma Magyarországon egyáltalán van valamiféle – akár kezdetleges – gyakorlat az elektronikai hulladékkezelésre?

Pettkó András – A mobiltelefonoknál maradva, a kisebb telefonértékesítőknél nincs, a nagyobbakon belül viszont vannak elhelyezett gyűjtőládák, ahova be lehet dobni. Ha a cégeket köteleznék arra, hogy vissza kell venniük az elhasznált elektronikai termékeket, akkor nekik valami pénzalapot kell képezni arra, hogy a folyamat megindulhasson. Egy biztos, a fogyasztókra nem szabad emiatt több költséget róni. Az EU szabályozás szerint a gyűjtés, a feldolgozás és az újrahasznosítás költségeit a gyártóknak, az importőröknek, vagy a kereskedőknek kell fedezniük. A felelősség ilyen fajta szabályozása és az ebből következő intézkedések és forgalmazói terhek növelése alapos kormányzati előkészítést és érdekegyeztetést kíván.

Kerekes Pál – A lényeg a szemléletváltozás, ugyanis új jelenséggel állunk szemben, egy új fogyasztói termék jelent meg, amely lassan az egész életünket behálózza, csak még nincs meg a technikája, hogy mindezt hulladékként hogyan lehetne begyűjteni, feldolgozni. Ha a törvényi keretek ezt lehetővé teszik, akkor már könnyebb lesz a megvalósítás.

Néhány probléma az informatikai hulladékgazdálkodásban:

– Magyarországon ötmilliónál több mobilkészüléket tartanak üzemben. Ha ezeknek az akkumulátorait egymás után sorba raknánk – ez pontos adat – a sor Miskolctól Győrig tartana, vagyis ez a távolság legalább háromszáz kilométert tesz ki.
– Szakértői becslések szerint megközelítőleg egy millió személyi számítógép, illetve egyre több laptop van mindennapi használatban.
– Az élettartamuk végére ért számítógépek és egyéb berendezések elhelyezésére még nem alakult ki a szelektív hulladékgyűjtés rendszere.
– Felmérések szerint az elektronikai szemét jelenleg a háztartási hulladék 4 százalékát teszi ki, azonban mennyisége ugyancsak gyorsan, ötévente 16-28 százalékkal növekszik: háromszor olyan gyorsan, mint az átlagos hulladék.

A gyártók és a forgalmazók részéről már elindultak kezdeti akciók, nagy nemzetközi gyártók, illetve mobilszolgáltatók önerőből szerveznek visszagyűjtési programokat, gondoskodva az ártalmatlanításról is.