Connect with us

technokrata

A semmiből teremteni hasznosat – Bálint Zoltán, Giganet Internet Szolgáltató Kft.

balintzoltan

Portré

A semmiből teremteni hasznosat – Bálint Zoltán, Giganet Internet Szolgáltató Kft.

A semmiből teremteni valami igazán hasznosat és ezzel segíteni a helyi közösséget – ezek a legfőbb motivációi Bálint Zoltánnak, aki huszonévesen alapította meg internetszolgáltató cégét Nyíregyházán. Ma már több ezer lakásba juttatja el a világhálót és ingyen hotspotokkal segíti a város lakóit.

Még nem a számítógépes generációba születtél, hogyan kerültél mégis erre a területre?

Gyerekkoromban építész akartam lenni, el is végeztem a szakközépiskolát és a magasépítő technikumot, de idő közben rájöttem, hogy ebben a szakmában nélkülözhetetlen a kapcsolati tőke, ha a nagyapád nem volt építész, akkor nehezen tudsz érvényesülni. Mi nehéz életkörülmények között éltünk az ország keleti felében, így olyan szakmát kellett találnom, ami azonnali megélhetést biztosít. Ezt az informatikában találtam meg, ami akkoriban, a ’90-es évek végén kezdett elterjedni. Már a középiskola végén abból tartottam fenn magam, hogy számítógépeket raktam össze és eladtam őket. Érdekelt ez a területet és láttam benne a lehetőséget…

Már akkor is nagyban gondolkodtál?

Eleinte nem, működött a számítógép kereskedelem. Bár tudtam, hogy ez nem lesz kihívás hosszú távon. Megpróbáltam felsőfokú végzettséget szerezni a Debreceni Egyetemen, de nem bírtam a számomra nagyon száraz, vontatott elméleti képzést. Inkább jelentkeztem a CISCO cég képzésére, ahol nagyon sok gyakorlati tudásra tettem szert.

Miért akartál saját vállalkozást indítani?

A közvetlen környezetemben szembesültem azzal, hogy egyre nagyobb igény lesz  Nyíregyházán internet szolgáltatásra, de nagyon szűkös volt az infrastruktúra. Épp ezért összeálltam egy műszaki mérnök barátommal, Iván Rolanddal, és megalapítottuk a Giganet Internet Szolgáltató Kft-t, ami arra hivatott, hogy Internettel lássa el Nyíregyházát és vonzáskörzetét, különösen azokat a területeket, ahol nincs még kiépített hálózat.

Balint_ZoltanTudtad előre, hogy milyen nagy fába vágtad a fejszéd?

Nem, de csináltuk. (nevet) Szerencsés helyzet volt, hogy a korábbi építőipari tanulmányaimat ötvözve az informatikai tudással sikeresen tudtunk kiépíteni Nyíregyházán és környékén mára már piaci erővé vált infrastruktúrát. A városban saját optikai gerinchálózatunk van, sok-sok kilométer kábelt építettünk be és több ezer berendezést üzemeltetünk. Szolgáltatásaink megbízhatóak, az egyszerű lakossági szolgáltatástól a nagyvállalati megoldásig terjed a portfólió.

Az ember azt gondolná, hogy erre csak a nagyvállalatoknak van pénze…

Kellett bátorság ahhoz, hogy belefogjunk, az biztos. Nem volt tőkeinjekciónk és befektetőket sem kerestünk. Organikusan fejlődtünk, a bevételeink 90 százalékát visszaforgattuk a fejlesztésekre. Aki az IT területen dolgozik, tudja, hogy szükségszerű lépést tartani a legújabb technológiákkal, olyan gyorsan fejlődik minden. Mi sem ragadhattunk le az internetnél, hanem bővítettük palettánkat IT szolgáltatással, beleértve a web, domain, szerver, vállalati hálózatépítés, telefon, email szolgáltatásokat. Jelenleg több mint kétezer háztartás és háromszáz vállalkozás az ügyfelünk. Büszke vagyok arra, hogy kisvállalkozásként is valódi konkurenciát jelentünk a régiónkban idő közben megjelent nagy szolgáltató cégeknek is.

Miben látsz még kihívást?

Kihívás az, hogy megértsük, hogyan változik a világ és ehhez nyújtsunk alternatívákat és megoldásokat az informatika és a távközlés terén. Szintén kihívás számomra a hétköznapok megélése, a 15 fős csapatom összetartása, illetve a cég helyes irányítása, a megfelelő üzleti partnerek megtalálása, akikkel kölcsönösen előnyös üzletet köthetünk. Számomra ugyanis fontos a kölcsönösség, csak az olyan kapcsolatokat szeretem, ahol mindkét fél nyer.

Akkor nem vagy egy tipikus menedzser.

Számomra a legfontosabb a vízió, amiért dolgozom, dolgozunk. Hiszem, hogy a változás idejét éljük a világban, és ezt az üzleti életben is követni kell. Az új gondolkodásnak  a munka-közösség-üzlet hármasság mentén kell kialakulni, máskülönben nem lesz életképes. A pénz is fontos, de az csak egy eszköz, nem pedig cél.

A Giganet már eszerint működik?

Igen, egyre inkább erre törekszünk, így a munka és üzlet mellett – ami a vállalkozások természetes alkotóeleme – a helyi közösség támogatása is alaptevékenységünk része. Sokkal ügyfélközpontúbbak vagyunk, mint a multik, figyelünk a helyi emberek igényeire és megoldjuk a problémáikat. Megszállottan lokálpatrióták vagyunk és folyton keressük a kapcsolatot a helyi vállalkozásokkal, akikkel együttműködve az ügyfelek részére promóciókat szervezünk. Emellett számos helyi civilszervezet részére ingyenesen biztosítunk internetes megjelenést. A város több pontján alakítottunk ki ingyenesen elérhető Wifi pontokat amit szívesen használnak az emberek. Ezt a szolgáltatást szeretnénk a jövőben bővíteni, így talán egyszer elérjük majd azt is, hogy a lakosság alanyi jogon juthat hozzá az internethez, akár egy köztéri vízcsaphoz. Erre számos, üzletileg is működőképes modellt dolgoztunk ki.

Miben szeretnél példát mutatni másoknak?

Könnyű ma úgy sikeresnek lenni, hogy közben mások kárára cselekszünk. Bizonyítja ezt a természetpusztítót ipar, az emberek romló egészségügyi állapota. Én csak olyan szolgáltatást akarok nyújtani, ami az ügyfeleimnek, a környezetünknek és társadalmunknak is kedvez. Ehhez tudatosnak és kitartónak kell lenni, mert az eredmények csak jóval a befektetések után jelentkeznek. Ha ezt jól csinálod, akkor pénzügyi siker is meg fog érkezni. Szerintem csak így érdemes. Igazi értékek így jöhetnek létre, ez az igazi társadalmi felelősségvállalás.

Forrás: www.peldakep.hu



Szólj hozzá!

További Portré

Technokrata a Face-en

Tesztek