Connect with us

technokrata

Valami nagy dologra készül a HTC

Kütyük

Valami nagy dologra készül a HTC

Valami nagy dologra készül a HTC

Januárban megtudjuk, hogy mire!

Azt már mi is több ízben megénekeltük, hogy a HTC-nek nem megy túlságosan jól az elmúlt években, a tajvani gyártó ugyanis képtelen volt ütőképes, a versenytársak tömegéből kitűnő modellel előállni. Épp ezért többekben is felmerült, hogy hamarosan befejezik az egészet és az okostelefonok helyett inkább másra koncentrálnak. A gyártó erre reagált, közleményükben kijelentették, hogy szó sincs ilyesmiről, több komoly telefonon is dolgoznak.

htcmeghivo

Most pedig kiküldtek egy meghívót, amelyben ugyan egyetlen konkrétumot, a január 27-ei dátumot találjuk csak, a “for U” azaz “neked” felirat azért arra enged következtetni, hogy nagy izgalmakra számíthatunk. Ezeket azonban csak a bemutató napján tudhatjuk meg, így kíváncsian várjuk, mit hoztak össze a tajvani gyártó boszorkánykonyhájában.

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

Hirdetés
Hirdetés

Kütyük

Dotkom