Connect with us

technokrata

Már kapható a Nokia N78

Kütyük

Már kapható a Nokia N78

A finn gyártó megkezdte új N-sorozatú készülékének kereskedelmi forgalmazását.

A Nokia N78 ezekben a napokban jelenik meg az európai kereskedések polcain. A háromféle színváltozatban (fekete, fehér, kék) készülő Nokia N78 adók és kedvezmények nélküli hivatalos listaára 350 euró, vagyis mintegy 85 ezer forint.

Nokia N78
A 2008-as Mobil Világ Kongresszuson leleplezett Nokia N78 egy 102 gramm tömegű, illetve 113x49x15,1 milliméter méretű, candybar kialakítású okostelefon újdonság, melyen a vadonatúj S60 3rd Edition Feature Pack 2 operációs rendszer teljesít szolgálatot.

A microUSB csatlakozós N78 gyakorlatilag az összes elterjedt wireless adatátviteli szabványt támogatja, így például a GPRS-t, az EDGE-et, az UMTS-t, a HSDPA-t (maximum 3,6 Mbit/s), a Wi-Fi-t (802.11b/g), illetve a Bluetooth 2.0-át (A2DP). Újdonság, hogy a készülékbe nem csak sztereó FM rádió került, hanem egy FM transzmitter is, így a telefonon tárolt zenék néhány gombnyomással megszólaltathatóak az otthoni hi-fin, vagy az autórádión. A digitális muzsikák egyrészt a 70 MB-os belső memóriában, másrészt pedig a bővítőslotba helyezett microSD memóriakártyákon (maximum 8 GB) tárolhatók el.

A sztereó hangszórós Nokia N78 hátfalba szerelt, Carl Zeiss optikás digitális fényképezőgépével 3,2 megapixeles (2.048×1.536 képpont) felbontásban fotózhatunk, illetve 640×480 pixeles (15 fps) videókat készíthetünk, 15 fps mellett. A 2,4 colos TFT LCD QVGA felbontású és 16 millió színárnyalatú. A 3,5 milliméteres szabványos audio csatlakozóval és A-GPS támogatással rendelkező N78-ban egy 1.200 mAh kapacitású akkumulátor kapott helyet.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek