Connect with us

Hirdetés

technokrata

1 milliárd mobiltelefon 2006-ban – Nyertesek és vesztesek

Kütyük

1 milliárd mobiltelefon 2006-ban – Nyertesek és vesztesek

A mobiltelefonok népszerűsége továbbra is töretlenül növekszik – derül ki a legfrissebb jelentésekből.

A Strategy Analytics piackutató cég közlése szerint az idei esztendő első negyedévében globálisan mintegy 229 millió darab mobil talált gazdára. Ennek alapján a cég munkatársai módosították korábbi előrejelzéseiket, és most már úgy vélik, hogy 2006-ban akár 1 milliárd telefon is forgalomba kerülhet.

˝2006 első három hónapjában megközelítőleg 31 százalékkal több mobiltelefont hoztak forgalomba világszerte, mint az előző esztendő hasonló időszakában. Ez az erőteljes növekedés elsősorban az olyan fejlődő piacoknak köszönhető, mint például India. Várakozásaink szerint a növekedés az év hátralévő részében is folytatódni fog, így könnyen elképzelhető, hogy 2006-ban már több mint 1 milliárd mobiltelefont fognak eladni globálisan˝ – nyilatkozta Neil Mawston, a Strategy Analytics egyik vezető munkatársa. Összehasonlításképp, 2005-ben mintegy 817 millió készüléket adtak el, így éves szinten idén közel 22 százalékos növekedésre lehet számítani.

A piacvezető Nokia jelenleg a piac 32,8 százalékát tudhatja magáénak, a második helyen álló Motorola pedig mintegy 20,1 százalékos piacrészt birtokol. A bronzérmes Samsung 12,7 százalékkal rendelkezik, a negyedik, illetve ötödik helyezett LG és Sony Ericsson pedig rendre 6,8 százalékos, illetve 5,8 százalékos piaci részesedés birtokosa.

Az elmúlt tizenkét hónap egyik legnagyobb nyertese egyébként a Motorola, mely gyártó közel 4 százalékkal tudta növelni részesedését. Ezzel szemben például a Samsung majdnem 1,5 százalékot esett vissza.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés