Connect with us

Hirdetés

technokrata

Akik ellopták a Star Wars filmet

Kütyük

Akik ellopták a Star Wars filmet

Nyolc amerikait gyanúsítanak azzal, hogy minden idők legnépszerűbb science fiction filmsorozatának legutolsó, „A sith-ek bosszúja” című részét még a moziban való bemutatás előtt ellopták és engedély nélkül elterjesztették az Interneten.

Hatalmas várakozás előzte meg a George Lucas teremtette fantáziavilág második trilógiája befejező epizódjának megjelenését. Azonban csupán órákkal azután, hogy a mozikban megindult a vetítés, máris elérhetővé váltak az első másolatok a nagyobb letöltő-hálózatokon, írtuk még májusban. A saga (jelenleg) utolsó felvonásának online terjedését természetesen a Bittorrent hálózatok tették lehetővé. A file-cserélő technológiát egyébként kifejezetten a nagy méretű állományok (például filmek) megosztására tervezték.

Időközben napvilágot látott az a tény, hogy a legelső kópiát már a bemutató előtt ellopták. A nyomozók többhónapnyi kutatás során rábukkantak annak a nyolc embernek a nyomára, akiket most a tett elkövetésével gyanúsítanak. A bírósági dokumentumokból egyébként kiderült, hogy egy, a filmen utómunkálatokat végző kaliforniai cégtől lopták el azt a változatot, ami elsőként jelent meg az Interneten.

Albert Valente bűnösnek vallotta magát az ellene felhozott vádakkal szemben: a 28 éves kaliforniai férfi a fent említett (ám konkrétan meg nem nevezett) cégnél dolgozott, és hathatósan közreműködött a film anyagának eltulajdonításában, áll a BBC jelentésében. A 36 éves Marc Hoaglint azzal vádolják, hogy ő volt az, aki először feltöltötte a Világhálóra a filmet – ezért a tettéért egyébként akár 3 évnyi szabadságvesztést is kaphat. A hat további elkövetőt szintén a lopáshoz kapcsolható cselekmények elkövetésével vádolják, melyekért egyenként akár 12 hónapnyi börtönbüntetést is ítélhet számukra a bíró.

Az ügy következő felvonása októberben várható: bíróság legközelebb a következő hónapban össze.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés