Connect with us

technokrata

Motorola, Sony-Ericsson: korántsem biztos, hogy a mobiltelefon módosítja a DNS-t

Kütyük

Motorola, Sony-Ericsson: korántsem biztos, hogy a mobiltelefon módosítja a DNS-t

A világ két nagy mobiltelefon gyártója szerint további vizsgálatokat szükséges lefolytatni az ügyben, hogy a mobil használat ténylegesen károsítja-e az emberi szervezetet, illetve módosítja-e a DNS-t.

A mobilgyártók toplistáján jelenleg harmadik helyen lévő amerikai Motorola, és a hatodik helyen tanyázó japán-svéd Sony Ericsson szerint az elmúlt héten nyilvánosságra hozott, tizenkét európai kutatóintézet munkatársai által készített jelentés nem ad egyértelmű bizonyítékot arra, hogy a mobiltelefonok veszélyesek az egészségre.

Fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy ez csak egy jelentés a sok közül, és a közelmúltban számos olyan tanulmány is napvilágot látott, mely szerint a mobiltelefon használat semmilyen veszélyt nem jelent az emberi szervezetre – nyilatkozta az üggyel kapcsolatban a Sony-Ericsson egyik szóvivője. A Motorola szóvivője ezzel párhuzamosan azt nyilatkozta Washingtonban, hogy meg kell várni, hogy a tudományos közösségek megvizsgálják a múlt héten kiadott jelentés megállapításait. A Motorola munkatársa elmondta, hogy e témakörben a WHO (Egészségügyi Világszervezet) hamarosan két új jelentést fog kiadni.

Jelen pillanatban egyébként világszerte mintegy 1,5 milliárd mobiltelefont használnak az előfizetők, idén pedig körülbelül 650 millió darab készüléket adtak el a gyártók.

Tovább
Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek