Connect with us

Hirdetés

technokrata

Lustálkodott januárban a vezetékes szélessávú piac

Dotkom

Lustálkodott januárban a vezetékes szélessávú piac

A vezetékes szélessávú előfizetések száma január végére 1,55 millióra nőtt a tavaly év végi 1,537 millióról.

A Nemzeti Hírközlési Hatóság adatai szerint Magyarországon januárban 1,363 millió előfizető használt ADSL-, illetve kábelmodemes csatlakozást. Az év első hónapjában 0,5 százalékkal 799 ezerre nőtt a hagyományos telefonvonalon szélessávú ADSL-szolgáltatásra előfizetők száma, míg a gyorsjelentésben szereplő négy legnagyobb kábelmodemes szolgáltató (UPC, T-Kábel, Fibernet, DIGI) szélessávú internet-előfizetőinek száma 1,3 százalékkal 541 ezerre emelkedett. A négy kábelszolgáltató uralja a kábelmodemes piac mintegy 70 százalékát, így a szélessávú szolgáltatást kábelhálózaton keresztül elérő felhasználók száma országosan 751 ezerre emelkedett. Korrigálni kellett a bekapcsolt vezetékestelefon-vonalakról szóló tavalyi kimutatást, mert az egyik szolgáltató VoIP-hangcsatornáinak számait nem szerepeltette a statisztikában. A módosítás nyomán a bekapcsolt vezetékes vonalak száma 2008 végén a korábban jelzettnél 50 ezerrel nagyobb, 3,144 millió volt, ami idén januárban 11 ezerrel 3,133 millióra csökkent. A korrigált adatok szerint tavaly év végén 31,33 százalék volt a hangátviteli csatornák penetrációja a teljes lakosságra vetítve, a háztartások ellátottsága pedig 62,57 százalékos volt. Januárban mindkét mutató csökkenést jelzett 31,23, illetve 62,4 százalékos értékkel.

Tovább
Hirdetés

Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés