Connect with us

technokrata

YouTube-választás Amerikában

Dotkom

YouTube-választás Amerikában

Alapvetően változtathatják meg a politikai kampányok jellegét a népszerű videomegosztó oldalak. Elég egy rossz szó, és internetezők milliónak szemében semmisülhet meg politikailag egy jelölt. A kampánystábok máris megtöbbszörözték az online-kiadásokat.

kevésbé visszafogott politikai és médiaelemzők szerint az 1960-as Nixon–Kennedy tévévitához hasonló történelmi jelentőségű esemény zajlott le július 23-án az Egyesült Államokban. Ekkor rendezték a 2008-as választás demokrata elnökjelöltjeinek vitáját, amelyet a CNN sugárzott, a kérdéseket azonban nem a televízió riporterei, hanem internetezők tehették fel a YouTube videomegosztó site-ra feltöltött félperces videofelvételek segítségével. Mintegy háromezer video érkezett a CNN-hez, a csatorna munkatársai ezekből választottak ki harmincat, melyekre a nyolc elnökjelölt (Hillary Clinton, Barack Obama, John Edwards, Joe Biden, Bill Richardson, Chris Dodd, Dennis Kucinich és Mike Gravel) élőben válaszolt. Az eredmény megosztotta a közvéleményt – az amerikai bloggerek többsége szerint a „műkedvelők” kérdései semmiben sem maradtak el a profi újságírókétól, azt ugyanakkor nehezményezik, hogy a CNN szerkesztői szűrték meg a kérdéseket (sokan inkább online-szavazást javasolnak a műsorba kerülő kérdések kiválasztásáról). A Guardian című brit lap washingtoni tudósítója ezzel szemben összességében rendkívül alacsony színvonalúnak minősítette mind a kérdéseket, mind a vitát. A kérdések között szerepeltek egyrészt a hagyományos demokrata párti témákat érintőek (például a homoszexuálisok házasságáról és egyéb szabadságjogokról), másrészt külpolitikai témájúak (elsősorban természetesen Irakról, egy kérdező például az iránt érdeklődött, a jelölteknek hány rokona harcol a Közel-Keleten, ezenkívül szóba került Szudán is), és érkeztek személyes jellegű kérdések is. Az egyik legérdekesebb felvetés az volt, hogy minden jelöltnek mondania kellett egy negatív és egy pozitív tulajdonságot a tőle balra álló aspiránsról. Az internetes videók központi szerephez jutnak a jövőre esedékes elnökválasztásban – ebben az elemzők többsége egyetért. A pártok így jelentősen megnövelik webes markenting-költségvetésüket – a PQ Media adatai szerint a 2004-es választás során 29 millió dollárt költöttek e célra, 2008-ban ez a szám 80 millió dollárra nőhet. Az alapvető változást azonban nem ez, hanem sokkal inkább a YouTube és egyéb közösségi site-ok jelentik, amelyek az előző választások alatt tulajdonképpen még nem is léteztek. Ezek segítségével egyrészt bárki minimális költséggel (mindössze egy videokamera és internet-hozzáférés kell hozzá) hatásos kampányvideót hozhat létre, másrészt a politikusok bármelyik óvatlan pillanatban elkövetett „tévedése” azonnal bekerül a rendszerbe, és pillanatok alatt milliókhoz jut el. Utóbbiról George Allen republikánus szenátor mesélhetne, ugyanis lényegében ez vezetett bukásához a 2006-os félidős kongresszusi választásokon. A biztos befutónak számító Allen az erősen pejoratív „makákó” névvel illette demokrata kihívója egyik munkatársát – az erről szóló videó kikerült a YouTube-ra, és milliók nézték meg, a szenátor így elvesztette a választást és az esélyt is, hogy belátható időn belül visszaverekedje magát a politika élvonalába. A kampánystáboknak egyik legfontosabb feladatává vált, hogy megóvják saját jelöltjüket bármifajta félrelépéstől – a konkurencia ugyanis azonnal saját fegyverét fordítaná az óvatlan közszereplővel szembe.

Az elnökjelöltek megpróbáltak párbeszédet is kezdeményezni a választókkal a YouTube-on keresztül – április óta minden héten más jelölt tett fel kérdéseket az internetezőknek (például hogy mit tartanak az Egyesült Államok legnagyobb problémájának), melyekre hasonló videókon várta a válaszokat, illetve a későbbiekben maga is megválaszolt. Az átalakuló politikai kommunikáció jellegzetessége, hogy erre a kezdeményezésre is csattanós válasz született. Egy „ParkRidge47″ elnevezésű felhasználó (ezen a helyen és ebben az évben született Hillary Clinton) az által feltöltött videón az 1984 című Orwell-regény alapján készült egykori tévéhirdetést manipulált, amelyen Hillary Clinton hangja halható. A videó (melyet egyébként egy Obama-szimpatizáns készített) azóta milliós nézettséget ért el, és világosan fejezte ki – vége az egyirányú kommunikációnak, a politikusok immár kénytelenek nem a választóknak, hanem a választókkal beszélni.

A jelöltek őszintén gyűlölik a közönség bevonását, mivel szeretik kontrollálni a környezetüket – mondta a CNN-nek egy tévés hírszerkesztő, aki szerint a jelöltek azonnal beleborzonganak, ha valaki megemlíti nekik, hogy YouTube videókon keresztül feltett kérdésekkel fognak szembesülni. A kampányszakértők egyelőre csak keresik a választ, hogyan lehet befolyásolni a videók üzeneteit, melyek valóban sokkal többet árulnak el a jelöltekről, mint a választási reklámok. Időnként pedig tényleg jól sülnek el – Hillary Clinton például az interneten szavaztatta meg támogatóit a kampánydaláról (ezt egyébként Celine Dion You and I című száma nyerte), Barack Obama stábja pedig aligha volt szomorú a világkarriert befutott videó kapcsán, melyen az elnökjelölt nőnemű rajongója énekli, hogy „Rákattantam Obamára”. A YouTube egy hatalmas fókuszcsoport, ötletek óriási piactere, melyek között számos intelligens is akad, és sokkal inkább reprezentatív, mint bármi, amit egy tucat ember kiokoskodna egy konferenciateremben – mondta a Guardiannek Chuck DeFeo, a 2004-es Bush-kampány online-részlegének vezetője. A nyugati médiában már előszeretettel „YouTube-választásnak” nevezett eseménysor következő kiemelkedő pontja a republikánus elnökjelöltek szeptember 17-én esedékes vitája lesz a CNN-en – természetesen a YouTube-ról érkező kérdésekkel.

Természetesen nem csak az Egyesült Államok politikájába gyűrűztek be az online videók. Mostanra már kevésbé vezeti akkurátusan, de 2006 június 8-án vidcast (interneten elérhető, rendszeresen frissített videotartalom – tulajdonképpen egy saját tévécsatorna) sugárzásába fogott Angela Merker német kancellár is a Bundeskanzlerin elnevezésű site-on. Ezzel ő volt az első az államfők sorában, aki ilyen propagandaeszközzel élt. Antonio Di Pietro, az olasz infrastruktúráért felelős miniszter idén január óta heti frissítésű vidcastot vezet a YouTube-on, melyen a kormánykabinet heti aktuális témáiról számol be. A magyar politika ugyanakkor egyelőre immunis erre a témára – a tavalyi zavargások után a YouTube-on közzétett terrorfenyegetéseket kivéve nem igazán merültek fel az online videók a legfelső szinten. Az európai parlamenti, és még inkább a 2010-es országgyűlési választások során azonban ez könnyen megváltozhat.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek