Connect with us

technokrata

Montana siker régiónk piacán

Dotkom

Montana siker régiónk piacán

A Cemex-Danubiusbeton magyarországi régiójában történő SAP bevezetés projekt indítása még augusztus folyamán megkezdődik.

A Cemex Közép-Európai központja jelentős tendert írt ki magyarországi és cseh regionális központjaiban az SAP rendszer bevezetésére. A Cemex-Danubiusbeton magyarországi regionális SAP rendszer bevezetési munkálatait a Montana Rt. nyerte el az ai informatics alvállalkozójaként.

„Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy a tenderen indulók közül minket választottak.” – mondta Vadász Pál, a Montana elnök-vezérigazgatója. „Tendert nyerni mindig komoly elismerés. Ezúttal pedig nagyon jelentős partnerekről van szó.”

A Cemex a világ egyik leghatékonyabb cementgyártója, a második legnagyobb globális vállalat az építőanyag-iparban. A világ legnagyobb készbeton gyártója, világviszonylatban piacvezető a cement és a készbeton gyártásában és értékesítésében. A jövőre 100 éves céget Észak-Mexikóban alapították. Az 1980-as évek közepére Mexikó piacvezető cégévé nőtte ki magát. 1985-ben nemzetközi terjeszkedésbe kezdett. Az elmúlt 20 év során egy mexikói regionális érdekeltségű vállalatból olyan globális céggé vált, amely több mint 50 országban van jelen és több mint 50 ezer alkalmazottat foglalkoztat.

Az SAP „csak” harminc éves. Az üzleti szoftvermegoldások vezető nemzetközi szállítója. Jelenleg 120 ország több mint 26.150 vállalata mintegy 88.700 telepített példányt futtat az SAP szoftvereiből – a kis- és középvállalatok szükségleteire szabott megoldásoktól kezdve a globális szervezetek működésének minden szintjét lefedő, átfogó alkalmazáscsomagokig.

„A két óriás találkozása teszi egyedülállóan izgalmassá a 16 éve eredményesen működő Montana Rt. számára ezt a feladatot.” – mondta Vadász Pál. „Cégünk tapasztalt az SAP bevezetések terén. Montana Quality mérnökök által vezetett mérnökgárdánk tapasztalt tanácsadói csapat. Komoly gyakorlatra tettünk szert, bevezetési módszertanunk kiforrott. Jelentős referenciákkal is rendelkezünk az SAP bevezetések terén és a bevezetést követő magas színvonalú támogatásban.”

A Montana Rt. és az ai informatics együttműködésének sem ez az első állomása. A Montana az ai alvállalkozójaként 2004-től látja el az OMV Magyarország informatikai rendszerének támogatását. Sikeres együttműködés a Rigips-nél a Montana Quality mérnökök által végrehajtott SAP fejlesztések sora is.

A Cemex szlogenje így hangzik: „Jövőt építünk”. Ebben kapott szerepet a Montana Rt. A Cemex-Danubiusbeton magyarországi régiójában történő SAP bevezetés projekt indítása még augusztus folyamán megtörténik. A megvalósításra lépésről lépésre 2005 végéig kerül sor. A feladat az, hogy az éles rendszer 2006. január 1-jén, az együttműködő partnerek szakembereitől már megszokottnak nevezhető módon, zökkenőmentesen induljon.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek

kiemelt-kep
2018-volkswagen-arteon-photos-and-info-news-car-and-driver-photo-676567-s-original
SAN BERNARDINO, OCTOBER 29: Shipping orders go by on a conveyor belt at Amazon's San Bernardino Fulfillment Center October 29, 2013 in San Bernardino, California. Amazon's 1 million square-foot facility in the hard hit San Bernardino County has created more than 800 jobs at the center. Fulfillment centers are where products sold by other vendors on Amazon.com store their inventory. (Photo by Kevork Djansezian/Getty Images)
20170802_093113

Tesztek

Kipróbáltam a Kingston legújabb SD-kártya olvasóját

2017. augusztus 3. csütörtök
SAMSUNG CSC
SAMSUNG CSC

Mobil tesztek

Teszt: Megvizsgáltuk, milyen az új Honor 8 (video)

2017. május 23. kedd
uobelqc8

Mobil tesztek

Teszt: Megnéztük magunknak a Huawei P10 Plus-t

2017. május 4. csütörtök
SAMSUNG CSC

Laptop tesztek

Teszt: Fujitsu Lifebook U747 – A pehelysúlyú bajnok

2017. április 14. péntek
SAMSUNG CSC

Audió Eszközök

TESZT: iFrogz – Coda Wireless család

2017. április 11. kedd
SAMSUNG CSC

Okosóra tesztek

Teszt: Casio Edifice EQB-600

2017. március 28. kedd