Connect with us
Booking.com

technokrata

Elon Musk azt ígéri, hogy lesz internet a Föld és a Mars között

elon musk

Tudomány

Elon Musk azt ígéri, hogy lesz internet a Föld és a Mars között

Elon Musk azt ígéri, hogy lesz internet a Föld és a Mars között

A cég által épített Starship űrhajónak, amely egyszer valamikor embereket vinne a vörös bolygóra, valahogy kommunikálnia kell a földi személyzettel is. Musk szerint a Starlink-hálózat erre is jó lesz.

A majdani Mars-missziókhoz is szükség lesz valamilyen kommunikációs hálózatra, ezt a feladatot pedig akár a Starlink-műholdalak is képesek lehetnek ellátni – ezt sugallta egy érdekes bejegyzésben a projekt felelőse, Elon Musk.

A Tesla- és a SpaceX-cégek fejét egy internetező kérdezte arról, hogy a Starship nevű űrhajó is támaszkodhat-e majd a Föld körül már most is működő Starlink-eszközökre. Musk egyértelmű igennel válaszolt, noha részleteket nem közölt.

A Starship (magyarán Csillaghajó) a SpaceX eddigi legnagyobb rakétarendszere, amit azért terveztek, hogy az emberiség más (Naprendszeren belüli) égitestekre is eljusson. A fejlesztést ennek megfelelően a későbbi Mars-küldetéshez is felhasználnák, most legalábbis ez a terv. Arról viszont még nem közöltek semmit, hogy a szakemberek miként oldanák meg a földi személyzettel való kommunikációt, de Elon Musk úgy tűnik, erre is tud mit mondani:

“a már említett Starlink-hálózat, ami elképzelései szerint sokat javíthatna a Starship kommunikációs képességein. Emellett persze a Mars környékén is biztosíthatná a vezeték nélküli internetet.”

A Starship használatáig egyelőre azonban még várni kell, hiszen a Marsra való utazása előtt rövidebb távon, a Föld és a Hold között is ki kell próbálni. De ez sem mostanában fog megvalósulni.

Forrás: HVG

Tovább
Booking.com

További Tudomány

Booking.com
 

Népszerű

Technokrata a Facebookon

Booking.com
 

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Dotkom

Közösségi döntés az utakról

2025. április 30. szerda

Dotkom

Jön a nyuszi, megy a magyar

2025. április 18. péntek

Dotkom

Íme a magyar “jajj, ne!” statisztika

2025. április 15. kedd

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés