Connect with us

Hirdetés

technokrata

Nemzetközi érdeklődés övezte az AI&AUT expót

AI&AUT Expo

Tudomány

Nemzetközi érdeklődés övezte az AI&AUT expót

Nemzetközi érdeklődés övezte az AI&AUT expót

A SZTAKI által koordinált Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium és az Autonóm Rendszerek Nemzeti Laboratórium, valamint a Neumann Nonprofit Közhasznú Kft.  társszervezésében 2023. február 14-15. között rendezték a Vasúttörténeti Parkban a  nemzetközi AI&AUT EXPO című rendezvényt. A kétnapos eseményen több országból, több mint 60 előadótól hallgathattak előadásokat az érdeklődők. Az előadásokat szakmai kiállítás kísérte, a kutatóintézetek, egyetemek demonstrációi mellett a nemzeti laboratóriumok ipari partnerinek megoldásait is megtekinthették az érdeklődők.

A nemzetközi érdeklődés mellett folyó szakmai esemény fő fókusza a mesterséges intelligencia és az autonóm rendszerek területén elért eredményeinek széles körű bemutatása, valamint az új nemzetközi és ipari kapcsolatokat kiépítése volt.

A rendezvény célközönsége az európai kutatói szervezetek, a két Nemzeti Laboratórium jelenlegi ipari partnerei, az MI akcelerátor prgramok által potenciális partnerek a kis és középvállalkozási szektorban, valamint az MI Koalíció fejlesztéssel, integrációval foglalkozó tagjai voltak.

AI&AUT Expo

A kétnapos konferenciát Fábián Gergely, a Gazdaságfejlesztési Minisztréium iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkára nyitotta meg. Előadása során államtitkár úr ismertette a magyar kormány már eddig megtett és tervezett intézkedéseit, amellyel ösztönözni kívánja a gazdasági szektor minden szereplőjét a mesterséges intelligencia használatára, legyen szó a már fejlett technlógiát alkalmazó iparágakról, vagy a technológiával csak most ismerkedő KKV-król. A mesterséges intelligencia kikerülhetetlenül a mindennapi életünk részévé fog válni, így fognak működni a jövő ipari parkjai, fejlett termelő- és szolgáltatószektorai.  Kifejtette, az állam feladata, hogy a technológia elterjedését ösztönözze.

“Az a célunk, hogy bemutassuk ezt a technológiát a piaci szereplőknek, és segítsük annak alkalmazását, ezért tervben van egy más technológiák mellett ezt is bemutató tanulógyár létrehozása, ahol minden szereplő megismerheti a technológia nyújtott előnyöket. Az a cél, hogy Magyarország a régióban és világszinten is az élvonalban kerüljün a mesterséges intelligencia technológiai használatában – mondta el az államtitkár.

Hankó Balázs a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért felelős államtitkára kiemelte, hogy a kormány célja, hogy a felsőoktatásban a matematikai, természettudományi, mérnöki és informatikai (MTMI) területek részaránya 2030-ig elérje az ötven százalékot, minden második hallgató MTMI-képzést válasszon. A nyitószekció előadói között volt még Maróth Miklós, az Eötvös Loránd Kutató Központ elnöke, Monostori László, a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) igazgatója, Dr. Benczúr András, a Mesterséges Intelligencia nemzeti laboratórium szakmai vezetője, Prof. Dr. Gáspár Péter az Autonóm Rendszerek Nemzeti Laboratórium vezetője illetve Jakab Roland, a Mesterséges Intelligencia (MI) Koalíció elnöke.

Az AI&AUT Expo a Nemzeti Laboratórium program keretében megvalósuló, SZTAKI által koordinált két nemzeti laboratórium, a Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium (MILAB) és az Autonóm Rendszerek Nemzeti Laboratórium (ARNL) eredményeit is bemutatta.

„A 2,5 évvel ezelőtt elindult Nemzeti Laboratórium programon belül ezen a két területen sikerült azt a kritikus tömeget és csoportintegrációt létrehozni, ami ahhoz kell, hogy országos szinten is jelentős kutatási programokat lehessen működtetni. Ez a két laboratórium kiemelkedően jó eredményeket tudott elérni a nemzetközi beágyazódás és az ipari kapcsolatok terén is, valamint együttműködnek az ország különböző területein, egyetemeken, kutatóintézetekben, iparban létező tudományos iskolák is”

– nyilatkozta prof. dr. Bokor József, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (EKLKH) alelnöke, a SZTAKI tudományos igazgatója.

AI&AUT Expo

SZTAKI mellett a MILAB és az ARNLAB partnerei, az öt egyetem (BME, ELTE, Semmelweis Egyetem, Szegedi Tudmányegyetem, Széchenyi Egyetem), a három további kutató intézet (Rényi Intézet, Kísérleti Orvostudományi Intézet, Társadalomtudományi Kutatóközpont), a Nemzetbiztonági Szakszolgálat és a Magyar Államkincstár munkatársai is részt vettek a rendezvényen, erősítve a célzott alapkutatás, alkalmazott kutatás, az egyetem és kutatóintézetek együttműködését.

Az AI&AUT Expo sikerességét bizonyítja a hatalmas nemzetközi érdeklődés is. Szakmai delegáció érkezett az Egyesült Királyságból a Budapesti UK Embassy kíséretében, Allaine Cerwonka, az Alan Turing Institute Director of International and Associate Director-a, valamint az AI for Science & Government Programme vezetése, az AI Hamburg (ARIC) delegációja, és az AI Zürich és az Austrian Institute of Technology vezető kutatói is. A Gaia-X európai szövetség, amelynek célja, hogy egységes európai adatmegosztó infrastruktúrát hozzon létre az adatok megosztásához és az adatvédelem biztosításához, szintén magas szinten képviselte magát és regionális ülést tartott a rendezvény keretében.

A rendezvény nemcsak a szakmai előadásoknak és nemzetközi kapcsolatépítésnek adott teret. A résztvevők újszerű, izgalmas kiállítói standokon jelentős ipari kulcsszereplők képviselőival találkozhattak. Megjelent többek között az Audi, a Bosch Rexroth, a Clementine, a Continental, a 4iG, a Nokia és a Magyar Telekom is.


További friss híreket talál a Technokrata főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

További Tudomány

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés