Microsoft Client Protection – a termék, amely spyware, vírus és rootkit ellen egyaránt védeni fog, jelentette be Redmond Münchenben pár napja. A kifejezetten a vállalati szférának készülő alkalmazás – microsoftos remények szerint – nagy segítséget fog nyújtani a rendszergazdáknak a központi menedzsment funkciói révén. A termék ezenfelül támogatja a vállalat Active Directory és Windows Server Updates Services patch-menedzsment eszközét, tovább könnyítve a szükséges javítások, frissítések igénybe vételét.
Egyelőre nem tudni, hogy mennyibe fog kerülni az MCP, hiszen még a bétaváltozat sincs kész. A korlátozott tesztelésre az év végéig várni kell, habár az elkövetkező hónapokban a vállalat további információkat kíván kiszivárogtatni az érdeklődők számára. A bejelentés még így, csonka formában is igen fontos, hiszen ez az első alkalom, hogy „a Microsoft saját termékként biztosít komplett biztonsági pajzsot az üzleti szféra számára.” – mondta Debby Fry Wilson, a vállalat kommunikációért és IT-biztonsági fejlesztésekért felelős részlegének igazgatója.
A bejelentés egyben azt is jelenti, hogy Redmond nyílt konfrontációt vállal az iparág olyan nagyágyúival, mint a Symantec, a McAfee és a Trend Micro. Az IT-biztonság terén már évtizedes tapasztalatokkal rendelkező vállalatok számára azért lesz nagy kihívás a Microsoft lépése, mert ez utóbbi manőver az otthoni internetezők piacánál sokkal jövedelmezőbb vállalati szegmensben támaszt konkurenciát (a Microsoft az otthoni felhasználók számára a Windows Onecare szolgáltatását kínálja).
A várható konfliktusok ellenére mégis egy hajóban evezik Redmond a többi céggel, melyet az is bizonyít, hogy a múlt hét végén bejelentették a SecureIT Alliance nevű szövetség létrejöttét. Ebbe a szervezetbe tömörült a szoftverfejlesztő gigász mellett a Symantec, az F-Secure, a McAfee, a Trend Micro és a Verisign is; célul pedig a Microsoft termékek felhasználói számára való biztonsági termékek létrehozását jelölték meg.