Connect with us

Hirdetés

technokrata

2013: ötszörösére nő az internetes adatforgalom?

Kütyük

2013: ötszörösére nő az internetes adatforgalom?

Tudta, hogy a 2013-ig forgalomba hozott nagyképernyős tévéket egymás után rakva ezek a képernyők több mint 48-szor érnék körbe a Földet?

A Cisco közétette a Visual Networking Index (VNI) Forecast and Methodology, 2008-2013 című felmérésének eredményeit, amely szerint az internetes adatforgalom 2013-ra várhatóan ötszörösére fog növekedni. A vállalat a kutatást az internetprotokoll-alapú adatfogalom nemzetközi szintű becslésére dolgozta ki. A vállalat prognózisai független adatelemzők előrejelzéseinek elemzésén és modellezésén alapulnak.

Összesített nemzetközi IP forgalom
A gazdasági válság összességében csak kismértékben befolyásolta a forgalomnövekedést: 2008 és 2013 között várhatóan az ötszörösére növekszik majd a nemzetközi IP forgalom. Ennek megfelelően 2013-ra az éves nemzetközi IP forgalom a kétharmad zettabájtot (vagy 667 exabájtot) is elérheti (egy zettabájt egytrillió gigabájttal egyenlő).

Öt év múlva az IP-adatforgalom Észak-Amerikában havi 13 exabájt lesz, ami valamivel meghaladja a Nyugat-Európára prognosztizált 12,5 exabájtot, de jelentősen elmarad az Ázsia és a csendes-óceáni térség havi 21 exabájtos értékétől. Leggyorsabb ütemben ugyanakkor a Közel-Kelet és Afrika fejlődik majd évi 51%-kos növekedéssel, 2013-ra elérve a havi 1 exabájtos értéket.

A videokommunikációs forgalom (videohívások, videós üzenetküldés) volumene 2008 és 2013 között várhatóan a tízszeresére növekszik. Ennek eredményeként 2013-ra az összes videoforgalom (tévé, igény szerint letölthető videoanyagok – VoD, internetes videó és P2P – peer-to-peer) adja majd a világ teljes internetforgalmának több mint 90%-át.

Mobil szélessáv
2008 és 2013 között évente nagyjából meg fog duplázódni a mobil-adatforgalom, ami a teljes időszakra vetítve összesen 66-szoros növekedést jelent. Érdekes adat, hogy 2013-ra a világ mobil-adatforgalmának közel 64%-át a videoletöltés fogja kitenni (a Cisco VNI-n belül mértek közül a mobilvideó a leggyorsabban növekvő alkalmazás¬kategória.)

A „hiperkonnektivitás” hatása a hálózatokra
Egyre nagyobb mértéket ölt a felhasználók körében a hiperkonnektivitás, ami alatt a tanulmány több internetes kommunikációs csatorna egyidejű, párhuzamos használatát érti. 2013-ra a párhuzamosan végzett aktív, netes kommunikáció (pl. online zenehallgatás közben végzett online munka vagy böngészés, illetve internetböngészés/chatelés és telefonálás egyszerre) naponta összeadva 6 további hálózaton töltött órát jelent. Emellett az úgynevezett passzív hálózati kapcsolatok (pl. digitális videofelvétel készítése más hálózaton keresztül használt program megtekintése közben, a háttérben végzett online biztonsági mentések, illetve külső videóforrások, pl. biztonsági vagy bébiszitter-kamerák) miatt további hat órával növekszik a hálózaton töltött órák száma. Összehasonlításképp: jelenleg egy „hálózati nap” – a hálózaton párhuzamosan végzett tevékenységeket összesítve – 36 órából áll. 2013-ra ehelyett már 48 óráról fogunk beszélni.

A hálózati videoszolgáltatások globális hatása a képernyőméretre
A várakozások szerint tovább bővül a különféle digitális képernyőtípusok választéka is. Nem csupán a hálózatba csatlakoztatott készülékek száma többszöröződött meg, de a képernyővel rendelkező eszközök egyben nagyobb videofogyasztást is eredményeznek. A nagyobb képernyőméret növeli a nagy felbontású videotartalmak iránti igényt, és ennek megfelelően fokozza az egyes videofolyamokhoz szükséges internetforgalmat.

2013-ra a világ digitális képernyőinek felülete a Cisco becslése szerint összesen közel 1 milliárd négyzetmétert tesz majd ki, amely mintegy 2 milliárd nagyképernyős tévékészüléknek felel meg. Egymás után rakva ezek a képernyők több mint 48-szor érnék körbe a Földet.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés