Connect with us

technokrata

Teszt: LG Renoir – 8 megapixeles mobil festőművész

ARM_Powered_Product_-_LG_Renoir_KC910_large_version

Kütyük

Teszt: LG Renoir – 8 megapixeles mobil festőművész

Szerkesztőségünkbe érkezett az egyre népesebb 8 megapixeles mobil tábor egyik jeles képviselője: az LG Renoir egy minden hájjal megkent, elsősorban fotózásra kihegyezett, de egyéb területeken is remekül helytálló, vérbeli multimédiás készülék.

Az LG-re bizony igen is oda kell figyelni. Néhány évvel ezelőtt sokan még nem is tudták, hogy a Goldstar-ból LG-vé avanzsált dél-koreai vállalat nem csak televíziós készülékeket és mikrohullámú sütőket gyárt, hanem bizony mobiltelefonokat is készít. Ehhez képest ma már a legkomolyabb mobilgyártók között jegyzik a céget, mely a világpiacon jelenleg az ötödik helyet foglalja el, de ahogy a Motorola csúszik lefelé, könnyen megjósolható, hogy az LG hamarosan bekerül majd a négy legnagyobb mobilcég közé.

Az LG mobilpiaci sikerében óriási szerepet játszanak az olyan bestseller készülékek, mint amilyen például a tavaly érkezett, érintőkijelzős LG KU990, vagy más néven a Viewty, vagy például az idén tavasszal debütált, szétcsúsztatható kialakítású LG KF750 Secret. Az említett két készülék az 5 megapixeles éra gyermeke, idén nyáron viszont már megkezdődött a 8 megapixeles telefonok korszaka, melyben természetesen az LG is aktív szerepet játszik.

A 8 megapixeles őrületet nyár elején a Sony Ericsson indította el Európában, még pedig a C905-ös Cyber-shot mobil bejelentésével, aztán pedig az LG és a Samsung is villámgyorsan előrukkolt első 8 megapixeles telefonjaival, rögtön 2-2 készülékkel. Ezúttal az LG KC910 típusjelzésű, Renoir becenevű LG modellt mutatjuk be Olvasóinknak, melynek létezik egy KC780 típusjelű, ugyancsak 8 megapixeles, de sliderphone kialakítású kistesója is, ezt a mobilt azonban a hazai LG képviselet hivatalosan nem tervezi behozni hazánkba.

Design

Ha esetleg nem lennénk tisztában azzal, hogy az LG Renoir az LG Viewty közvetlen utódmodellje, a készülékre vetett néhány pillantást követően magunktól is rájönnénk erre a tényre. Magyarul a két telefon igen szoros rokonságban áll egymással: mindkét telefon szögletes designt és nagyméretű érintőkijelzőt kapott, viszonylag kis tömegű, de az átlagnál némileg vastagabb. Az LG Renoir egész konkrétan 107,8 milliméter hosszú, 55,9 milliméter széles és 14 milliméter vastag, a mérlegen pedig 110 grammot nyom. Az újdonság tehát némileg hosszabb, szélesebb és vékonyabb, mint elődje, de ezek a különbségek abszolút nem szembeötlők.

A teljesen korrekt összeszerelési- és anyagminőséget képviselő Renoir baloldalán keresendő a headset és a töltő közös csatlakozója, diszkrét kis fül alá rejtve, arról viszont továbbra se álmodozzunk, hogy szabványos microUSB csatit kapunk az LG-től. A Viewty-n elég buta helyen volt elhelyezve a microSD bővítőslot, a Renoir-on viszont már a bal élen kapott helyet a kis rés, ily módon pedig jelentősen leegyszerűsödött a kártyacsere procedúra.

Jobboldalt található a szokásos +/- gombpár, illetve a képstabilizátor és egyben billentyűzár funkciót felvonultató billentyű melletti exponáló gomb. A felső élen lévő gomb csupán a hátlapot oldja, melynek érdekessége, hogy olyan puha műanyagból készült, hogy kézzel könnyen elhajlítható, csavarható, tekerhető. A hátlap mögötti akkumulátor 1.000 mAh kapacitása optimális esetben 320 órás készenlétet, illetve 220 perces beszélgetési időt tesz lehetővé. Az alsó él teljesen csupasz.

Kijelző, kezelhetőség

Az LG fejlesztői úgy gondolták, hogy a Viewty esetében használt TFT panelen egyelőre nem szükséges módosítani, ami egyrészt jó, másrészt viszont nem annyira jó döntésnek tekinthető. Annyiban érthető ez a hozzáállás, hogy a 240×400 pixeles felbontású és 262 ezer színárnyalatú LCD a hétköznapi gyakorlatban remek társunk lehet, amellett azonban nem mehetünk el szó nélkül, hogy az egyes gyártók által alkalmazott 360×640, vagy akár 480×800 képpontos kijelzők mellett az LG Renoir LCD-je bizony enyhén darabos megjelenítésű. Megjegyzendő, hogy jelenleg egyébként a nagy rivális Samsung-féle Omnia és Pixon sem rendelkezik 240×400 pixelnél nagyobb felbontású kijelzővel.

Ahogy annak lennie kell, a telefonban fényérzékelő és mozgásszenzor is van. Ez utóbbinak köszönhető, hogy amennyiben függőlegesen tartjuk a telefont, akkor egy normál mobil billentyűzet jelenik meg az LCD-n, ha pedig vízszintes állapotban van a mobil, akkor egy teljes értékű QWERTY panel látható rajta. Remek megoldás, ami jelentősen megkönnyíti az adatbeviteli feladatokat! Mondanom sem kell, hogy a kézírásfelismerés szerelmesei sem csalatkoznak a Renoirban, és említést érdemel, hogy a kézírásfelismerő technológia részletesen személyre szabható.

Az alapkijelző alsó részében négy ikont fedezhetünk fel, melyekkel a tárcsázó, a telefonkönyv, az üzenetkezelő, illetve a főmenű érhető el közvetlen módon. E felett jobbra egy W betűs ikonra lehetünk figyelmesek, melyet lenyomva elindul a Widget szerkesztő alkalmazás. Az alsó csíkban jobbra-balra görgethető Widgetek közül bármelyiket felhúzhatjuk az alapkijelzőre, természetesen oda, ahova csak szeretnénk. Pozitívum, hogy a Widgeteket tartalmazó alapkijelző is görgethető, ellenben negatívum, hogy a Widgeteket elég lassan kezeli a készülék, amin egy jövőbeli szoftverfrissítés talán javít majd valamelyest.

A főmenű jobboldali részén látható a négy főbb ikoncsoport: hívások és üzenetek, szórakozás, kellékek, illetve beállítások. A menürendszer az iPhone-hoz hasonló módon átszerkeszthető, azonban az iPhone a tekintetben továbbra is előnyt élvez riválisaival, így többek közt a Renoirral szemben is, hogy gyakorlatilag nulla a reakcióideje, illetve, hogy a menükben ujjgörgetéssel történő közlekedés sokkal flottabban zajlik. A virtuális gombok lenyomását, illetve a menük görgetését egyébként apró rezgések jelzik a Renoir-on. Információink szerint 2009-ben érkezik a gyártó első Multi Touch készüléke, tehát az LG jövőre is tartogat még bőven újdonságokat!

Kamera

Az elhúzható lencsevédő mögött egy remek minőségű Schneider-Kreuznach optika teljesít szolgálatot, a mögött pedig egy 3.264×2.448 hasznos képpontot számláló CMOS szenzor rejtőzik. A 8 megapixeles top felbontás mellett választhatunk 5, 3, 2, 1 megapixeles, valamint VGA és QVGA felbontásokat is, a képminőséget pedig három fokozatban szabályozhatjuk. Ha mindent a maximumra állítunk, abszolút remek képminőséget kapunk, és a Renoir bizony láthatóan szebb képeket készít a korábbi 5 megapixeles Viewty-nál.

A lencsevédő elhúzása és a fotós szoftver teljes betöltése között mintegy 4 másodpercnyi idő telik el, az egyes képek elmentése pedig körülbelül 5 másodpercig tart. Az autofókusz gyors és pontos, akár teljes sötétség mellett is, ami nem is csoda, hiszen AF segédfény is van a kamerában. Igazán örvendetes, hogy a vörösszemhatás csökkentős vaku nem valami gagyi dupla LED-es megoldás, hanem egy valódi xenonos villanófény, mely abszolút korrekt fényerőt képes biztosítani.

Az optikai zoom továbbra is hiányzik, a digitális zoom pedig maximum 16x-os nagyításra képes. A hagyományos autofókusz mellett manuális fókuszállítási lehetőséget és érintőfókuszt is kapunk, és akkor még nem is beszéltünk az elektronikus képstabilizátorról, vagy például a háttérfény kompenzációs lehetőségről. Újdonság a pislogásérzékelés, amikoris a telefon jelzi számunkra, hogy a felvételen szereplő személy bizony épp rosszkor pislogott, tehát érdemes újból elkészíteni a fotót.

A felvételkészítési módok között felfedezhető egy bizonyos ˝szépség˝ nevezetű, melynek lényege, hogy a portré fotókon szebbé varázsolja az emberi arcokat, és eltünteti a kisebb bőrhibákat. A fehéregyensúly természetesen manuálisan állítható, csakúgy mint a fényérzékenység, mely lehet ISO100, ISO200, ISO400, ISO800 és ISO1600. Csodák természetesen nincsenek, így a túlzott képzaj elkerülése érdekében érdemes maximum ISO400-ig merészkedni.

Panoráma módban három darab 3 megapixeles felvételt illeszt össze a szoftver, a sorozatfelvevő pedig villámgyorsan hét darab 8 megapixeles fotót készít. Továbbá kapunk még geotagging funkciót, önkioldót, makró módot, színeffektusokat, illetve hat különböző alap témabeállítást. A videófelvevő maximum 640×480 pixeles és 30 fps sebességű videókat rögzít, ami alapjában véve korrekt, azonban kár, hogy a wide felbontások között csak 640×384, illetve 400×240 pixelt találunk, 720×480-as felbontást viszont nem. Ezért viszont kárpótol a már jól ismert, 120 fps sebességű gyorsfelvevő, mely továbbra is maximum QVGA felbontásra képes.

Íme néhány tesztfotó (az eredeti felbontású, 8 megapixeles képekért klikk a kisméretű fotókra):

Kültér, sok fény:

Kültéri makró:

Beltér, közepes fény, vaku nélkül:

Beltér, kevés fény, vakuval:

Szolgáltatások

A Renoir egyik legfontosabb újdonsága a Viewty-hoz képest az integrált GPS-vevő. Némi üröm az örömben, hogy aktív navigációra ez egyelőre nem használható, így be kell érnünk a Google Maps-szel, a geotagginggel, illetve a Futó társ névre keresztelt GPS-es fitnesz alkalmazással. Pozitív ellenpélda a Sony Ericsson Xperia X1, melynek 800×480 pixeles ragyogó kijelzőjén felettébb jól mutat az iGO 8.

A négynormás (GSM 850/900/1800/1900 MHz) LG Renoir a mai elvárásoknak megfelelően GPRS, EDGE, UMTS és HSDPA kompatibilis, megfelelő lefedettség esetén pedig akár 7,2 Mbit/s-os letöltési tempót is képes diktálni. Ezenkívül remek szolgálatot tesz a 802.11b/g szabványú Wi-Fi kontroller, no és persze az elmaradhatatlan Bluetooth 2.0.

A 70 MB kapacitású belső memóriában, illetve a bővítőslotba helyezett, maximum 8 GB-os microSD kártyákon MP3, AAC és WMA muzsikákat, illetve DivX és Xvid videókat is tárolhatunk, ezeket ugyanis egytől egyig lejátsza a telefon. Ez egyébként az első olyan telefon, mely zenelejátszás közben Dolby Mobile hangzásra képes, ami az átlagnál teltebb mélyhangokat és valamivel jobb hangminőséget képes produkálni. A telefonon lévő képek és videók a TV-kimenet révén hagyományos TV-ken is megjeleníthetők, unaloműzőként pedig a két gyári játék is megteszi, melyek egyébként aktívan kihasználják a telefon mozgásérzékelőjében rejlő lehetőségeket. A sztereó FM rádió 50 csatorna adatait képes eltárolni és természetesen RDS funkciós.

Konklúzió: a Renoir méltó utódmodellje a Viewty-nak, így várhatóan legalább akkora sikere lesz, mint elődjének volt, illetve van mind a mai napig. A napos oldalra sorolandó a remek kamera, a nagyméretű érintőkijelző, a HSDPA és Wi-Fi adatátvitel, az egyszerű bővíthetőség és kezelhetőség, a mozgásszenzor, a sztereó FM rádió, a TV-kimenet, a DivX és Dolby Mobile támogatás. Ezzel szemben negatívum az egyelőre még lassú Widget támogatás, a GPS viszonylagos kihasználatlansága, illetve a szabványos csatlakozók (USB, 3,5 mm) hiánya.

A Magyarországon hivatalosan decembertől kapható LG Renoir ajánlott végfelhasználói ára 130 ezer forint. A hazai mobil operátorok közül elsőként a T-Mobile-nál lesz kapható a telefon (80 ezer forint körüli előfizetéses áron), később pedig a másik két szolgáltató is felveszi majd a kínálatába. A végén pedig néhány felvétel, melyen az Apple iPhone 3G társaságában látható az LG KC910:



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek