Connect with us

Hirdetés

technokrata

Honnan érkezik a legtöbb spam?

Dotkom

Honnan érkezik a legtöbb spam?

Mindössze tíz helyről indul a digitális fenyegetések 90 százaléka!

Közreadta online fenyegetésekről szóló jelentését az antivírus termékeket és szolgáltatásokat fejlesztő Sophos – a minap nyilvánossá vált felmérés szerint 2006-ban az Egyesült Államok volt felelős a legtöbb spamért, és szintén ez az ország tehető felelőssé a legtöbb ártó szándékú, Weben hostolt programért is. A két lista második helyezettje is egy és ugyanaz az ország: Kína a malware-ek tekintetében már majdnem beérte az USA-t, a kéretlen leveleket tekintve pedig közel 16 százalékos részesedéssel bír.

A Sophos megállapítása szerint a spamek 90 százalékáért immár a PC-s zombik tehetők felelőssé. Ezek olyan, Internetre csatlakozó komputerek, melyek tulajdonosai nem is tudják, hogy mi folyik számítógépükön a háttérben. A zombikat legtöbbször botnetekbe, olyan számítógépes hálózatba szervezik, amit csak néhány hacker irányít. Jellemzően trójai programok, férgek és vírusok révén fertőződnek meg a PC-k, és lesznek belőlük zombik.

Visszatérve a Sophos jelentésére, lássuk a két toplistát, ország szerinti bontásban!

Weben hostolt malware-ek szerint
1. USA (34.2%)
2. Kína (31.0%)
3. Oroszország (9.5%)
4. Hollandia (4.7%)
5. Ukrajna (3.2%)
6. Franciaország (1.8%)
7. Tajvan (1.7%)
8. Németország (1.5%)
9. Hong Kong (1.0%)
10. Dél-Korea (0.9%)
Többi: 10.5%

Spamküldők
1. USA (22%)
2. Kína (15.9%)
3. Dél-Korea (7.4%)
4. Franciaország (5.4%)
5. Spanyolország (5.1%)
6. Lengyelország (4.5%)
7. Brazília (3.5%)
8. Olaszország (3.2%)
9. Németország (3%)
10. Nagy-Britannia (1.9%)
11. Oroszország (1.8%)
11. Tajvan (1.8%)
Többi: 24.4%



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés