Connect with us

Hirdetés

technokrata

Célegyenesben a Széchenyi István Egyetem győri Tudományos és Innovációs Parkjának építése

innovációs

Digitális oktatás

Célegyenesben a Széchenyi István Egyetem győri Tudományos és Innovációs Parkjának építése

Célegyenesben a Széchenyi István Egyetem győri Tudományos és Innovációs Parkjának építése

A Széchenyi István Egyetem győri Tudományos és Innovációs Parkját a város ikonikus ipartörténeti emléke, a „kockaépület” átalakításával hozza létre.

Helyet kap benne többek között a Művészeti Kar Design Tanszéke, Digitális Fejlesztési Központja, a térség több meghatározó cége, illetve a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Győr-Moson vármegyei irodája is.

A beruházás május 2-án megtartott projektközi sajtóbejárásán dr. Filep Bálint, a Széchenyi István Egyetem elnöke visszatekintett az intézmény 1968-as indulására, és azokat a mérföldköveket elevenítette fel, amelyek révén az valódi universitássá, az ország meghatározó technológiai egyetemévé vált.

„Óriási utat tettünk meg az egyetemi közösség, a kormányzat, vállalati és társadalmi partnereink támogatásával. És ma itt állhatunk és elmondhatjuk: a világ legjobb egyetemeihez hasonlóan minden lehetőségünk megvan a további fejlődésre, amit a győri Tudományos és Innovációs Parkunk építése is jelez. Az ide betelepülő nemzetközi és hazai cégek, valamint az egyetem fizikai közelsége segíti majd a valós piaci igények kiszolgálását, kutatásaink és képzéseink folyamatos megújulását, ösztönözve mindannyiunkat”

– fogalmazott. Hozzátette, a globalizáció és a gyors technológiai változások korában az intézményeknek is meg kell találniuk új szerepüket, hogy hozzá tudjanak járulni a társadalmi, gazdasági fejlődéshez.

„A Széchenyi István Egyetem számára elengedhetetlen a térség vállalkozásaival való szoros partnerség. A világranglistákat vezető egyetemek sikerének részben ez a titka. Ahogy a mi egyetemünké is”

– emelte ki az elnök.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédében kifejtette: új világgazdasági rend épül, amiben hazánk egyik legfontosabb erőforrását a felsőoktatási rendszer jelenti.

„Ebben a versenyben csak azok tudnak nyerni, akik élen járnak a megújulásban, így az innovációs képességek és a kutatás-fejlesztési kapacitások döntő fontosságúak. Éppen ezért a magyar gazdaság jövője szempontjából kulcskérdés, hogyan tudnak együttműködni az egyetemek a Magyarországon működő vállalatokkal”

 – húzta alá, hozzátéve, hogy az egyetemek és a gazdaság minél szorosabb és sikeresebb együttműködése érdekében döntöttek korábban a felsőoktatás strukturális átalakításáról, tettek lépéseket a nemzetköziesítés irányába, növelték az intézmények finanszírozását, és ezért hozzák létre a tudományos és innovációs parkokat is.

„Olyan innovációs környezet jön így létre, ami segíti a magyar startup vállalkozások növekedését, az egyetemi kutatói világ és az ipar közötti közvetlen, akadálytalan átmenetet, valamint az egyetemen kinevelődő tehetségeket abban, hogy nagyvállalati innovációs tevékenységekben vegyenek részt”

– szögezte le a miniszter, aki beszédét Győr korábbi szlogenjére utalva zárta:

„a jövő versenyképes magyar gazdasága Győrben épül az egyetem, a város és az ipar együttműködésével”.

Alfons Dintner, az Audi Hungaria Zrt. igazgatóságának elnöke a vállalat és az egyetem szoros kapcsolatáról beszélt. Mint mondta, az Audiban a kezdetek óta fontos szerepet játszanak a Széchenyi István Egyetemen végzett szakemberek. A cég a képzésből is kiveszi a részét, az együttműködés részeként indult el a Belsőégésű Motorok Tanszék, majd az Audi Hungaria tanszékcsoport, 2015-ben az Audi Hungaria Járműmérnöki Kar, ezt követően pedig az Audi Hungaria Külső Tanszék. Kiemelte, 2155 mérnökük közel nyolcvan százaléka partneregyetemeiken végzett, több mint fele a Széchenyi-egyetemen. Végezetül elmondta, a fenntarthatóságot szolgáló jövőbeli megoldások otthona lesz a Tudományos és Innovációs Park, amely új találkozásokat tesz lehetővé, és elősegíti az együttműködés új formáit.

 „A Széchenyi István Egyetemmel kötött stratégiai megállapodásunk értelmében a ZalaZONE után itt, a győri Tudományos és Innovációs Parkban is tudunk majd kooperálni egymással. Olyan ökoszisztémát szeretnénk közösen építeni, ahol a tudományos élet szereplőit és az ipari szakembereket kötjük össze, akik a legfejlettebb technológiákkal dolgozhatnak, megoszthatják tapasztalataikat, és tanulhatnak egymástól, ennek eredményeként pedig együtt válhatnak a jövő innovátoraivá”

– hangsúlyozta dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban. Kiemelte, a jövő legnagyobb kihívásaira tudnak együtt megoldásokat találni, az épület falai közül világraszóló ötletek kerülhetnek majd ki.

Prof. dr. Dézsi Csaba András győri polgármester a kekszgyárral kapcsolatos emlékeit elevenítette fel. Mint mondta, felülmúlja az akkori álmokat, hogy az ikonikus épület az egyetem által visszakerül az ipar világába, méghozzá minden eddiginél magasabb szinten, az innováció szolgálatában.

„A kekszgyár a dicső múltat, a tudományos park a fantasztikus jövőt jelenti. Ha az egyetem fejlődik, Győr városa is fejlődik”

– húzta alá.

Simon Róbert Balázs győri országgyűlési képviselő szintén az egykori gyárhoz fűződő emlékeit idézte fel. Hozzáfűzte, ma már látható, hogy a hatemeletes, mintegy négyezer négyzetméteres épület rendkívül impozáns látványt nyújt a beruházásnak köszönhetően.

„Összekapcsolódik a hagyomány a jövővel, az innovációval. A legbölcsebb döntés született a kormányzat részéről, amikor a Széchenyi István Egyetem megkapta hasznosításra ez a területet”

– zárta.


További friss híreket talál a Technokrata főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

További Digitális oktatás

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés