Connect with us

Hirdetés

technokrata

Nem kibertámadás, hanem egy képviselő bénította le a szlovák parlament IT-rendszerét

Adatvédelem

Nem kibertámadás, hanem egy képviselő bénította le a szlovák parlament IT-rendszerét

Nem kibertámadás, hanem egy képviselő bénította le a szlovák parlament IT-rendszerét

Véletlenül rossz helyre illesztett be egy kábelt.

Nem kibertámadás, hanem egy parlamenti képviselő hibája miatt bénult le a múlt héten a szlovák parlament teljes számítógépes hálózata – jelentette a szlovák sajtó pénteken. Mint kiderült, egy rossz csatlakozóba bedugott kábel okozta a túlterhelést, ami miatt a szavazást is le kellett állítani. A rendszer leállását először kibertámadásnak tulajdonították. Az ügyben indított vizsgálat során azonban kiderült, hogy a számítógépes rendszer összeomlását a legnagyobb szlovák kormánypárt egyik képviselője okozta.

Robert Halák a TV Novinynek elmondta, mi is történt valójában: a tanácskozás során kinyitotta a munkaasztalát, és látta, hogy egy kábel szabadon lóg. A kábelt bedugta a helyére, majd becsukta a szekrénykét. “Egyáltalán nem is gondolkodtam rajta. Mondom, ott egy szabadon lógó kábel, ezt be kell dugni” – mondta Halák.

Állítása szerint nem látta a kábel végét, nem tudta, hogy az hová csatlakozik. Mint mondja, eszébe nem jutott volna, hogy hasonló dolog történhet. “Megtörtént, nem tudom, mi mást mondhatnék” – tette hozzá. Mint mondta, egy hosszú kábelt látott, ami arra szolgál, hogy csatlakozhasson a számítógéphez. “A bizottságban kevesen csatlakoznak a számítógéphez. Ez egy picit más, mint a képviselői padban, de ott is minden képviselő rendelkezik ilyennel, és így tud csatlakozni” – magyarázta.

A nem megfelelő helyre illesztett kábel következményeként a rendszer elkezdett túlterhelődni, ami végül a teljes leálláshoz vezetett. Az érintett honatya elismerte hibáját, és elnézést kért. A szlovák sajtónak azt mondta: “a jövőben már nem nyúl semmihez.” Azt követően, hogy feljelentést tettek az ügyben, pénteken vallomást tett a rendőrségen.

Közben pénteken a szlovák házelnök szóvivője közölte: a parlamentben már bevezették azokat a megoldásokat, amelyek biztosítani fogják a szavazórendszer működését még egy kibertámadás esetén is.

Forrás: Computerworld

További Adatvédelem

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés