Connect with us

Hirdetés

technokrata

Panganak a bankfiókok – sokat kaszálhat, aki bátran alkuszik

bankok

E-gazdaság

Panganak a bankfiókok – sokat kaszálhat, aki bátran alkuszik

Panganak a bankfiókok – sokat kaszálhat, aki bátran alkuszik

Idén januárban napi 1000 lakossági hitelszerződést tudtak kötni a bankok: a Babaváró hitelek száma megtizedelődött, lakáshitelt közel egy évtizede nem igényelt ilyen kevés család.

A BiztosDöntés.hu szakértői szerint ezekben a hónapokban kivételes alkalom nyílik mindenkinek, hogy egyedi hitelmegállapodást kössön bankjával, ha lakáskölcsönre van szüksége.

Utoljára a covid első és második hullámában fordult elő az, hogy a pénzintézetek olyan kevés lakossági hitelszerződés kötöttek, mint idén januárban, amikor a hónap minden napjára alig több mint ezer szerződés jutott. A hazai banki ügyfelek az év első hónapjában 31 015 lakás- és fogyasztási-hitelszerződés alapján vettek fel 90,3 milliárd forintot a bankoktól. Néhány hónappal korábban, 2022 májusában még 48 000 kontraktust kötöttek meg, míg a koronavírus válság előtt, 2019 májusában közel 55 000 lakossági hitelszerződésre került aláírás.

Négy évet veszített a piac

Éves összevetésben mind a szerződések számát, mind a folyósított hitelösszeget tekintve a piac több mint 50 százaléka tűnt el – figyelmeztet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Ezen belül is drámai a lakáshitelpiac zuhanása: a bankok által januárban folyósított 40,8 milliárd forintnyi lakáshitelösszeg 62 százalékkal kisebb mint, az a 108,5 milliárd forint, amit piaci és támogatott konstrukciókban 2021. januárban felvettek az ügyfelek. Ilyen szerény összegben utoljára 6 éve, 2017 februárjában szerződtek a lakásgondjukat kölcsönből megoldani szándékozó családok. Akkor még közel 5 900 hitelszerződést írtak alá a bankokkal az ügyfelek, míg idén januárban mindössze 4 100 lakáshitel-folyósítás történt egyetlen hónap alatt, ami közel évtizedes negatív rekord – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

Gergely Péter szerint abból a tekintetből is négy évet vesztett a piac, hogy 2022 novembere, azaz immár egy negyedéve egy lakáshitel-szerződésre jutó átlagos hitelösszeg nem éri el a 10 millió forintot. Márpedig 2019 decemberétől minden egyes hónapban magasabb volt az egy szerződésre jutó átlagos hitelösszeg, mint 10 millió forint. A csúcsot 2022 áprilisában jegyezték fel, amikor – az MNB NHP Zöld Otthon Programjában csúcsra járatott új lakások finanszírozásának köszönhetően – a 15 millió forintot is meghaladta az egy lakáskölcsön-szerződésre jutó átlagos hitelösszeg.

Megtizedelődött a Babaváró

A legdrámaibb zuhanás ugyanakkor a banki kínálatban a Babaváró esetében következett be: miután tavaly év végén jó ideig nem volt bizonyos, hogy a kormányzat meghosszabbítja a rendkívül kedvező, az ügyfelek számára már egy gyermek megszületése esetén kamatmentessé, 3 gyermek megszületésével pedig teljes egészében támogatássá alakuló konstrukciót, a fiatal családok megrohanták a bankokat: decemberben 7 165 jogosult fiatal család kötött Babaváró szerződést – ennél több szerződésre csak a kormány családtámogatási programjának 2019. nyáron történő elindulását követő 3 hónapban volt példa – emlékeztet Gergely Péter. Az előrehozott keresletnek köszönhetően ugyanakkor decemberhez képest megtizedelődött a jelentkezések száma: idén januárban csak 716 család vette fel a maximum 10 millió forintos Babavárót, éves szinten pedig negyedére zuhant a kontraktusok száma és az összesen 7 milliárdot kitevő folyósított hitelösszeg is. Miután a közös életüket megkezdők száma nem hullámzik, ezért az előrehozott kereslet miatt sokára térhet vissza a normális kerékvágásba az egyébként 2024 végéig igényelhető Babaváró.

Nagy tér nyílik az egyedi alkura

A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint a drámaian visszaeső lakáshitel-kereslet állhat a mögött a folyamat mögött, hogy a hazai kereskedelmi bankok annak ellenére folyamatosan csökkentik az ajánlataik kamatszintjét, hogy a pénzpiacokon immár két hónapja lassú mértékben emelkednek a hitelek árazását meghatározó referenciahozamok. Gergely Péter szerint ebben a helyzetben a potenciális ügyfelek alkuképessége is megnőtt: a biztos üzlet reményében a bankok egyedi ajánlatokban a meghirdetett kamatoknál kedvezőbb konstrukciókat is kínálnak, akár 50-150 bázisponttal olcsóbb finanszírozás is elérhető, amivel milliós tételt tudnak spórolni a hitelfelvevők. Addig, amíg ilyen kevés ügyfél van a bankokban, van idő az alkura a hitelügyintézővel – mondta Gergely Péter. A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint annak is itt van az ideje, hogy versenyeztesse a bankokat az, akinek a közeljövőben szüksége lesz lakáshitelre.


További friss híreket talál a Technokrata főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

További E-gazdaság

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés