Connect with us

Hirdetés

technokrata

Digitális felzárkóztatás robotikával

Digitalizáció

Digitális felzárkóztatás robotikával

Digitális felzárkóztatás robotikával

Közös élménynappal zárta az E.ON és az Ökumenikus Segélyszervezet a hátrányos helyzetű gyermekeket felzárkóztató innovatív programsorozatát

Az Ökumenikus Segélyszervezet az E.ON támogatásával 2020-ban indította el Kapaszkodó 2.0 programját, hogy valódi segítséget nyújtson a hátrányos helyzetű gyermekek digitális felzárkóztatásában.

A program negyedik évének tapasztalatai azt mutatják, hogy a gyerekek az innovatív fejlesztőprogram révén eredményesen zárkóznak fel társaikhoz, a tudásuk bővül, korábban szunnyadó készségeik fejlődésnek indulnak. Az iskolai tananyaghoz kapcsolódó tudás mellett a gyerekek társas kapcsolatai, kooperációs és kommunikációs készségei is fejlődnek, így nagyobb eséllyel indulhatnak el később a munkaerőpiacon.

A programsorozat helyi záróeseményét május 19-én, Somogyfajszon, egy közös élménynapon tartották, ahol interaktív játékokon és vetélkedőkön mérték össze tudásukat a gyerekek. A csapatversenyek és kincskereső kihívások témáját idén a Honfoglalás adta: a Turul és Fehér ló csoportokban a gyerekek honfoglaló törzsekké alakulva komoly küzdelmet vívtak programozható robotjaikkal. Dobolás, scratching, vándorviadal, QR-kód kincskeresés, íjászat, nyárshegyezés is része volt a programsorozatnak – mindez digitálisan, robotikai tudást igényelve. A vidám élménynapi gyermekprogramokba bekapcsolódott Wolf Kati énekesnő, a Segélyszervezet ismert önkéntese is.

A Kapaszkodó 2.0 szervezői felismerték: a mai információterhelt világban elengedhetetlen, hogy a gyermekek tisztában legyenek a digitális térben rájuk leselkedő veszélyekkel, hatékonyan használják a Google alkalmazásait, vagy képesek legyenek megírni egy e-mailt például a jövőbeli munkaadójuknak. A mindennapi élethez szükséges digitális tudás mellett a program segít nekik a STEM (természettudomány, technológia, matematika, mérnöki tudományok) kompetenciák elsajátításában is, miközben játékosan fejleszti a szociális, problémamegoldó, és kommunikációs képességeiket, valamint a kreativitásukat.

Az utóbbi időben az E.ON támogatásának köszönhetően a Segélyszervezet digitális eszközparkja jelentősen bővült olyan informatikai eszközökkel, mint a 3D nyomtató, a Lego robotok, Beebotok, drónok, vagy a mostanság népszerű VR technológia. Ez lehetővé teszi, hogy a Segélyszervezet olyan innovatív, élményalapú digitális kompetenciafejlesztést nyújtson a hátrányos helyzetű gyerekeknek, amely megalapozza jövőjüket.

A QR-kódok, a digitális adatvédelem és a mesterséges intelligencia világában a szervezetnél úgy gondoljuk, hogy ezek a képességek nemcsak a munkaerőpiacon való érvényesüléshez, hanem a mindennapi élethez is elengedhetetlenek”

– mondta el Dr. Takács Katalin, az Ökumenikus Segélyszervezet Kastélyosdombói Szociális Fejlesztő Központjának vezetője, majd hozzátette:

“A május 19-i élménynappal nemcsak az idei tanév, de az elmúlt négy év munkáját és sikereit is ünnepeltük a programban résztvevő pedagógusokkal, gyerekekkel közösen, bízva abban, hogy sikerült minél több gyermek és szülő figyelmét felkelteni a program nyújtotta lehetőségekre.”

A programba került, hátrányokkal induló diákok közül többen ma már informatikus pályára készülnek, a családjukban elsőként indulva a magasabb képesítéssel járó életlehetőségek irányába.

“A rendszeresség és a folyamatos jelenlét fontosságára építettük fel ezt a hosszú időtávot felölelő, egyedülállóan összetett, innovatív fejlesztőprogramot, mivel hiszünk benne, hogy tartós hatást csak következetes munkával lehet elérni. Célunk, hogy a programban résztvevő gyermekek a digitális készségek elsajátításán keresztül egy számukra több lehetőséget nyújtó jövőképhez kerüljenek közelebb.  Hatalmas öröm évről évre nyomon követni a gyermekek fejlődését, és látni azt, hogy a program hatására többen informatikusnak készülnek, továbbtanulásban gondolkodnak. Büszkék vagyunk rá, hogy már negyedik éve támogatjuk ennek a példaértékű kezdeményezésnek a megvalósítását”

– mondta Losonczi Gergely, az E.ON Hungária Csoport vállalati kommunikációs vezetője.

A tanulóműhelyekben a program indulása óta összesen hét helyszínen (Boldogkőújfalu, Olaszliszka, Vizsoly, Lakócsa, Kastélyosdombó, Kürtöspuszta, Somogyfajsz) fejlesztették a gyerekek tudását, a digitális ismeretek oktatása pedig egyszerre 18 helyszínen folyik. A Kapaszkodó 2.0 program az indulása óta összesen mintegy 900 hátrányos helyzetű gyermeket készített fel a jövő kihívásaira.

A programról nemrégiben videó is készült, amely itt tekinthető meg.


További friss híreket talál a Technokrata főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

További Digitalizáció

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés