Connect with us

Hirdetés

technokrata

Siemens-labor létesül a Debreceni Egyetemen

siemens

Digitális oktatás

Siemens-labor létesül a Debreceni Egyetemen

Siemens-labor létesül a Debreceni Egyetemen

Tovább erősíti ipari kapcsolatait és Siemens oktatótermet hoz létre a Debreceni Egyetem Műszaki Kara a Mechatronikai Tanszék oktatási-kutatási kínálatának bővítésére. A kezdeményezéshez indulásként jelentős, csaknem 60 millió forint értékű műszer-, szoftver- és eszközadománnyal járult hozzá a cég. Az erről szóló megállapodást tegnap írták alá a Debreceni Egyetemen.

A Debreceni Egyetem (DE) a kormányzattal együttműködve fejleszti műszaki képzéseit, melynek eredményként az intézmény járműipari kutatócentrumot alakít ki a városban, és hamarosan új épületszárnnyal bővül a kar épülete az Ótemető utcai campuson, ahol a Siemens-labor is helyet kap majd.

“A Debreceni Egyetem célja a műszaki képzés infrastrukturális hátterének gyarapítása és fejlesztése, hiszen a városba folyamatosan érkeznek az újabb cégek, amelyek működéséhez elengedhetetlen a megfelelő végzettségű mérnökutánpótlás biztosítása.”

– fogalmazott köszöntőjében Ailer Piroska.

A DE műszaki innovációért és képzésfejlesztésért felelős rektorhelyettese hangsúlyozta:

“ez a munka elkezdődött, de nem ért véget, hiszen az új képzések, specializációk bevezetését a vállalatok igényei, javaslatai alapján alakítja az intézmény. Az oktatómunkába az egyetemmel, ezen belül is a Műszaki Karral együttműködő cégek munkatársai is bekapcsolódhatnak, biztosítva ezzel a következő mérnökgeneráció számára az elméleti tudás mellett a naprakész gyakorlati ismereteket. Ennek része lesz a jövőben a Siemens-szel most kötött megállapodás is.”

– emelte ki Ailer Piroska.

A 175 éve, ebből Magyarországon 135 éve működő Siemens – amely kategóriájában a világ élmezőnyében szerepel – a kar 14. ipari laboratóriumát hozza létre, amelyben a tervek szerint a legkorszerűbb technológiák alkalmazásával 15 munkaállomáson egyszerre 30 hallgató ismerkedhet az eszközökkel.

“A mérnökutánpótlás biztosítása, az egyetemeken folyó kutató-fejlesztő tevékenység alkalmazása a Siemens egyik motorját jelenti a negyedik ipari forradalom idején”

– mondta az együttműködési megállapodás aláírását megelőzően Jeránek Tamás.

A Siemens Zrt. vezérigazgatója úgy vélte, a korábban megkezdett közös munka most kicsúcsosodhat, és olyan eredményeket hozhat, amelyeknek köszönhetően a DE versenyképesebb oktatást biztosíthat hallgatóinak, akik valós ipari környezetnek megfelelő laborban sajátíthatják el ismereteiket, így a vállalat valós gyakorlati tudással rendelkező fiatal mérnököket alkalmazhat. A vezérigazgató a távlatokat előrevetítve vázolta az együttműködés bővítésének lehetőségeit is, amely kiterjedhet –többek között– az oktatók továbbképzésére, az eszközök folyamatos frissítésére, valamint karbantartására egyaránt.

“Az adomány elsősorban a mechatronikai mérnök alap- és mesterképzésben résztvevői, mintegy 500 hallgató számára teremt új lehetőségeket, jelenleg a csaknem 60 milliós eszközadomány jóvoltából, a későbbiekben a fejlesztésnek köszönhetően kialakított új szárnyban a Siemens-laborban is, ahol a mechatronikai hallgatók a cég digitális technológiáihoz kapcsolódó kompetenciákat sajátíthatják el, és ahol már az egyetem más karain tanuló diákok is ismerkedhetnek majd a technikai újdonságokkal.”

– mondta Husi Géza, az egyetem műszaki karának dékánja.

További részletek és forrás: https://hirek.unideb.hu/ipari-forradalom-muszaki-karon-0

További Digitális oktatás

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés