Connect with us

Hirdetés

technokrata

Teszt: TuneIn – A legjobb vétel

Alkalmazások, szoftverek

Teszt: TuneIn – A legjobb vétel

Mi az, ami szinte minden androidos és Windows Phone-os készülékben ott van, de az iPhone-ból hiányzik? A rádió. A TuneIn nem csak áthidalta ezt a problémát, hanem meg is reformálta. Elég rendesen.

Ha valaki megkérdezné, hogy melyik az az applikáció, amit nap mint nap használok, akkor azt válaszolnám, hogy a TuneIn-t. Ez az app összességében úgy tudnám jellemezni, hogy valósidejű világrádió, egy olyan komplex rendszer, ahol csak a zenehallgatási vágyaink tudnak határt szabni, az is csak nagyon ritkán. Míg a Deezer több millió zeneszám hallgatását teszi lehetővé némi előfizetési díjért cserébe, addig a TuneIn a világ összes rádióját kínálja fel, akár Pandora stílusban is, mindössze 89 euro centért. A TuneIn-ből létezik ingyenes verzió is, mind androidra és iOS-re is, de ilyen ár mellet egyből a Pro-t vettem meg és nem bántam meg. De mi is ez tulajdonképpen?

70 ezer adó
Az a rádió, amely weben is elérhető, az elérhető a TuneIn.com-on is, ugyanúgy, mint a csak webes felülettel rendelkező csatornák. De ezt az élményt belezsúfolták egy remek kis applikációba, amit bárki szabadon ki is próbálhat, és ha tetszik, akkor a teljes verziót is centekért megveheti és élvezheti a korlátlan zenehallgatás örömét. Az app számos kényelmi funkcióval van ellátva és a háttérben is futtatható, a mobilnet keretet azonban hamar lezabálja. Szerény számításaim szerint egy óra zenehallgatás nagyjából 30 megabájtot esz meg az előfizetésünkből.

Ha amúgy is tárolunk zenét a készülékünkön, akkor engedélykérés után átnézi a zenei könyvtárunkat és felajánlja a zenei stílusunknak megfelelő rádiócsatornákat. De ez csak egy apró szelete az applikáció tudásának, ugyanis számos lehetőségünk van rádióadó keresésére. A főablak tetején lévő sávban kereshetünk közvetlenül rádióadóra, műsorra, dalra (hátha épp játsszák valahol a nagyvilágban) és előadóra is (elég sok specializált webrádió érhető el az interneten).

Tartózkodási helyünknek megfelelően keresgélhetünk a helyi rádióadók között is (Local Radio). Ami furcsa, hogy néhány szlovák rádió is bekerült a listába, így az SRO 1 közszolgálati adó is. A legtöbb esetben a rádióállomások működnek és pár pillanat alatt bepuffereli a csatornát. A második menüpont a Recents, bár hívhatnánk History-nak is, vagyis előzményeknek.

Ez akkor jöhet jól, hogy ha véletlenül találnánk egy adót, amit szeretünk, de elfelejtjük a nevét a rádiónak, akkor innen könnyedén visszakereshetjük és elmenthetjük a csatornát a kedvenceink közé. A harmadik pont a Recommended, amit már az előzőekben ismertettem). Mivel részemről kiváltotta a zenei tartalom tárolását a telefonomon, így túl sokat nem tesz hozzá a kedvelt rádióim listájához.

A főképernyő következő menüpontjai inkább a gyorsabb szűkítési rátához segítenek hozzá, vagyis eldönthetjük, hogy mihez is van kedvünk. Ha akarjuk, akkor a zenei stílusok között válogathatunk, nemzetiségtől függetlenül, de ugyanígy választhatunk sportcsatornát is, a hírrádiók között azonban előtérbe helyezi a lokális rádiókat.

A Location esetében országig menően kereshetünk megfelelő rádiót magunknak, még antartktiszi adó is elérhető, ahol éjjel-nappal country szól, de ha úgy hozza kedvünk, akkor becsatlakozhatunk a fehérorosz politikai életbe vagy hallgathatunk japán popslágereket is. A lehetőség szinte végtelen. Ha a Language menüt választjuk, akkor értelemszerűen nyelv alapján keresgélhetünk a rádiók közt. Így például simán belefuthatunk egy erdélyi magyar adóba, mint ahogy egy svájciba is.

Van lehetőség Podcast-ek hallgatására is, ahol ugyanolyan felosztások vannak, mint a hagyományos és webes rádióadóknál. Vannak szezonális csatornák is a TuneIn-ben, például Obama újraválasztása után elérhető volt a győzelmi beszéde, most pedig már karácsonyi zeneállomások is elérhetőek, így a zene összeválogatásával se kell bajlódni az Ünnepek alatt.

A program bal felső sarkában egy autó ikont látunk. Ha erre kattintunk, akkor az Autó Módba kerülünk, ahol sokkal nagyobb ikonok formájában látjuk a fontosabb információkat a készülék kijelzőjén. Innen könnyedén elérjük a kedvenc csatornáinkat vagy böngészhetünk az előzmények között. Nagyon hasznos funkció, de vezetés közben ne nyomogassuk, mert balesetveszélyes.
A főablak alsó menüsorában elsőként a kedvenc rádióadóinkat érhetjük el, de itt adhatunk hozzá webcímet is, melyet utána automatikusan elérhetünk az applikáción belül. Érdekesség még, hogy nem csak rádióadót menthetünk ide, hanem zenét is, melyet utána megkeres nekünk, hátha játssza valamelyik rádióadó a 70 ezer forrás közül. A Recordings szintén egy hasznos kiegészítője a programnak, ugyanis egyszerre maximum 8 órában, stream minőségben rögzíthetjük az adást. Ha pedig időzítve szeretnénk rögzíteni, akkor ezt is megtehetjük, de a program rendelkezik ébresztőóra funkcióval, ilyenkor a megadott időben elindítja a kiválasztott rádióadót.A Beállítások menüben megnézhetjük a statisztikánkat, vagyis mennyi adatot fogyasztottunk el mobilinterneten és WiFi-n. Ami nem tetszett, hogy ha hívást fogadunk, utána az applikáció alapesetben onnan akarja folytatni, ahol félbe maradt a rádiózás, de ez ugye lehetetlen küldetésnek tűnik, így állandóan pufferel, ami viszont idegesítő. A beállítások között azonban könnyedén megtaláljuk azt a funkciót, mely automatikusan újrapuffereli a műsort és aktualizálja a csatornát.

Ha pedig megvan az az adó, amelyiket hallgatni szeretnénk, akkor nincs más dolgunk, mint hátradőlni és élvezni a zenét. Persze a szolgáltatások még mindig nem értek véget, ugyanis a Now Playin ablakban számos információhoz jutunk. A leglényegesebb az az, hogy albumképpel látjuk a kijelzőn azt, hogy melyik zene szól és ameddig megy a dal, addig akár meg is vásárolhatjuk iTunes-ból.

Ha a jobb felső sarokra tapizunk, akkor a csatornához tartozó beállításokat hozhatjuk elő. Egyrészt ha nem működik a link, akkor ezt jelezhetjük a TuneIn csapatának, választhatunk sávszélességet (ha többet is felajánl a szerver), megnézhetjük, hogy miket játszott a csatorna az érkezésünk óta (itt a zeneszámra tapizva felajánlja azokat a csatornákat, ahol éppen játsszák a dalt), adhatunk elalvási időt (Sleep Timer) és beállíthatunk rögzítést/ébresztést is.

Hallgass a neved!
A program nagyon összetett és teljes körű szolgáltatást nyújt, alig 250 forintért. Abszolút hibátlan alkalmazás, melyet bárkinek csak ajánlani tudok. Könnyen kezelhető és teljesen szerethető applikáció, mely bőven megéri az árát.



Szólj hozzá!

További Alkalmazások, szoftverek

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés