Connect with us
Hirdetés

technokrata

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

FrissInfo

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az MI bevezetése csak az út kezdete, a helyes alkalmazása sok vállalkozás számára már most is létkérdés a versenyképességhez

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott.

Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. Ami viszont már most bizonyos, hogy nem sokáig halogathatják a hazai vállalkozások az MI megoldások bevezetését, amennyiben meg kívánják tartani a piaci versenyképességüket. Azonban ebbe se vághatnak bele egyedül a cégek, hiszen a digitalizációhoz hasonlóan az AI bevezetés is megannyi veszélyt rejthet magában. Ami pedig a munkahelyeket illeti, minden bizonnyal lesznek olyan feladatkörök, amiket hamarosan a mesterséges intelligencia vesz át nemcsak a vállalatoknál, hanem a kisebb cégeknél is.

A mesterséges intelligencia jelentősen átalakíthatja a munkavégzést

Már az első MI szoftverek megjelenésével egyidőben szárnyra kaptak azok a híresztelések, miszerint bizonyos iparágakban tömeges elbocsátásokra lehet számítani a következő években, mert a mesterséges intelligencia elveszi az emberek munkáját. Az AI technológia jelenlegi állását tekintve azonban ez a félelem nem bizonyul reálisnak.  Az üzleti MI fejlesztések ugyanis nem a humán munkaerő leváltására, hanem a hatékonyság növelésre fókuszálnak. A gyakorlatban ez olyan operatív asszisztensi feladatok kiváltását jelenti, amelyek eddig jelentős időt vettek el a felhasználók munkaidejéből. Ilyen az emailek megfogalmazása, táblázatok szerkesztése, összefoglalók vagy prezentációk készítése és egyéb napi szintű adminisztratív feladatok. Az MI bevezetéssel a cégek tehát akár napi 2-3 órát is felszabadíthatnak a dolgozók munkaidejéből, amit hasznos kreatív feladatokra vagy üzletfejlesztésre fordíthatnak. Az sem kizárt, hogy sok cég számára a mesterséges intelligencia lesz a kulcsa a négynapos munkahét megvalósításának.

“Sokan ott követik el a hibát, hogy a mesterséges intelligenciára egy önjáró gépezetként gondolnak. Pedig sokkal jobban hasonlít egy asszisztensre, aki végrehajtja azokat az utasításokat, amiket a felhasználótól kap. Mivel az MI önálló munkára, vagy döntéshozatalra nem képes, minden esetben kell mellé valaki, aki ért hozzá és ki tudja használni a funkcióit. Ennek tükrében  nem gondolom azt, hogy veszélyeztetné az emberek munkáját. Sőt, az a felhasználó, aki agilis és tudja kezelni, az sokkal hatékonyabbá válhat, ezzel pedig jelentős előnyre tehet szert a munkaerőpiacon.”

fejtette ki véleményét Juhász Viktor az üzleti IT megoldásokkal foglalkozó iSolutions Kft ügyvezetője.

Hamarosan minden cégnek szüksége lesz MI szakemberekre

A mesterséges intelligencia alkalmazása a legtöbb felhasználó számára egyelőre kimerül a kísérletezésben. Ám az MI technológia üzleti felhasználásának elterjedésével, a vállalatoknak egyre nagyobb igénye lesz olyan szakemberekre, akik képesek az AI tartalmak gyors és pontos létrehozására különböző területeken. A promptírás ma már egy önálló szakma és számos specializációja ismert, melyeket többek közt a szövegírás, grafikai tervezés, üzleti kommunikáció és sales területeken hasznosíthatnak a vállalkozások. Ahhoz azonban, hogy valaki MI szakemberré váljon, a promptírás mellett ismernie kell a különböző AI szoftvereket, valamint olyan készségekkel és tapasztalatokkal kell rendelkeznie, ami megfelel a cégek üzleti elvárásainak és a piaci igényeknek.

“A munkavállalók készségeit tekintve hamarosan nagy jelentősége lesz annak, hogy ki milyen szinten tudja alkalmazni a mesterséges intelligenciát és itt úgy gondolom, hogy nagy eltérések fognak kiütközni a hatékonyság terén. Ebben a versenyben azok fognak jól járni, akik nyitottak az AI technológiára és szívesen sajátítják el a promptírás tudományát. Szerencsére ma már rengeteg anyag hozzáférhető az interneten és számos online kurzus is megtalálható, így egyszerű dolga van annak, aki szeretné fejleszteni magát ezen a területen.”

– árulta el Juhász Viktor, az üzleti informatikai megoldások szakértője.

Az MI bevezetés sokszoros üzleti hatékonyságot jelent a KKV-knak

A digitális átállás után az MI megoldások bevezetése lesz a következő nagy lépés a magyar KKV-k informatikai felzárkózásában. A szakértő szerint a következő egy-másfél évben még jelentős versenyelőnyre tehetnek szert a mesterséges intelligencia megoldásokkal a cégek, így érdemes mihamarabb meglépni a bevezetést. Azt azonban hangsúlyozta, hogy az MI bevezetése csak olyan cégek számára jelenthet működőképes megoldást, ahol az adatokat már a felhőben kezelik, hiszen a kockás füzetben nem alkalmazható a mesterséges intelligencia.

“Az MI alapú asszisztencia alkalmazása egy rendkívüli kitörési lehetőség a KKV-k számára. A kisebb cégekre jellemző, hogy a munkatársak elúsznak a napi operatív feladatokban, így nem jut idejük az összetettebb tervezésre vagy kreatív munkára. Egy AI asszisztens nagy mértékben tehermentesíti a munkatársakat, így azokkal a területekkel foglalkozhatnak, amelyeken a vállalkozásnak lemaradása van. Ezzel óriási üzleti előnyre tehetnek szert a cégek.”

– magyarázta Juhász Viktor, az iSolutions ügyvezetője.

Az adatbiztok biztonsága érdekében fontos a kidolgozott MI protokoll

Jelenleg számos szöveg és képalkotó mesterséges intelligencia szoftver ingyenesen elérhető, ezek vállalati felhasználása azonban adatbiztonsági kockázatot és jogi aggályokat jelentenek a cégeknek. Az ingyenes AI szoftverekért ugyanis az adatokkal fizetnek a felhasználók, és a gyártók is nyíltan kommunikálják, hogy ezek az MI programok a  keletkezett nagy mennyiségű adatokból tanulnak. Tehát amennyiben ezekbe a szoftverekbe érzékeny vállalati információk kerülnek (pl.: pénzügyi jelentések, szerződések, jogi dokumentumok), a cég elveszti a kontrollt  az adatai felett.

Ezért nagyon fontos, hogy a vállalat a mesterséges intelligencia bevezetésnél csakis olyan szoftvereket alkalmazzon, amelyeket kimondottan a cégek adatbiztonsági igényeire szabva fejlesztettek. Jó hír a hazai vállalkozásoknak, hogy már Magyarországon is elérhető a két legnagyobb szoftvergyártó MI megoldása, ami a vállalati rendszerekbe integrálva biztosítja az AI alapú asszisztenciát. A Google Gemini a cég Workspace felhőrendszerébe épülve hozzáfér az email fiókokban, naptárakban és dokumentumokban tárolt adatokhoz, amelyekből pár kattintással kimutatásokat, prezentációkat vagy szöveges tartalmakat készít. A Microsoft Copilot az M365-ben az Outlook és Office programokba integrálva segíti a munkát. Ezek az üzleti AI megoldások garantálják a maximális adatbiztonságot, így a cégek biztosak lehetnek abban, hogy az információik védve maradnak. Természetesen azok számára is létezik biztonságos megoldás, akik a legnépszerűbb szövegalkotó AI szoftvert szeretnék használni vállalati környezetben. A Chat GPT fizetős verziója nem használja fel a felhasználók adatait a szoftverfejlesztés során, ráadásul az ingyenes verziónál jóval több hasznos funkciót kínál az előfizetőknek.

“Nekem az a tapasztalatom, ha a felhasználók találnak egy olyan megoldást, amivel időt és energiát spórolnak, azt előszeretettel alkalmazzák a mindennapi munkájuk során. Az AI használatának betiltása helyett a cégeknek ki kell dolgozniuk egy saját mesterséges intelligencia protokollt és meg kell találniuk azokat a szoftvereket, amelyek a legjobban megfelelnek a szervezet és a munkatársak elvárásainak. Egy felkészült IT szolgáltató ebben is szakértő segítséget nyújt.”

– vélekedett Juhász Viktor az üzleti IT megoldásokkal foglalkozó iSolutions ügyvezetője.


További friss híreket talál a Technokrata főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

További FrissInfo

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés