Connect with us

Hirdetés

technokrata

Női szakemberekkel mutat példát a fiataloknak az IVSZ és a WiTH

with

E-gazdaság

Női szakemberekkel mutat példát a fiataloknak az IVSZ és a WiTH

Női szakemberekkel mutat példát a fiataloknak az IVSZ és a WiTH

Március 20-án délután második alkalommal adták át az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége és a Women in Technology Hungary Egyesület (WiTH) együttműködésében meghirdetett 40 év feletti női példaképek a digitális gazdaság területén pályázat díjait.

A BME Villamosmérnöki és Informatikai Karán megrendezett gálán négy kategóriában hirdettek nyertest, továbbá a szakmai zsűri egy olyan különdíjat is átadott, amellyel minden évben egy, a szakterületén kiemelkedően teljesítő pedagógus munkáját ismerik el.

A tavaly meghirdetett pályázathoz hasonlóan idén is olyan 40 év feletti nőket lehetett ajánlani, akik példaképként szolgálhatnak a fiatalabb generációk és a karrierváltó nők számára. A 40 év feletti női példaképek a digitális gazdaság területén című pályázat célja, hogy rávilágítson azokra a sztereotípiákra, amelyekkel az IKT-szektorban dolgozó nők minden nap találkoznak, illetve elismerje ennek a korosztálynak az érdemeit és eredményeit. A pályázási időszakban olyan szervezetek jelölését várták, amelyek büszkék a női alkalmazottjaik teljesítményére, valamint szívesen mutatnának példát a női munkavállalóikon keresztül a szervezeti diverzitásra.

Idén egy hattagú Bíráló Bizottság döntése alapján ötven beérkezett jelölés közül választotta ki a zsűri azokat a pályázókat, akik kiemelkedően sokat tettek a technológia, a digitalizáció, az informatika, az infókommunikáció, hírközlés és elektronikai szektor ismertségéért.

A március 20-án megrendezett díjátadón a zsűri az alábbi pályázók munkásságát emelte ki és díjazta elismerésével:

  • Burjánné Tandari Zsuzsannát, az AGCO Hungary Kft. SAP-fejlesztőjét „Az év csapatjátékosa” kategóriában díjazták
  • Rajki Annamáriát, a Magyar Telekom TV és Entertainment igazgatójának munkáját az „Innovátor” kategóriáért járó díjjal ismerték el
  • Dőry Éva, a Cosmo Consult Business Central üzletágának Support vezetője az „Inspiráló teljesítményért” kategória nyertese
  • Balogh Tünde, az evosoft Hungary Ipari Automatizációs Üzletágnak a vezetője az „Inspiráló felsővezető” díjat nyerte el
  • Özvegy Juditot, a szegedi SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola robotokat edukációs célra is alkalmazó tehetséggondozó pedagógusát a „Különdíj az oktatásért” elismeréssel díjazta a zsűri

„Hatalmas öröm számomra, hogy a tavalyi kiírás sikere után idén is rengeteg jelölés érkezett a pályázatunkra. Ez a töretlen érdeklődés megerősített abban, hogy jó úton haladunk és érdemes folytatnunk a Women in Technology Hungary Egyesület munkáját, tovább kell bátorítanunk azokat a nőket és fiatal lányokat, akik nyitottak az informatikai pályára. Bízom benne, hogy azzal, ha megmutatjuk a pályázat során megismert példaértékű szakembereket, kimagasló életutakat, azzal sok pályaválasztás előtt álló lánynak hozzuk meg a kedvét az IT-s karrierépítéshez. Ennek a célnak a további támogatásaként a WiTH idén is számos programot indít, ilyen például a tavasszal induló mentorprogramunk is, melynek keretében az Egyesület tagjai coach, HR, és technológiai háttérrel segítik a pályaválasztásban még bizonytalan lányokat. Nekik innen is üzenem, hogy ha valami, akkor a mai díjátadó bizonyítja számukra is, hogy egyértelműen itt a helyük a szektorban, a társaságunkban” 

– mondta el Flakstad Emőke, a Women In Technology Hungary Egyesület elnöke.

„Ötven inspiráló történetet, ötven valódi példaképet ismerhettünk meg idén a pályázatunknak köszönhetően. Ezek a személyes példák kapaszkodók lehetnek minden olyan nő számára, aki hezitál, vagy évek múltán elbizonytalanodik, hogy neki való-e a digitális pálya. Bízunk benne, hogy ezzel az elismeréssel is meg tudjuk erősíteni a nőket abban, hogy jó helyen vannak a digitális gazdaságban, hogy számos különböző munkakör és karrierszint nyitott számukra, hogy ebben az izgalmas és jövőálló iparágban kiteljesedhetnek. Amellett, hogy a nők elismerésével felhívjuk a téma jelentőségére a figyelmet, az IVSZ kutatásokkal, szakmai rendezvényekkel is támogatja a vállalatokat, hogy olyan munkahelyet teremthessenek, amelyben jól érzik magukat a női kollégák is, és a sokszínű csapatok kialakításával egy hatékonyabb vállalati működés érhető el”

– tette hozzá Tajthy Krisztina, az IVSZ főtitkára.

A pályázatot szervezők reményei szerint a női példaképek állítása és díjazása arra is bátoríthatja a fiatal nőket és lányokat, hogy a digitális gazdaság területén építsenek karriert, ami kiemelt fontosságú, hiszen a hazai digitális gazdaság lemorzsolódásukkal akár minden második ígéretes munkavállalóját elveszítheti.


További friss híreket talál a Technokrata főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

További E-gazdaság

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés