Connect with us

Hirdetés

technokrata

Teszt: Microsoft Continuum – Korai próbálkozás

Alkalmazások, szoftverek

Teszt: Microsoft Continuum – Korai próbálkozás

Az okostelefonok megjelenésekor sokan azt vízionálták, hogy a zsebben hordható készülékek hamarosan felváltják a számítógépeket. Bár ez nem történt meg, a Microsoft most mégis hasonló jövőképet szeretne megvalósítani, hiszen a nemrégiben általunk is letesztelt Lumia 950 és Lumia 950 XL felhasználóinak azt ígérik, hogy nyugodtan otthon hagyhatják a számítógépet, a zsebükben elfér majd minden információ.

Ehhez pedig megalkották a Continuumot, amely segítségével elviekben asztali PC-ként használhatjuk az okostelefonunkat. Ehhez készült el jelen tesztünk alanya, a Microsoft Display Dock, amely összeköti az asztali eszközök világát a mobilunkkal.

Kisebb, mint vártuk

Ez az eszköz tényleg pici, a Microsoft igazán kitett magáért. A kockaformájú, alig 64,1 mm széles és 25,6 mm magas apróság gyakorlatilag bárhol elfér, elég egy kis  hely az íróasztalon és máris indulhat a munka. A fém burkolatot alul és fölül műanyag betétek egészítik ki, azaz maximálisan visszafogott dizájnnal van dolgunk.

displaydock

 

 

 

 

 

 

 

 

Bár egy kocka kütyü esetén nehéz első és hátsó részt megfogalmazni, azért mégis meg lehet különböztetni, hogy a Display Dock mely oldalával állunk szemben. Ha ugyanis egy USB-C csatlakozó és egy értesítő LED néz velünk farkasszemet, akkor jó ha tudjuk, hogy ez az a rész, ahova a telefonunkat köthetjük be.

Microsoft-Display-Dock-hero-jpg

 

 

 

 

 

 

 

Minden más hátul kapott helyet, így a három darab USB 2.0 port mellett (amiből egy támogatja a gyorstöltést is!) lehetőségünk van HDMI és DisplayPort kábelek összekötésére is, illetve nem maradt ki az egység működését biztosító USB-C csatlakozó sem.

Nem egészen olyan, mint amire számítottunk

Miután minden szükséges perifériát csatlakoztattam, a telefon azonnal jelezte, hogy indulhat a móka, részéről nincs akadálya, hogy nagyképernyőn folytassam a használatot. Sőt, ebben az esetben még arra is lehetőség van, hogy touchpad-ként használjam a mobilt, így az egértől elszokott laptop felhasználóknak sem lesz ismeretlen élmény a böngészés. Jó hír, hogy mindezt úgy is megtehetjük, hogy a Lumia modellünk nem is csatlakozik a dokkolóhoz, a Miracast technológiának hála ugyanis vezeték nélküli használatra is lehetőség van. Én azonban ezt még nem javaslom, az általunk tesztelt 950-es és 950 XL hardvere ugyanis ebben a módban még nem képes megfelelő sebességet biztosítani.

microsoft-display-dock-block3-jpg647_100715123657

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ha nekikezdtünk a használatnak, akkor észrevehetjük, hogy bizony látásra nem találni sok érdekességet, kis túlzással egy sima windows-os asztallal nézünk farkasszemet.  Természetesen különbség, hogy ikonok nincsenek, sőt a start menü is leginkább a telefonunk csempéire hasonlít. Ez nem is véletlen, hiszen a menü helyett pontosan ez jelenik meg! Ezen kívül találkozhatunk még a műveletközponttal is, a tálca jobb alsó sarkára kattintva a telefonon már megismert menüpontok tűnnek fel, ezúttal nagyobb méretben. Ugyanez igaz a beállításokra is, minden olyan, mint a kezünkben.

wp_ss_20160118_0013

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ez a rész azonban nem véletlen kapta azt a címet amit, a Continuum funkció ugyanis nem egészen olyan, ahogy az ember elképzeli. Hiába lett ugyanis Windows, azaz ablakok a rendszer neve, egyszerre maximum egy ablakkal nézhetünk farkasszemet, két program egyidejű megtekintésére nincs lehetőség.  Ez pedig szerintem elég nagy hátrány, hiszen a PC-szerű élménybe ez is beletartozik. Persze az alkalmazásokon belül már nincs ilyen korlátozás, az Edge böngésző például több fület is bátran kezel. Igaz, a rendszer által kezelt, Full HD felbontás és 60 képkocka/másodperc sebesség mellett nagyon terhelésigényes weboldalakkal ne nagyon próbálkozzunk, mert bizony akadni fog!

wp_ss_20160118_0006

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A lassulások jobban érzékelhetőek a hatmagos, Snapdragon 808-as lapkakészletet tartalmazó Lumia 950-es használata esetén. Az erősebb, nyolcmagos, Snapdragon 810-es lapkakészletet tartalmazó Lumia 950 XL jobban viseli az erőforrásigényesebb használatot. Természetesen a kisebbik modell sem használhatatlan, de ne gondoljuk azt, hogy egy többfüles böngészés ugyanolyan lesz, mint a néhány éves PC-nken.

Kevés az elérhető program

Ez nemcsak a böngészés során jelentkezik, hanem bizony a programok használata közben is. A Continuum funkciót ugyanis még igen kevés alkalmazás támogatja, gyakorlatilag azok amik eleve a telefonon találhatóak. Így tehát elolvashatjuk az üzeneteinket, meghallgathatjuk a kedvenc, telefonon tárolt zenénket, csakúgy, ahogy az előzőleg eltárolt videók megnézésére is lehetőség nyílik. Természetesen van Skype is, így videótelefonálni is lehet.

wp_ss_20160118_0007

 

 

 

 

 

 

 

 

 

wp_ss_20160118_0005wp_ss_20160118_0008wp_ss_20160118_0009wp_ss_20160118_0010

A legtöbben azonban az Office csomag miatt vehetik hasznát a Continuumnak, hiszen legyen szó akár a Word-ről, az Excel-ről, a PowerPoint-ról vagy épp a OneNote-ról, mindegyik programban megnyithatjuk a fájljainkat, illetve korlátozott mértékben még a szerkesztésükre is lehetőség nyílik. Más azonban nemigazán használható, a legtöbb program csak a telefonon nyílik meg, a monitoron egy hibaüzenet fogad minket. Igaz, hogy a tényleg használható közben a mobil, azaz szó nincs arról, hogy nélkülözni kellene a fontos, csak kis kijelzőn elérhető programjainkat, de az a véleményem, hogy azért nem így reklámozta a Microsoft ezt a szolgáltatást.

a8f64dc8633028f56df4b8055e0804d6__microsoft-display-dock-block1-jpg_jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Jelenleg tehát a 30 ezer forintos áron kínált Display Dock és vele együtt a Continuum nem váltja be a hozzáfűzött reményeket. Szó nincs arról, hogy maga az elképzelés rossz lenne, azonban a használat során többször is úgy éreztem, hogy a felhasználók jelenleg fizetős bétateszterek és leginkább egy jól felépített tech demó előtt ülök. Kétségtelen tény, hogy a szolgáltatás előtt óriási jövő áll, most viszont még nehezen ajánlható egy átlagfelhasználónak. Talán csak azoknak tudnám nyugodt szívvel javasolni, akik valami oknál fogva nem használhatják korlátlanul a céges gépet, így ezzel kerülnék meg a korlátozásokat és így nagyobb képernyőn férhetnének hozzá a mobilos adataikhoz. A Microsoft előtt még hosszú út áll, de szerencsére jó irányba indultak el.



Szólj hozzá!

További Alkalmazások, szoftverek

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés