Connect with us
Hirdetés

technokrata

Érdemes-e AI-jal tartalmat készítened?

ai tartalomkészítés

E-gazdaság

Érdemes-e AI-jal tartalmat készítened?

Képek forrása: Unsplash

Érdemes-e AI-jal tartalmat készítened?

2023 elején berobbant a köztudatba a ChatGPT, és vele együtt az AI tartalomkészítés (artificial intelligence), magyarul mesterséges intelligencia fogalma. Ennek fejlődése több évtizedes kutatási és technológiai fejlődés eredménye, amiről már korábban is hallhattál ilyen-olyan mértékben, hiszen az első kutatások már az 1950-es években elkezdődtek.

Fontos szerepet játszottak a fejlődésben az új algoritmustípusok és technikák megjelenése, illetve az egyre fejlettebb hardveres és szoftveres lehetőségek, és a növekvő számítási kapacitás. Ezek lehetővé tették az egyre összetettebb modellek és rendszerek létrehozását, így alakulhatott ki az AI tartalomkészítés kezdete.

A mesterséges intelligencia fejlődésének egyik iránya, és egyben altípusa a gépi tanulás, ami lehetővé teszi a számítógépek számára, hogy az összegyűjtött adatokból tanuljanak és saját maguk által alkalmazott algoritmusokat fejlesszenek ki, és ezzel előrejelzéseket készítsenek.

Az AI másik altípusa pedig a mélytanulás, ami tulajdonképpen az emberi agy kognitív és neurális folyamatait utánozza, és mesterségesen kialakított neurális hálózatokat alkalmaz adott döntések meghozatalához.

Ez a technológia az élet számos területén alkalmazható, és ebből nem maradhatott ki a digitális tartalmak előállítása sem. De mi mindent készíthetsz az AI segítségével? Milyen előnyök és hátrányok érintik ezt a módszert? Vajon neked is megéri AI-jal készítened a tartalmakat az online vállalkozásodhoz? Mennyire hasznos az AI tartalommarketing? A Marketing Astro cikkéből kiderül!

Mi is az az AI tartalom?

Az “AI tartalom” vagy “mesterséges intelligencia által generált tartalom” egy olyan digitális tartalmat jelent, amelyben az adott kontentek létrehozása mesterséges intelligencia (AI) technológiák, például gépi tanulás algoritmusok vagy akár más automatizált folyamatok segítségével történik. Ezek a megoldások lehetővé teszik a szöveges, képi, hang- és videós tartalmak generálását, alkalmazkodva ezzel az adott felhasználói igényekhez és a piaci elvárásokhoz. Emellett akár AI tartalommarketing irányába is elviheted a vállalkozásod.

Alkalmazási lehetőségei

Az AI tartalomkészítés többféle formában is megjelenhet, beleértve az AI tartalommarketinget, a blogbejegyzéseket, termékleírásokat, közösségi média posztokat és akár a hírleveleket. Az ilyen típusú tartalmak előállítása hatékony és gyors megoldást jelenthet, hiszen az AI segítségével ez akár pillanatok alatt is elkészülhet. A webes felületeken, mint például a honlapokon vagy hírportálokon, különösen nagy mennyiségű tartalom esetén óriási előny lehet ennek alkalmazása.

Egy weboldal esetén jellemzőbb egyébként, hogy leginkább csak szövegeket hoznak létre az AI tartalomkészítés funkcióval, és kevésbé használják ezt a technológiát a képek vagy a videók generálására. Azonban érdemes kiemelni a képi és videós anyagok generálásának, valamint a beszélgetésnek a lehetőségét is, hiszen a mesterséges intelligencia már erre is képes, és több nagyobb piaci szereplő is alkalmazza már.

Sokat segíthet például egy virtuális asszisztens, amit az AI generált, így hibázás nélkül “vehető fel” például egy fogászat véleménykérő interaktív kérdőíve, vagy profi segítséget nyújthat egy mesterséges intelligencia egy chatbotos megoldásnál is, mint amit egy ismert bank is alkalmaz hazánkban. Az interneten pedig rengeteg anyagot találsz arról is, hogy mi az az AI tartalommarketing és hogyan használd a ChatGPT-t.

Az AI tartalomkészítés előnyei

Az AI tartalomkészítés rengeteg előnyt ad a hagyományos szövegírási módszerekkel szemben. A mesterséges intelligencia, azaz az MI, vagy angolul AI tartalommarketing segítségével nemcsak gyorsabban, hanem sokkal hatékonyabban is elkészíthetővé válnak a különféle tartalmak. Ilyen AI program például a ChatGPT, ami rengeteget segíthet például az ötletek generálásában, a tartalom összeállításában vagy akár a szerkesztésben egyaránt.

Sokoldalúsága miatt többféle típusú és hosszúságú szöveg generálásában segíthet, legyen szó akár egy 2000 szavas blogcikkről vagy akár egy rövid facebook posztról. Az AI tartalomkészítésre bármikor szabadon használható, ráadásul az így elkészített tartalom lényegesen olcsóbb lehet, mintha egy profi szövegírót, designert vagy videóvágó szakembert bíznál meg ugyanazzal a feladattal. Így akár még a kisebb költségvetésű projektek és vállalkozások számára is könnyen elérhetővé válik a tartalomkészítés.

ai tartalomkészítés 2024 -ben

Az AI tartalomkészítés hátrányai

Az AI-jal készült tartalmaknak azonban számos hátrányuk is lehet, amit érdemes figyelembe venni. A ChatGPT és más eszközök ugyanis a működésükből eredően hajlamosak kitalálni olyan dolgokat, amelyek nem valósak. Ez azt jelenti, hogy ha nincs a birtokában az adott információ, vagy esetleg többet vársz tőle, mint amennyit az adott témában tud, akkor hozzákölt még néhány dolgot valós forrás nélkül.

Másrészről a szövegek minősége is gyakran kifogásolható, hiszen nem igazán hozzák azt a színvonalat, amit egy profi szövegíró segítségével elérhetnél. Ez nemcsak a szövegben lévő információkra vonatkozik, hanem gyakran nyelvtanilag helytelenek az AI által generált szövegek. Ráadásul az AI tartalomkészítési funkció gyakran hajlamos eltérni az adott témától is.

SEO szempontok AI tartalomkészítés során

Az AI-jal készített szöveges tartalom a Google jelenleg érvényes, hivatalos álláspontja szerint nem büntetendő. A keresők számára a minőségi tartalom a lényeges, nem pedig az előállítás módja. Ennek ellenére a különböző SEO-s körökben az a nézet terjedt el, hogy az idei márciusi update során a keresőóriás előszeretettel sorolta hátra a gyenge minőségű, gyakran AI-jal készített tömeges tartalmakat.

Összegzés

Habár az AI tartalomkészítés nem tudja kiváltani egy profi szövegíró munkáját, de mégis rengeteget tud segíteni a különböző tartalmak elkészítésében. Azonban az AI-jal generált szöveget minden esetben ellenőriznie kell egy valódi szakembernek, különben egy nyelvtanilag helytelen, tartalmilag valótlan és megtévesztő, vagy egyszerűen egy nagyon gyenge minőségű tartalom kerülhet publikálásra. Amennyiben ügyfélközpontú marketing szövegírásra lenne szükséged, keresd bátran a Marketing Astro csapatát!


További friss híreket talál a Technokrata főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

További E-gazdaság

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés