Connect with us

Hirdetés

technokrata

Teszt: WayteQ XTAB-70i – óccó, jó

Tablet tesztek

Teszt: WayteQ XTAB-70i – óccó, jó

Aki hajlandó kompromisszumokat kötni, annak nem egészen 40, azaz negyven magyar ezrest kell csupán kiadni, hogy legyen egy használható táblagépe. Ezt is megértük…

Nem tudtam kihagyni a poént, amellyel a WayteQ származására, nevezetesen kínai voltára utalnék a címben. Bátran merek ezzel viccelődni, mert manapság  kicsit sem ciki beismerni, ha valami kínai és egyre kevésbé van ennek a ténynek vásárlóriasztó szerepe. Az elmúlt pár évben számos távol-keleti készülék járt nálam és mindegyiküket a javuló minőség, a javuló terméktámogatás jellemezte. Ebbe a körbe beleillik a WayteQ mint márka is, és az XTAB-70i sem lóg ki a sorból. Nagy gyártók is tanulhatnának tőlük, igaz számos nagy gyártó is Kínában gyártat, csak ezt a tényt nem nagyon reklámozzák. A WayteQ vállaltan kínai gyártású készülékek magyar importőre tehát, és nincs ezen mit szégyellniük.

A  legeslegelső kérdés, amire már nagyon a teszt elején szeretnék választ adni az, hogy mi is ez a készülék. Minek gyártottak egy ilyet és főleg: kinek szánják? Nos a kérdés talán költői és többen tudják is a választ, de azért hadd definiáljam én is a létét a WayteQ XTAB-70i-nek. Röviden jellemezhető ugyanis: olcsón elfogadhatót. Arra törekedett a forgalmazó, hogy a megvásárlás, behozatal, terméktámogatás (márkanevezés, szervizháttér, magyarítások) és természetesen a saját, megérdemelt hasznának besöprése után még mindig egy olyan árat tudjon tartani, amelytől megdobban az ember szíve. Amit mindenki megengedhet magának, aki táblagép vásárlásán töri a fejét. És arra törekedtek, hogy mindez úgy valósuljon meg, hogy ránézve az ember azonnal ne szörnyülködjön a gagyiságon. Sikerült, ez a tábla ár alapján igencsak az alsó szegmensben tanyázik, minősége alapján meg a dupláját is elkérhetnék érte.

A következő kérdés, hogy melyek a kompromisszumok. Ezt is nagyon fontosnak tartom már az elején tisztázni, hiszen azt senki nem gondolja az ára alapján, hogy nem kell elnézőbbnek lennünk vele szemben, mint a háromszor-négyszer ennyibe kerülő tabletekkel szemben. És azt is kijelenthetjük talán, hogy legtöbben úgy vásárolunk műszaki cikket – már azok, akik többé-kevésbé értünk valamit hozzájuk, vagy legalább utánaolvastunk -, hogy fontossági sorrendet állítunk fel a funkciókban és ha valami olyasmi hiányzik, amire feltétlenül szükségünk lenne, már nem is megyünk tovább a listában. Előre szólok, vannak ilyen hiányosságai.

Mit tud tehát? Android alapú, olcsó, nem kell félteni, nem nehéz, nem nagy és nem vastag. Normálisan néz ki, elfogadható az anyaghasználat és egész jól bírja a strapát is (bár utóbbi talán pár hónap használat után válik csak el). Normális az akkumulátorideje, nem kell óránként töltögetni, vagy egyenesen konnektorról használni. Az Android rendszer nem hiányos, azaz tudunk szinkronizálni a hozzáférésünkkel és tudunk szoftvereket letölteni a Play áruházból. Megnyugtató szerviztámogatása van, szokásos garancia feltételekkel.

Mit nem tud? Mi hiányzik? A szabványos csatlakozó, hogy ne kelljen külön kábelt és töltőt cipelnem magammal, mert sajnos a töltés egyedi csatlakozón keresztül történik, ahogyan a táblák többségénél. Mondjuk ettől még megvenném.

Nincs hátlapi kamera, amit megint nem nagyon értek, mert szintén nem egy nagy költség. De ettől egyébként még megvenném simán, mert például az olimpián a legmulatságosabb jelenet az volt számomra, amikor valaki a tömegből feltartott táblagéppel próbált fotózni. Azaz fényképezni például táblagéppel én csak akkor próbálnék, ha vagy feltűnösködni akarok, vagy ki szeretném röhögtetni magamat. Persze vannak olyan kiterjesztett realitás szoftverek, amelyekhez nem árt a hátlapi kamera, de én ezeket nem használom és talán a vevők nagy része ugyanígy nem.

Lehetne benne GPS, mert helyalapú szolgáltatásokat viszont szeretnék igénybe venni: sajnos ez sincs meg és nem értem, hogy miért. A GPS-chip tényleg nem drága, miért pont ezen kellett spórolni? Én itt veszteném el az érdeklődésemet, hiszen nagyon sokan használjuk a táblagépeket a kocsiban, autós navigációra is. Ez alapból tehát kilőve, bár igaz az is, hogy szinte minden kütyübolondnak van odahaza bluetooth-os GPS vevője még az android előtti időszakból (ha nincs, akkor meg fillérekért vehet) így ha nagyon akarom, ez a körülmény is kiküszöbölhető. Ha pedig odahaza, wifis internetezésre használjuk, nem is nagyon kell a GPS.

Mert máshol alapból nem fogunk vele internetezni, ugyanis nincs benne telefon és modem, s így mobil internetezésre önmagában alkalmatlan. A jó hír persze az, hogy a gyártó alapból támogat 7 USB modemet, melyeket rádugva tehát mégis elérhető a mobilinternet. A lista ide kattintva, a specifikáció fül alatt megtalálható. Így azok, akiknek a laptopjukhoz ilyen USB modem van, tudják azzal is használni. Az USB modemek számomra egyébként rém kényelmetlenek, de kidobni csak nem kell, ha már van az embernek. Nekem nincs és ezért azt, hogy tényleg támogatja-e ezeket a modemeket és mennyire nehézkes így a netezés, csak találgatni tudom.

Ha röviden kellene összefoglalnom a kompromisszumokat tehát annyit írnék le, hogy ha az ár a legfontosabb és ezért akár egyes funkciókról is képesek vagyunk lemondani, akkor ez a tábla tökéletes választás lehet. És itt szögezném le, hogy azoknak, akiknek volt már a kezükben teljes, azaz kompromisszummentes tablet csak annyit tudok javasolni, hogy messzire kerüljék el az ilyen és hasonló, alsóvég termékeket! Mert nem nekik, nem nekünk készült a WayteQ XTAB-70i hanem azoknak, akik most ismerkednek a táblázás világával. Az ő számukra az lesz az élmény, hogy egy családi mozilátogatás áráért (2-3 gyerekkel, 3D moziban, beleértve a pattogatott kukoricát és a kólát) kapnak egy céleszközt, amit a legtöbb divatos dologra tudnak is majd használni. Például játszani, de csak árnyékos szobában…

Kellemetlen meglepetések következnek most. Én leírom ahogy tapasztaltam azokat és mindenki döntse el, hogy neki ezek mennyire szegnék kedvét. Az első kellemetlenség, hogy egy weboldalon egy YouTube linkre kattintva nem ajánlotta nekem fel, hogy a szintén Google termékkel, a YouTube lejátszóval játsszam le. Ekkor megtekintettem a telepített szoftverek jegyzékét és azt láttam, hogy nincs a YouTube alapból telepítve. Mivel ingyenes, gyorsan letöltöttem és telepítettem. Nos, ezután sem sikerült lejátszanom egyetlen YouTube videót sem, minden alkalommal kifagyott. Ez nagyon nagy baj és nem tudom, hogy minden készüléken így van-e, vagy csak ez a tesztgép viccelt meg engem, de ha ez általános probléma, akkor az nagy blamázs. Annál is inkább, mert Androidos készüléknél életemben először használni kellett a reset gombot és ezt is egy nyamvadt YouTube videó miatt, mert egy weboldal úgy befagyasztotta a gépet, hogy másként nem tudtam újra életre kelteni. Androidon resetelni pedig szégyen és nem szokás. 😉

Következő, szintén kellemetlen hiba, hogy mkv fájlok lejátszásánál – melyeket egyébként vinnie kellene és specifikációban ezt meg is ígérik – a hang akadozik. A jelenség olyan, mintha egy bakelit lemez meg lenne karcolva, azaz úgy 2-3 másodpercenként egy sistergés hallható, ilyenkor a hang nem érthető. Nagyon idegesítő, minden lejátszó szoftver produkálta. Így az mkv filmek élvezhetetlenek. DivX filmnél nincs ilyen gond, úgyhogy azt sejtem, hogy kodek probléma lehet.

Korábban említettem, de hadd térjek itt is ki a GPS hiányára, hiszen az ember azt gondolná, az minden Android készülék alaptartozéka. Hát ezek szerint nem az és GPS hiányában bizony számos dologtól elesünk. De nem ezért említem meg még egyszer, hanem azért, ahogyan a rendszer ezt a “kis hibát” kezeli. A beállítások menüben ugyanis simán ott van a helyszolgáltatások almenü és a készülék simán enged pipát tenni amellé a menüpont mellé, amelyben azt engedélyezzük, hogy a wifi és mobiladatok használatával hozzávetőleges tartózkodási helyünket meghatározzák. Ebben csak annyi hiba van, hogy egyrészt nincs mobiladat, mert nincs modem a táblában, másrészt a wifi által megadott tartózkodási hely olyan bizonytalan, mint a kutya vacsorája. Vagy tudja a Google, hol van az a wifi telepítve, vagy nem. Úgyhogy ez amolyan nesze semmi fogd meg jól. A helyalapú szolgáltatásoknál ugyanis nem sokra megyünk azzal, hogy Budapesten keresünk egy éttermet, mondjuk. Az ember szeretne ugyanis gyalog, rövid időn alatt elérhető szolgáltatást keresni. Ez nem fog így menni.

Kellemetlen meglepetés az is, hogy az operációs rendszer magyarítása nem sikerült túl jól. Magyarnak magyar ugyan, de számos helyen ütközünk abba a problémába, hogy ékes és édes anyanyelvünk körmönfontsága miatt a szöveg egyszerűen nem fér ki. Hogy mit akar mondani az a mondat, ami így kezdődik: “Automatikus dátum és i…”, azt akkor megtudhatjuk, ha be van kapcsolva a “Képernyő automatikus f…”, amely – én tudom, az olvasó is tudhatja, de egy kezdő honnan tudná – a képernyő automatikus “f…orgatását” jelölné, csak szintén nem fért ki. Olyan levente hibák ezek, amiket kis odafigyeléssel orvosolni lehetne.

Vannak kellemes meglepetések is, ezek következnek most. Olyan kellemes meglepetések, amelyekre talán nem számítanánk egy olcsó tabletnél, 2012-ben. Kezdjük azzal, hogy sokan leszólták a készüléket, amiért túl vastag a keret a képernyő körül. Nos, mint ágyban netező felhasználó, hadd védjem meg kicsit az XTAB-70i-t, mert az a keret, amely a képernyőt körbefogja, nagyon jól jön akkor, amikor nem az asztalra fektetve, hanem ölben tartva akarjuk használni. Van hol megtartani és nem kell aggódnunk az érintőképernyő eltakarása miatt sem. Nem beszélve arról, hogy gyerekek nagyon szeretnek ezeken a táblagépeken játszani és őket felettébb szokta idegesíteni, ha sehol nem lehet hozzáérni az előlaphoz, mert valami mindig elindul vagy megáll. Ez akkor szokott előfordulni, amikor a vékony keret miatt a képernyőhöz érnek véletlenül. Itt nincs ilyen veszély, markolászhatja a gyerek kedvére. Az persze más lapra tartozik, hogy ha a kerettel spóroltak volna, ez a tablet lehetne akár 12×15 centiméteres, csini kis darab is. Így viszont 15×19 centi lett az előlap, amelyből a keret oldalon másfél-másfél, alul-felül pedig kettő-kettő centit tesz ki. Ennyi talán azért nem kellene a kényelmes fogásához, de ha már így esett, elnézzük. Ilyen szakma ez az ergonómia…

Leszólták azért is, mert nincsenek rajta hardvergombok és ebben is megvédeném. Az, hogy a képernyőn helyezték el az Android kezeléséhez szükséges gombokat, egy fokkal talán még jobb is, mint amikor a képernyő alatt, a kereten csúfoskodik pár érintőgomb. Semmi sem idegesítőbb annál, amikor elfektetve használunk egy táblát és véletlenül megérintjük a kereten lapító vissza gombot például. Itt a bekapcsoló és a hangerő kivételével sehol egy harveres gombocska és ez hamar megszerethető. Megkockáztatom azt is, hogy a hangerő gombok is teljesen feleslegesek. Szerencsére utóbbiak elég kemények, így ha az ember véletlenül arra az oldalára fekteti a készüléket, a saját súlyától nem nyomódnak be. A bekapcsoló gombot én kicsit süllyesztettem volna, hogy a táskában még véletlenül se nyomódhasson be és ne merítse le a készüléket, de kis odafigyeléssel ez a hiba is kezelhető.

A következő kellemes meglepetés az OTG képesség. Ennek köszönhetően ugyanis a dobozban kapott OTG-kábel segítségével pendrive-ot és más USB-s eszközöket – egeret és billentyűzetet is – csatlakoztathatunk a tablethez. Így a fájlok másolása könnyű, a fényképezőgépünkről például lementhetjük – és felölthetjük az internetre – úgy a képeket és videókat, hogy nincs szükségünk PC-re. Az is imádható, hogy egy egyszerű és olcsó USB-s billentyűzettel, akár teljes magyar ékezetkészlettel is gépelhetünk, villámgyorsan. Ehhez nem kell más, mint letölteni a Google Play áruházból az External Keyboard Helper nevű alkalmazást, mondjuk ide kattintva (vagy ingyenes próbaverzióját).

Ez a segédszoftver ugyanis képes felismerni a magyar billentyűzetet és megtalálja az ékezetes karaktereket is. Emellett akármilyen billentyűzet újratérképezhető vele. Természetesen szinte minden nyelven tud, így aki több nyelven is ír, az is szeretni fogja. Én imádom, a telefonomon is használom rendszeresen. Az ám a trueway, amikor az ember fia előkap egy billentyűzetet és a telefonján azzal kezd gépelni egy értekezleten.

És végül a hab a tortán az, hogy ezzel a táblagéppel egy fullHD médialejátszót is kapunk, amely 1080p filmek lejátszására is alkalmas. Az egyetlen bajom ezzel az, hogy a HDMI kimenete nem a szabványos nagy, hanem a mini HDMI csatlakozó, amelyhez kábelt nem kapunk. Van nekem egy ilyen valahol a káoszban, de akkor nem találja meg az ember, amikor kellene. Mindenesetre Kínából pár dollárért rendelhető ilyen kábel, de a tesztre nekem ennyi időm nem volt. Így aztán a tévére nem tudtam rákötni. A saját képernyőjén lejátszott filmeket a saját lejátszóival is viszi rendesen, feliratok is működnek és a hangsávok váltása is tökéletesen megoldott. Sajnos teljes  fullHD filmeket nem tudunk SDHC kártyán tárolni csak darabolva (a FAT32 fájlszerkezet 4 GiB feletti fájlokat nem visel el), így jellemzően az egész estés filmeket inkább DivX-ben fogjuk nézni. Erre a képernyőre a DivX egyébként tökéletes is.

Összegezve tehát akkor mi is a lényeg a WayteQ XTAB-70i esetében? 36 ezres környékén kapunk egy jól használható, Android-alapú tabletet, amellyel kényelmesen, jó minőségben végezhetünk mindent, amire az Android rendszer a mai napon képes. Nagyon jól tudtuk, hogy jönnek az olcsó tabletek, csak azt nem sejtette senki, hogy az alacsony árba ennyi minden és ilyen minőségen belefér. Ez az árfekvés már pont olyan, hogy anyagi okokból többé nem kell lemondanunk ezirányú vágyainkról. Mostantól minden csak elhatározás kérdése.



Szólj hozzá!

További Tablet tesztek

WayteQ XTAB-70i

  Megjelenés éve: 2012
  Pro:  
  - olcsó, igényes anyaghasználat, megnyerő külső, terméktámogatás
 
  Kontra:  
  - nincs GPS, nincs modem, nincs hátlapi kamera
 
  Méretek:  
  • kijelző mérete: 7"
  • kijelző felbontása: 800x600"
  • kijelző típusa: multi-touch, kapacitív"
  • eszköz mérete: 188 x 143 x 12.5mm
  • tömeg: 410 gramm
 
  Hardver:  
  • processzor: AML8726-M3 Cortex-A9 1GHz CPU, ARM Mali-400 3D GPU, NEON SIMD co-processzor
  • memória: 514 MB
  • háttértár: 4 GB
  • bővíthetőség:  
  • kártya típusa: microSDHC
  • portok: microUSB, miniHDMI
 
  Multimédia:  
  • kamera felbontás: n/a
  • video chat:  
  • video felbontás: n/a
  • FM rádió:  
  • 3D:  
 
  Hálózati adatok:  
  • mobil: nincs
  • WiFi: 802.11 b/g/n
  • Bluetooth: V2.1 + EDR class 2
  • GPS: nincs
  • NFC:  
 
  Szoftverek:  
  • op. rendszer: Android 4.0
  • spec. szoftverek: nincsenek
 
  Akkumulátor:  
  • gyári adatok: Lithium polymer, 3200 mAh
  • tapasztalat: nincsenek
 
Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés