Connect with us

Hirdetés

technokrata

Adobe szerver frissülj!

Laptop

Adobe szerver frissülj!

Szerencsére az Adobe programozói sem tétlenkedtek az utóbbi időben. Elkészítették ugyanis az AlterCast frissítését…

Az Adobe Systems a hétfői napon jelentette be, hogy elkészült az AlterCast névre hallgató szerver program upgrade-jével. A frissítés webes szolgáltatásokat ad a meglévő szerver funkciókhoz, melyekkel eddig képek menedzselésére és módosítására volt lehetőség a helyi hálózaton keresztül.

Az ingyenesen elérhető bővítés lehetővé teszi a felhasználó számára, hogy az Interneten kersztül is elvégezhesse azokat a műveleteket, amelyek elvégzésére eddig ”csak” a vállalati hálózaton keresztül volt lehetősége. A frissítés telepítésével a SOAP (Simple Object Access Protocol) támogatás valósul meg, amely egy széles körben elfogadott és alkalmazott szabvány a webes szolgáltatásokhoz. Az AlterCast több hónapos tesztidőszakot követő januári megjelenése a képek kezelésének nagymértékű egyszerűsödését hozta, hiszen a program például képes arra, hogy az eredeti állományt az egyes felhasználók részére a megfelelő módon – optimalizáltan – sokszorosítsa.

Mint azt Gregg Brown, az Adobe termékmenedzsere elmondta, az újítással nagymértékben megnő a szoftver felhasználási területe, s kezdeményezésüket a Microsoft .Netjéhez, illetve a Sun Microsystems SunOne-jához hasonlította. A webes szolgáltatások révén a vállalatok könnyedén elérhetik, hogy a különböző számítógép-rendszerek adatokat cseréljenek egymással. Elemzők szerint a jövőben a webes szolgáltatások használata lesz az egyik leggyakrabban választott út az ilyen jellegű problémák megoldására…



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés