Connect with us

Hirdetés

technokrata

Trend Micro – meddig nyújt biztonságot a hagyományos vírusvédelem?

Dotkom

Trend Micro – meddig nyújt biztonságot a hagyományos vírusvédelem?

Lehet, hogy mire megkapja a legfrissebb mintafile-t a vírusvédelmi szolgáltatótól, már túl késő – avagy lassan elavulnak a hagyományos vírusvédelmi megoldások?

„A vírusvédelmi szolgáltató által szállított mintafile-okra alapozott rendszer nem feltétlenül elegendő ahhoz, hogy megvédje a hálózatot a legfrissebb vírusok támadásai ellen,” – mondta Matthieu Brignone, a Trend Micro EMEA marketing igazgatója. „A vírustechnológia egyre összetettebbé válása, valamint a fertőzési módok folyamatos fejlődése a korábbiaknál sokkal gyorsabb vírusterjedést tesz lehetővé. Ideje tehát megkérdőjeleznünk a hálózatok hagyományos védelmi módszereinek hatékonyságát napjaink – és a jövő – fenyegetéseivel szemben.˝

Vírusfertőzések

2003. január 25-én a Slammer féreg lett a történelem leggyorsabban terjedő vírusa. Az Interneten szaporodva létezésének minden 8,5 másodpercében megkettőzte számát, és a támadható kiszolgálók több mint 90%-át bármely korábbi vírusnál gyorsabban megfertőzte. A becslések szerint a féreg 75 ezer kiszolgálót fertőzött meg. A féreg eddig ismeretlen mértékben pusztított, majdnem elvágta Dél-Korea Internet-kapcsolatát, és leállította az ATM egységeket az Egyesült Államokban. Eddig a leggyorsabban terjedő féreg a Code Red volt, amely minden 37. percben megkettőzte számát. A korábban csak elméletben létező rosszindulatú kódok a Slammer 2003. január 25-i támadásával valósággá váltak.

Vajon a Slammer féreg kivétel volt, vagy az ilyen típusú rosszindulatú kódok általánossá válnak? A TrendLabs 2002 novemberében megjelent jelentése szerint 2002. év májusa és októbere közötti hónapokban 175%-kal nőtt az általános vírustámadások száma a 2001. év megegyező időszakához képest. Öt fertőzésből négyet férgek okoztak. 2002 novemberétől a megfigyelt fertőzések mindegyikét férgek okozták. Bár ez nem döntő bizonyíték a közeljövőben várható vírusterjedéssel kapcsolatban, de a jelenlegi trendeket tisztán jelzi. Egy technológiai piackutató cég, a Computer Economics kimutatta, hogy a Slammer féreg által okozott veszteségek világszerte elérték a 750 millió dollárt. A Slammer nem rosszindulatú szállítmánnyal rendelkezett – képzeljük el a következményeket, ha valóban pusztított volna.

Víruskészítők a ringben

Vannak más tényezők is, amelyek megfontolást érdemelnek. A vírusírók egyre kifinomultabb technológiáikat vetnek be a többvonalas támadások használatával, és további bonyolult elemekkel gazdagítják a technikákat, mint például az önkitömörítés és a titkosítás. Ahogyan a vírusok és más rosszindulatú kódok egyre összetettebbé válnak, a kód felismeréséhez és a megbízható ellenszer kidolgozásához szükséges idő is megnövekszik. Ezen időszak alatt a hálózatok sebezhetőbbek a támadásokkal szemben.

A kockázat nőtt annak a ténynek köszönhetően, hogy a vírusírók a társas kapcsolatok kihasználásának egyre kifinomultabb technikáit hozzák létre, ami arra ösztönzi a számítógép-felhasználókat, hogy megnyissák a csatolt anyagokat. Ezt lehetett látni a Lovgate.C féreg esetében is, amelyet ez év február végén engedtek szabadon. Ez a féreg egy automatikus válaszlevelet utánoz, amelyhez önmagát csatolja. A címzetteket a csatolmány megnyitására ösztönözte, amint az álcázott levél megérkezett egy megszokott levélre adott válasz formájában. Figyelembe véve emellett a szoftverek sebezhetőségének növekedését és a mindennapi nyilvános, moderálatlan üzenő-csatornákat – például az IRC-t és a P2P-t – amelyek a terjesztés eszközei, egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy az egypontos vírusvédelmi termékek és a hagyományos vírusminta-file frissítések nem elegendőek a hálózat megóvására az összetett férgekkel és más rosszindulatú kódokkal szemben.

A Trend Micro Stratégiája

Ezen okból ez év januárjában a Trend Micro bejelentette Enterprise Protection Strategy (EPS) stratégiájának kiterjesztését, amely új megközelítést jelent a vírusvédelmi és tartalombiztonsághoz, és az összetett fenyegetéseket célozza meg a termékek koordinált szállításával, szolgáltatásokkal és a fertőzések életciklusával kapcsolatos szakértelemmel. A fertőzések életciklusának kezelése három elsődleges fázisra osztható; a fertőzés megelőzése, a vírusreakció, valamint a kiértékelés és helyreállítás – az első fokozat a kulcsa a vírusok okozta potenciális veszteségek korlátozásának.

A Trend Micro Outbreak Prevention Policies (OPP) irányelvek automatikusan letölthetők, vagy áttekinthetők a Trend Micro Control Manager (TMCM) központi felügyeleti konzolon keresztül minden Trend Micro EPS vállalati hálózatokba illeszkedő termékhez – beleértve a Trend Micro asztali gépek védelmére szolgáló termékét, az OfficeScan 5.5 szoftvert. Az OPP irányelvek összessége, amely képes a támadható és fertőzött hálózati területek elkülönítésére, megelőzve a fertőzés továbbterjedését a mintafile megérkezéséig. Kevesebb mint fele annyi idő szükséges az irányelvek kidolgozásához és kibocsátásához, mint egy átlagos mintafile létrehozásához. Ehhez társul az a tény, hogy sokkal kisebb sávszélességet igényelnek, mint egy mintafile, ami azt jelenti, hogy gyorsabban terjeszthetők a hálózaton keresztül – jelentősen korlátozva a vírusfertőzési lehetőségeket. Ez elsősorban az asztali rendszerek esetében lényeges, ahol a legnagyobb a veszteség az érintett munkaállomások nagy számának köszönhetően. Az IT biztonsági rendszergazdák emellett kezelhetik a vírusfertőzésekből eredő problémákat is a Trend Micro Damage Cleanup Services szolgáltatások segítségével.

Ha vírusok vagy más rosszindulatú kódok elkerülik az ellenőrzést egy egyfelhasználós rendszeren, azok később ismét feltűnhetnek a hálózat megfertőzésére. A Trend Micro OfficeScan 5.5 segítségével a rendszergazdák központilag állíthatnak fel támadás-specifikus és eszköz-specifikus tisztítósablonokat a rosszindulatú kódok eltávolítási folyamatának automatizálására, valamint a rendszerkárok és a támadás során keletkezett biztonsági rések kijavítására, ezzel is csökkentve a költségeket – és a szükséges emberi erőforrásokat.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés