Connect with us

Hirdetés

technokrata

notebook.hu – az idén 4 milliárd forint bevétel

Dotkom

notebook.hu – az idén 4 milliárd forint bevétel

A notebook. hu Kft. az idén 4 milliárd forint árbevételt ér el a tervek szerint, mintegy 20 ezer hordozható számítógépet ad el, így legalább 10 százalékos részesedésre tesz szert a magyar piacon.

A vállalat 2006-ban 3,8 milliárd forint, míg tavaly 2,5 milliárd forint bevételt ért el, azonban az idén 4 milliárdos forgalomra számítanak – mondta Kenéz Krisztián, a cég ügyvezető igazgatója csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón. A visszaesés hátterében az áll, hogy két évvel ezelőtt a Sulinet program miatt még nagyon nagy volt a kereslet a számítógépek és tartozékaik iránt, ám tavaly már nem volt ilyen program. Az árbevétel-csökkenés másik oka, hogy 2007-ben a hordozható gépek ára 30-40 százalékkal csökkent, s most már bruttó 80-100 ezer forintért is lehet alsó kategóriás notebookot kapni a piacon. Két évvel ezelőtt az ár még 150 ezer forint körül mozgott.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés