Connect with us

Hirdetés

technokrata

Vártnál jobb lett a Telekom

Laptop

Vártnál jobb lett a Telekom

Az elemzők várakozásainál kedvezőbb negyedik negyedéves számokat közölt a Magyar Telekom. A társaság idén jelentősen csökkenti beruházásait, 3-5 százalékos bevételcsökkenéssel és 4-6 százalékos EBITDA csökkenéssel számol.

Mind az elemzők, mind a menedzsment előzetes várakozásainál jobb utolsó negyedéves számokat közöltt a Magyar Telekom gyorsjelentésében. A társaság korábban rendkívüli tételek, különadó és leépítési költségek nélkül becsült 6-8 százalékos EBITDA csökknést jelzett, ehhez képest a visszaesés 5,5 százalékos lett, az árbevétel korábban várt 7-9 százalékos zsugorodása helyett 5,3 százalékot csökkent (a leépítési költségeket mi tudatosan nem tekintjük egyszeri tételnek, hiszen olyan régóta jelentkezik a társaság számaiban, hogy nehéz azt egyszeri tételként értelmezni).

A jelentés szerint a bevételek 5,3 százalékkal 644,0 milliárd forintról 609,6 milliárd forintra mérséklődtek 2010-ben. A hangalapú kiskereskedelmi vezetékes és mobil bevételek mindhárom országban csökkentek, valamint mérséklődtek a magyarországi adat bevételek is. Ezeket részben ellensúlyozta a magyarországi TV, mobil internet valamint rendszerintegrációs és információtechnológiai szolgáltatásokból származó bevételek növekedése. A forint erősödése kedvezőtlenül hatott a nemzetközi leányvállalatok forintban számolt bevételeire (2010-ben a forint átlagosan 1,5 százalékkal kal erősödött a macedón dénárhoz és az euróhoz képest). Az Orbitel 2010. januárban történt eladása további 2,4 milliárd forintos bevételkiesést eredményezett.

Az EBITDA 14,5 százalékkal 249,1 milliárd forintról 213,0 milliárd forintra a mérséklődött, az EBITDA ráta 34,9 százalékot ért el. A rendkívüli tételek, azaz a vizsgálattal kapcsolatos költségek, a végkielégítéssel kapcsolatos költségek, elhatárolások és céltartalék visszaforgatások, valamint a telekom adó nélkül számolt EBITDA 5,5 százalékkal 248,3 milliárd forintra mérséklődött. A rendkívüli tételek illetve a telekom adó nélkül számolt EBITDA ráta 40,7 százalék volt 2010-ben, míg 2009-ben 40,8 százalék. A csaknem változatlan EBITDA ráta a jelentős költségoptimalizálási intézkedéseknek köszönhető, amely elsősorban a személyi jellegű és egyéb működési költségekben mutatkozikA Magyar Köztársaság Országgyűlésének 2010. október 18-án hozott döntése értelmében a Magyar Telekom a magyarországi távközlési bevételei után különadót köteles fizetni. A Magyar Telekom Csoport 2010. évi telekom adó fizetési kötelezettsége 27,0 milliárd forint volt, mely a negyedik negyedévi pénzügyi kimutatásokban egyéb működési költségként került elszámolásra. A 2010. negyedik negyedévben fizetett adóelőleg összege 27,7 milliárd forint volt.

A Társaság részvényeseire jutó eredmény (nettó eredmény) 17,1 százalékkal, 77,6 milliárd forintról 64,4 milliárd forintra mérséklődött. A csökkenés oka elsősorban az alacsonyabb EBITDA volt, amit részben ellensúlyozott a nettó pénzügyi költségek és a nyereségadó csökkenése. A nettó pénzügyi költségek csökkenése az időszaki átlagos kamatláb jelentős csökkenésének és az alacsonyabb átlagos nettó hitelállománynak az eredménye. A nyereségadó jelentős csökkenése annak köszönhető, hogy 14,6 milliárd forinttal csökkent a halasztott adó a magyarországi adóváltozások következtében (2013-tól a társasági nyereségadó mértéke 19 százalékról 10százalékra csökken), és csökkent az adófizetés annak köszönhetően, hogy 2010-től megszűnt Magyarországon a szolidaritási adó, ugyanakkor ezeket részben ellensúlyozta a 2010. júliustól hatályos macedón adóváltozások kedvezőtlen hatása.

Az üzleti tevékenységből származó nettó cash-flow 193,8 milliárd forintról 164,7 milliárd forintra csökkent. Az EBITDA csökkenéséhez a működőtőke-szükséglet növekedése társult a magasabb előlegek és adó követelés, valamint az alacsonyabb készletről értékesítés miatt, amit részben ellensúlyozott a külső vevőkkel szembeni követelések csökkenése. Ezen kedvezőtlen tendenciákat részben ellensúlyozta a fizetett kamatok és egyéb pénzügyi díjak valamint a fizetett nyereségadó csökkenése. A fizetett kamatok és egyéb pénzügyi díjak a jelentősen alacsonyabb effektív kamatláb következtében csökkentek 2009-hez képest. A fizetett nyereségadó elsősorban a magyarországi szolidaritási adó megszűntetésének és a telekom adó adópajzsának köszönhetően csökkent.

A beruházás tárgyi eszközökbe és immateriális javakba (CAPEX) 10,1 milliárd forinttal 91,8 milliárd forintra csökkent 2010-ben 2009-hez képest. A CAPEX teljes összegéből a Lakossági Szolgáltatások Üzletágra 18,2 milliárd forint, a Vállalati Szolgáltatások Üzletágra 3,3 milliárd forint, a Csoportközpontra 6,4 milliárd forint, a Technológia Üzletágra pedig 44,0 milliárd forint jutott. Macedóniában 15,2 milliárd forintot, Montenegróban pedig 4,6 milliárd forintot fordítottak beruházásokra.

A szabad cash flow, amit az üzleti tevékenységből és az egyéb pénzügyi eszközök beszerzésével / eladásával korrigált befektetési tevékenységből származó cash flow összegeként definiálunk, a 2009. évi 82,0 milliárd forintról 2010-ben 77,5 milliárd forintra csökkent. A működési cash flow 29 milliárd forinttal mérséklődött, elsősorban a 27,7 milliárd forint telekom adó előleg következtében. Az alacsonyabb CAPEX költés, a beruházási szállítók kedvező változása, valamint a leányvállalatok és üzletrészek megvásárlására fordított készpénz összegének csökkenése sem tudta teljesen ellensúlyozni a működési cash flow csökkenését.

A nettó adósságállomány a 2009. végi 269,4 milliárd forintról 2010 végére 289,4 milliárd forintra nőtt, mivel a teljes osztalékfizetés meghaladta a szabad cash flow szintjét. A nettó eladósodottsági ráta (a nettó adósságnak az összes tőkére vetített aránya) 2010. év végén 32,7 százalék volt.

Christopher Mattheisen elnök-vezérigazgató az eredményekkel kapcsolatban így nyilatkozott:„Örömmel jelentjük be, hogy a 2010-re kitűzött 6-8 százalékos és 7-9 százalékos bevétel és – a rendkívüli tételek és telekom adó nélkül számított – EBITDA csökkenésnél jobb eredményekről számolhatunk be. A bevételeink 5,3 százalékkal, míg a fenti módon számított EBITDA 5,5 százalékkal csökkent a tavalyi évben, így az EBITDA rátánkat is csaknem szinten tartottuk annak köszönhetően, hogy igen nagy hangsúlyt fektettünk a költségcsökkentésre. A Capex költésünk a várakozásunknak megfelelően alakult, 10 milliárd forint megtakarítással éves szinten 10 százalékkal csökkentettük az összegét. A 28 milliárd forint telekom adó előleg befizetés ellenére a szabad cash flow mindössze 5 milliárd forinttal csökkent. Ezek az eredmények alátámasztják azon nézetünket is, hogy a magyar gazdaság elindult a fellendülés útján, és továbbra is látunk pozitív jeleket a lakossági fogyasztásban.

Az ígéretes jelek elsősorban a magyar lakossági piacon érzékelhetőek: a mobil perchasználat egyértelműen növekedett 2010-ben, és a nemfizetés miatt történő ügyfélelvándorlás jelentősen csökkent az utolsó negyedévekben. A mobil előfizetők száma, a 2009-es csökkenés után, 2010-ben ismét emelkedést mutatott. A TV és mobilinternet előfizetőszám növekedési üteme töretlen. Ezen kívül, további sikereket értünk el költségcsökkentési intézkedésekkel elsősorban a személyi jellegű és az egyéb működési költségekben. A vártnál erősebb eredményekhez ugyanakkor hozzájárult az is, hogy a kormányzati megtakarító intézkedéseknek a tervezettnél kisebb hatása volt a tavalyi évben. Mint ahogy korábban jeleztük, egyszeri, csak a tavalyi évet érintő jelentős negatív tétel helyett az intézkedések több évet fognak érinteni.

A fenti tendenciákat és hatásokat figyelembe véve idén 3-5 százalékos bevétel csökkenésre és – a rendkívüli tételek és a telekom adó nélkül – 4-6 százalékos EBITDA csökkenésre számítunk. Ezen felül célunk, hogy további, körülbelül 5 százalékkal csökkentsük beruházásainkat.”A gyorsjelentés teljes terjedelmében innen letölthető



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés