Connect with us

Hirdetés

technokrata

Mikor jelenik meg a Windows 8?

Laptop

Mikor jelenik meg a Windows 8?

Első hírek a Microsoft következő operációs rendszeréről.

A Windows Vista fiaskóját kiküszöbölni hivatott Windows 7 sokak számára meglepően gyorsan érkezett. Az igazság azonban az, hogy a Windows XP életciklusa nyúlt meg jelentős mértékben, elsősorban a Microsoft Biztonságos Számítástechnika Kezdeményezése miatt. Ahelyett ugyanis, hogy a Windows 95-98-ME kiadása között eltelt 2-3 éves ciklust tartotta volna Redmond, Gates kiadta az ukázt: biztonságosabbra kell faragni a Windows XP-t. És habár a döntés helyességét utólag nem vitathatjuk, mindez azzal járt, hogy a Windows Vista jelentős késést szenvedett.

Ugyanakkor a Windows 7 már a „megszokott” tempóban váltotta a Vistát, bár sokak szerint a W7-tel vált olyanná a Vista, amilyennek eredetileg lennie kellett volna. Az egyelőre hivatalos nevet nem kapott, de egyszerűsége és kézenfekvősége miatt Windows 8-nak nevezett operációs rendszer is elméletileg hasonló ütemben érkezik. Egy korábbi Microsoft alkalmazott által nemrég közzétett adat szerint a Microsoft tervei 2011 júliusáról szólnak, vagyis a következő év közepén kaphatjuk kézhez az új OS-t.

Chris Green, a feltételezett ex-alkalmazott az „Estimated Product Support Life Cycles” dokumentum közreadásával próbálja bizonyítani értesülését. Ebben nem csak a W8, hanem további 10 fő Microsoft szoftver debütálása is megtekinthető – vagyis csak volt megtekinthető, mivel Redmond eltávolíttatta azt. Green ugyanis egy microsoftos blogban tette közzé értesüléseit. Szerencsére a Hexus.net újra publikálta az alább látható táblázatot.

Persze a fentieket nem szabad készpénznek venni; a Microsoft nem is erősítette meg az adatokat (ugyanakkor nem is cáfolta hivatalosan).



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés