Connect with us
Hirdetés

technokrata

Balszerencsés nevű notebook

Laptop

Balszerencsés nevű notebook

Nomen est omen, ahogy a latin mondás tartja.

Cloudbook (a cloud angolul felhőt jelent) névre hallgat az a noteszgép, mely a sors fintorának köszönhetően pont az időjárás miatt nem jelenhetett meg az elmúlt hetekben. Az Everex által kifejlesztett és beharangozott, nem titkoltan az Asus Eee PC-je ellen csatába induló olcsó noteszgép debütálása ugyanis azért csúszik, mert Kínában katasztrofális időjárási viszonyok uralkodnak – legalábbis az ország keleti, elektronikai gyártásra (is) specializálódott felén.

A rizs hazájában néhány hete régen nem látott hóesés fagyasztotta le szó szerint a gazdaságot. A vasúti hálózat nagy része megbénult, ami nemcsak a személy-, de a teherfuvarozásra is komoly terheket rótt. Emellett az energiaellátás is akadozott a megsérült vezetékek miatt, így nem csoda, hogy az ipar számos területén döcögőssé vált a termelés. A helyi FIC gyártó pont ezekből az okokból kifolyólag nem tudta tartani korábban meghatározott ütemtervét, így a Cloudbook ismét késik, számolt be a távol-keleti Digitimes a kis noteszgép kálváriájáról. A források szerint emiatt március közepére tolódik ki a kiskereskedelmi megjelenés.

Laptop a felhők felett
Nem mondhat magáénak különösebben nagy számítási teljesítményt az Everex noteszgépe, de nem is ezzel a céllal született meg. 1,2 GHz-es Via C7-M processzora alacsony energiaigénnyel rendelkezik, melyet 512 MB-nyi memória illetve egy 30 GB-os winchester lát el adatokkal. A kis fogyasztás miatt hordozható számítógépeknél szép teljesítménynek mondható 5 órás folyamatos üzemidőre képes. Két 2.0-s USB csatlakozó, webkamera, SD kártya olvasó és DVI port teszi teljessé a képet – már abban az esetben, ha végre hajlandó lesz megjelenni. Bővebben itt lehet olvasni a kis laptopról.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/laptop/2008/02/21/balszerencses-nevu-notebook/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés