Connect with us
Hirdetés

technokrata

Új igazgató az Innostart élén

Laptop

Új igazgató az Innostart élén

Garab Kingát Wikonkál Éva váltja.

Garab Kinga, az Innostart igazgatója 2006. június 15-étől visszavonult. Garab Kinga 1999. novemberétől látta el az alapítvány igazgatói teendőit. Irányítása alatt az innovációs központ megerősödött, kapcsolatait bővítette. Számos hazai és EU-s pályázati projekt keretében végzett innováció-támogató, vállalkozás-fejlesztő munkát. A Magyar Innovációs Szövetséggel közösen javaslatot dolgozott ki az inkubáció és a magvető tőke alap hazai működtetésére és létrehozta Magyarországon az „Üzleti Angyal Klub”-ot, ahol egyéni befektetők találkozhattak kezdő, innovatív vállalkozásokkal.

Az Innostart új igazgatója Wikonkál Éva
Wikonkál Éva szakmai pályafutását a Procter and Gamble-nél kezdte, majd a Thyssen-Krupp USA export kereskedelmi vezetője, illetve 2001-től a ComGenex Rt, a világ egyik legjelentősebb biotechnológiai cégének szenior kereskedelmi és marketing vezetője volt. Dolgozott Magyarországon és az Egyesült Államokban, multinacionális és kkv környezetben. Az utóbbi időben stratégiai tanácsadóként tevékenykedett nemzetközi és hazai, marketing és kommunikációs projektekben.

Wikonkál Éva a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen szerzett diplomát matematika és informatika szakon 1994-ben. Később MBA fokozatot kapott a Quinnipiac Egyetemen az Egyesült Államokban.

Az új igazgató célja, hogy, kihasználva az INNOSTART Alapítvány tanácsadói és szakértői tudását és tapasztalatát, még tovább szolgálja a tudásalapú gazdaság építését. Ennek eléréséhez elősegíti, hogy az Innostart, mint hídképző szervezet, közvetítse az Európai Unióban felhalmozott tudást és a sikeresen alkalmazott módszereket a technológia-intenzív vállalkozások számára és visszacsatolást adjon a magyarországi tapasztalatokról és legjobb gyakorlatokról a Közösség részére. Az INNOSTART meghatározó szereplője legyen a hazai innovációs menedzsment kultúra kialakításának.


A Magyar Innovációs Szövetség kezdeményezésére, az EU PHARE programjának jelentős támogatásával 1994. április 1-jén hozták létre az Európai Unióban már sikeresen működő Üzleti és Innovációs Központ (Business and Innovation Centre, BIC) mintájára az Innostart Nemzeti Üzleti és Innovációs Központot. Az Innostartküldetése az ígéretes, innovatív vállalkozások felkutatása, valamint azok támogatása a szervezet szakértelmének, szolgáltatásainak és erőforrásainak igénybevételével. Az Innostart feladata olyan innovatív kultúra és környezet kialakítása és fenntartása, mely ösztönzi a helyi és regionális kezdeményezéseket, valamint a nemzetközi együttműködést. Az alapítvány általános menedzsment szolgáltatásain kívül tanfolyamait, pályázatírói szakértelmét, partnerkeresési, illetve forráskeresési mechanizmusait, valamint fizikai és virtuális inkubációs lehetőséget nyújt a vállalkozások számára. Tevékenysége során a központ hasznos kapcsolatokat épített ki vállalkozásfejlesztési szervezetekkel, minisztériumokkal és egyéb állami intézményekkel, valamint regionális fejlesztési ügynökségek és szervezetek egész sorával.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/laptop/2006/06/26/uj-igazgato-az-innostart-elen/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés