Connect with us

Hirdetés

technokrata

Román-magyar IT együttműködés

Laptop

Román-magyar IT együttműködés

A román-magyar IT üzleti tanács következő ülésére az idén ősszel, Budapesten kerül sor.

2006. május 25-én került sor a román-magyar IT üzleti tanács első ülésére Bukarestben, a Távközlési és Informatikai Minisztérium székhelyén. Az eseményen a magyar Informatikai és Hírközlési Minisztérium, a román Távközlési és Informatikai Minisztérium, a magyarországi Informatikai Vállalkozások Szövetsége, illetve a romániai Elektronikai és Szoftver Iparért Egyesület képviselői vettek részt. A tárgyalásokat Nagy Zsolt a román szaktárca minisztere, illetve Jambrik Mihály, az IHM közigazgatási államtitkára vezette.

„A találkozó elsődleges célja az, hogy feltérképezzük a két ország számára közös érdekeket és üzleti lehetőségeket az információtechnológia területén. Ugyanakkor hasznosítanunk kell azokat a tapasztalatokat, amelyeket magyar Informatikai és Hírközlési Minisztérium felhalmozott, az európai strukturális alapok felhasználásával kapcsolatban” – mondta Nagy Zsolt miniszter.

Az eseményen négy fő cselekvési irányt határoztak meg a közeljövőre nézve, amelyek rendeltetése a két fél közötti kapcsolat és kommunikáció elősegítése, és rendszeressé tétele.

Az első döntés arra vonatkozott, hogy az IT vállaltok képviseletei kidolgoznak egy, a potenciális üzleti partnereket összesítő közös adatbázist, amelyet a www.bilateral.hu, illetve a www.bilateral.ro román-magyar közös portálba építenek be.

Második lépésként a három résztvevő szakmai egyesület közös kommunikációs csatornát épít ki, amely segítségével megvalósulhat az állandó kapcsolattartás.

Harmadsorban létrehozzák az Európai Alapok Operatív Bizottságát, amely keretén belül a magyar fél folyamatos tanácsadást nyújt a romániai fél számára a strukturális alapok lehívásában.

Negyedsorban a szintén uniós Interreg és CBC határmenti együttműködési programok áttekintésére fektetnek hangsúlyt, annak érdekében, hogy partnerségeket teremtésével sikeresen lehessen ezeket a projekteket is alkalmazni.

„Az uniós csatlakozásunkat követően nagyon sok félelem létezet az IT piac alakulásával kapcsolatban. Ennek ellenére kormányzati szempontból nem tapasztaltunk semmiféle negatív hatást” – nyilatkozta Jambrik Mihály, az IHM közigazgatási államtitkára.

„Ha sikerül regionális szinten együttműködni, további lehetőségeket teremthetünk. Mi hátrányos helyzetben voltunk az integráció előtt, mert nem volt, aki segítsen a strukturális alapok kérdésében. Most mi segíthetünk Önöknek az által, hogy elmondjuk: mit lehet, és mit nem lehet tenni, melyek a megvalósítható projektek” – nyilatkozta Takács Imre, az egyik magyarországi cég vezetője.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés