Connect with us

Hirdetés

technokrata

Megalakult a Project Management Institute magyarországi tagozata

Laptop

Megalakult a Project Management Institute magyarországi tagozata

Az ICON egyik projektvezetője alapító tagja a most megalakult PMI Budapest Magyar Tagozatnak.

A projektmenedzsereket összefogó egyik legjelentősebb nemzetközi szakmai szervezet, a világszerte 100 ezer tagot számláló Project Management Institute (PMI) több tagozattal rendelkezik. Az intézmény legfőbb célja, hogy együttműködési fórumot teremtsen tagjai számára mind az egyes tagozatokon belül, mind a tagozatok között. Ezenkívül feladatának tekinti a szakmai továbbképzést, valamint nemzetközileg elismert diplomákat ad ki.

A Magyar Projektmenedzsment Szövetség (MPMSZ) 2002 folyamán döntött úgy, hogy csatlakozik a PMI nemzetközi szervezetéhez. A szövetség tagjai közül harmincöt szakember részvételével 2002. december 18-án megalakították a PMI Budapest Magyar Tagozatot. Az alapító tagok között van Kiss János, az ICON szoftver fejlesztési területen dolgozó projektvezetője is.

Az ICON részvétele a PMI Budapest Magyar Tagozat létrehozásában arról tanúskodik, hogy a cég továbbra is elkötelezett a projektvezetés magas szakmai színvonala iránt. Korábban, az elmúlt év folyamán az ICON munkatársai közül hárman szerezték meg egy másik szakmai szervezet, az International Project Management Association (IPMA) nemzetközi minősítését, amely komoly elismerését jelentette projektvezetői felkészültségének és szakértelmének.

A PMI Budapest Magyar Tagozat célul tűzte ki a projektmenedzseri szakma és tevékenység támogatását, a projektmenedzserek továbbképzésének és szakmai fejlődésének előmozdítását. Emellett elő kívánják segíteni a vállalati, a közigazgatási és egyéb szférákban a korszerű projektmenedzsment-ismeretek gyakorlati alkalmazását. A hazai tagozat tervei között szerepel, hogy az anyaszervezettel szorosan együttműködve információs hálózatot építsenek ki a projektmenedzsmenttel foglalkozó szakemberek számára, illetve nemzetközi fórumokon is bemutassák a magyarországi tapasztalatokat.

A PMI Budapest Magyar Tagozat 2003-as tervei között szerepel az egyesület működésének kialakítása, az együttműködések intézményesítése, nemzetközi kapcsolatok kialakítása, minősítések és a szakma elméleti munkájának ösztönzése valamint publikációk írása.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés