Connect with us

Hirdetés

technokrata

Negatív eredménnyel járt az osztrák távközlési liberalizáció – mi várható hazánkban?

Laptop

Negatív eredménnyel járt az osztrák távközlési liberalizáció – mi várható hazánkban?

Egy tanulmány szerint az osztrák távközlési liberalizáció rossz hatással volt az ország nemzetgazdaságára. Joggal feltehetjük a kérdést, hogy hazánkban mi várható, ám ahhoz elsőként liberalizáció szükséges…

A magát független tanácsadó cégnek nevező Kreutzer Fischer und Partner szerint az 1998-ban elindított távközlési liberalizáció hátrányos hatással volt az osztrák nemzetgazdaságra.

Annak, hogy a Telekom Austria előfizetési díját 12 euróról 20 euróra emelték, növelnie kellett volna a versenyt a szélessávú Internet-szolgáltatások piacán, mivel kifizetődővé vált volna a helyi hurkok leválasztása, növekedtek volna az infrastrukturális beruházások, és ezzel együtt új munkahelyek létesültek volna.

Ehhez képest a távközlési liberalizáció kezdete, 1998 óta a vezetékes távközlésben foglalkoztatottak száma 21 százalékkal, azaz mintegy négyezer fővel csökkent, a beruházások 51 százalékkal, több mint egymilliárd euróval estek vissza, és 21 százalékkal kevesebb adóbevétel jelentkezett.

A tanulmány szerint a távközlési liberalizációnak csupán egyetlen pozitívuma volt: 1998 óta a vezetékes és a mobilhálózatokon 26 százalékkal, 20 milliárd percre emelkedett a lebonyolított beszélgetések összideje, és az árcsökkentések 3,8 milliárd eurós megtakarítást eredményeztek az ügyfelek számára.

Hazánkban egyelőre nincs sok hatással a távközlési liberalizáció a nemzetgazdaságra, ugyanis az csupán elviekben valósult meg. Magyarország jelenleg ugyanis még ott tart, hogy az alternatív távközlési szolgáltatók a Matáv által kért összekapcsolási díj – amelyet a Matáv saját infrastruktúrájának használatáért kér – miatt nem tudnak versenyképes árakkal megjelenni az előfizetői piacon.

Mivel az Alternatív Távközlési Szolgáltatók Egyesülete (ATSZE) az összekapcsolási referenciaajánlat (MARIO) elfogadása miatt bírósághoz és a Gazdasági Versenyhivatalhoz is fordult jogorvoslatért, a Hírközlési Felügyelet (HíF) nem tudott más megoldást találni, mint külső, a vitás felekhez, vagyis a telefontársaságoktól független tanácsadó cégek szakértelmét igénybe venni. A HíF a Deloitte and Touche-t, a PricewaterhouseCooperst, a Boston Consultingot és a Clarity Consulting Kft.-t hívta meg a pályázatra, hogy kidolgozzák a módszereket a vitatott összekapcsolási díj meghatározására. Bármilyen megoldás is kerül alkalmazásra a jövőben, három-négy év szükséges ahhoz, hogy a kiválasztott modell alapján mindenki elfogadja a helyzetet.

Hogy milyen hatással lesz a liberalizáció hazánk nemzetgazdaságára? A Terminal feltette a kérdést az Informatikai és Hírközlési Minisztériumnak – egyelőre nem kaptunk választ.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés