Laptop
Magyar Office: a Microsoft itthon is perel
Az óriáscég jogi képviselői itthon is támadásba lendülnek egy nemrég megjelent, nyílt forráskódra épülő program ellen. A vád: másolás.
A nemrég megjelent Magyar Office máris összetűzésbe keveredett a Microsofttal. A Multiráció nevű cég által készített irodai programcsomag (mely szövegszerkesztőt és táblázatkezelőt tartalmaz) ugyan a nyílt forráskódú Star Office-ra alapul, az óriás szoftvercég mégis úgy véli, hogy a termék az ő hasonló szoftverük másolása.
A jogi megkeresés egyenesen az amerikai irodából érkezett, Magyarország egyik neves ügyvédi irodáját kérték fel az ügyben való cselekvésre. A Windowson és Linuxon egyaránt működőképes programcsomag háromfős alkotói gárdája nem érti, hogyan lehetne a még csomagolásukban is eltérő termékeket összetéveszteni. Biztos, ami biztos alapon azért készítettek egy mellékletet a Magyar Office-hoz, melyben a tévedések elkerülése végett részletezik a termékek különbözőségeit.
Az ügyvédi levélen kívül egyelőre más, hivatalos úton nem történt kapcsolatfelvétel az ötödannyiba kerülő irodai csomagot készítő szoftver cég és a Microsoft között, a Multiráció ügyvezető igazgatója reméli, hogy a kérdés pereskedés nélkül is megoldható.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/laptop/2002/01/07/magyar-office-a-microsoft-itthon-is-perel/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





