Connect with us

Hirdetés

technokrata

A Microsoft nyilvánosságra hozta Windows XP SP1 beta és végleges változat megjelenési időpontjait

Laptop

A Microsoft nyilvánosságra hozta Windows XP SP1 beta és végleges változat megjelenési időpontjait

Először csak angol és német nyelven lesz elérhető az antitröszt-eljárás eredményeinek megfelelően kialakított, az illegálisan használt Windowsokra a telepítést megtagadó javítócsomag.

A Microsoft legfrissebb hivatalos információja szerint augusztus 14-én jelenik meg a Windows XP első javítócsomagja (SP1), miközben a beta változatot várhatóan még ma megkapják a tesztelők.

Az SP1 több mint 1700 hibajavítást tartalmaz – az összeset, amely az eredeti, 5.1.2600-as verzió megjelenése óta felmerült.

Az SP1 továbbá jelentős újításokat tartalmaz az eszköztámogatás terén – beleépítették ugyanis az eHome (Tablet PC, Mira és Freestyle) és az USB 2.0 kezeléséhez szükséges modulokat, miközben a Bluetooth-támogatás eszközhiányra hivatkozva egyelőre kimaradt.

Az augusztus 14-ei megjelenéskor az angol és német változatok lesznek azonnal elérhetők, a más nemzeti változatokra valószínűleg még napokat vagy heteket kell majd várni.

Ismeretes, hogy az SP1 a hírek szerint telepítésekor ellenőrizni fogja, hogy a használt Windows XP legális-e (vagyis hogy az aktiváláshoz használt kulcs nem lopott-e). Ha ugyanis nem találja ˝tisztának˝ az operációs rendszert, akkor megtagadja a telepítést – és ezzel egy időben az összes jövőbeni frissítés lehetőségét is letiltja. Az újratelepítés-próbálkozás-újratelepítés-próbálkozás-stb. játék pedig igencsak izgalmas és időrabló tevékenységnek fog számítani.

További újdonság, hogy az antitröszt-eljárás eredményeinek megfelelően a Microsoftnak az SP1-gyel a tavaly novemberben, a közte, az amerikai igazságügy és 9 állam közötti megállapodás értelmében úgy kell átalakítania a Windows XP operációs rendszert, hogy annak egyes beépített szoftverei kicserélhetők legyenek más versenytárs gyártók termékeire.

Tovább
Hirdetés

Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés