Dotkom
Önvezető autót tesztel az Apple?
Egy, az önvezető autók tesztelésére szolgáló pálya lefoglalása után érdeklődött az Apple.
Már több ízben is felröppentek a pletykák az Apple autójával kapcsolatban, ám eddig semmilyen, hihetőnek tűnő jel nem bukkant fel az állítólagos járműről. Most azonban megtört a jég, hiszen az Apple egy olyan tesztpálya iránt érdeklődött, amit önvezető járművek tesztelésére használnak.
Ennél egyelőre kevés konkrétabb jelet várhatunk, hiszen a fejlesztések még igen korai szakaszban járhatnak. A San Francisco-öbölben található GoMentum Station nevű terület önvezető autókért felelős vezetőjével levelezett az Apple különleges projektek csoportjának egyik tagja.
A beszélgetésükből ugyan sok konkrétum nem derül ki, eddig annyi tudható, hogy a területet csak késöbb tudják az Apple számára biztosítani, így a kaliforniai vállalat még nem kezdheti meg a tesztelést. A Guardian már biztosra veszi, hogy itt egy önvezető autóról van szó, azonban egyes informátorok valamiféle autós HUD rendszer kifejlesztését is elképzelhetőnek tartják. Az Apple természetesen nem kommentálta a híreket, így egyelőre csak találgatni lehet.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2015/08/17/onvezeto-autot-tesztel-az-apple/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]







