Connect with us

Hirdetés

technokrata

Ön Telenor előfizető? Akkor ezt olvassa el!

Dotkom

Ön Telenor előfizető? Akkor ezt olvassa el!

Ön Telenor előfizető? Akkor ezt olvassa el!

Megint egy komoly változtatásra készül a szolgáltató, de elmagyarázzuk, mi a teendő.

Az előzmények

Épp csak belekezdtünk 2015 második félévébe, de itthon meglehetősen eseménydús időszakot tudhatnak maguk mögött a mobilszolgáltatók. Először a roaming árak csökkentésével, illetve ehhez kapcsolódó új szolgáltatásokkal közölt jó hírt a Telekom, a Telenor és a Vodafone is. Ám utána jött a feketeleves. Elsőnek a Telekom, majd kicsivel később a Telenor is bejelentette (elsőnek a kártyást, majd a számlást is), hogy július 1-jétől áremelésre készülnek, amely ráadásul mind a kártyás, mind pedig a számlás előfizetőket érinti. Ezeket kétoldalú módosításként kívánták bevezetni, viszont a tájékoztatás nem tetszett az NMHH-nak, így vizsgálat indult az ügyben. Ennek lezárultával végül az emelések életbe léptek, bár a Telenor eléggé elkapkodta a dolgot, amiből tömeges sorbanállások és némi káosz alakult ki. Tegyük hozzá, hogy a törvényi változások augusztus 1-jétől nem teszik lehetővé a hűségszerződéses előfizetések kedvezőtlen irányba történő módosítását a hűség alatt, így nem véletlen volt a két szolgáltató időpontváltoztatása az emelésre.

telenor_haz

Most mi változik megint?

A Telenor újabb változtatást jelentett be, ami arról szól, hogy a már kivezetett tarifacsomagok és szolgáltatások jelentős részét teljesen megszüntetik. Ezt modernizációs és egyéb okokkal indokolják, ami tulajdonképpen érthető. A szolgáltatónak jelenleg több mint 240(!) tarifája van a rendszerben, ezeknek majdnem felét szeretnék végleg eltűntetni. Ráadásul a módosítás jelenleg csak a lakossági ügyfeleket érinti, de a feladat nagyságát jól érzékelteti, hogy a kivezetések november 30-ig fejeződnek be. Tanulva az áremeléses botrányból, most fokozatosan, több lépcsőben hajtják végre a változtatásokat és az érintett ügyfelek értesítését is. Azok az előfizetők, akiknek megszüntetendő tarifája van, muszáj lesz átváltaniuk egy másik, a változások után is megmaradó és jelenleg is igénybevehető tarifára.

internettelenor

Előfizetéses vagyok, mit tehetek?

Az értesítést a számlalevélhez mellékelve érkezik (akinek elektronikus számlája van, annak a megadott értesítési e-mail címre), ebben közlik a változás tényét, illetve azt is, hogy milyen új tarifát javasolnak a régi helyett. A szolgáltató állítása alapján törekednek arra, hogy a váltással a havidíj alacsonyabb vagy legfeljebb azonos legyen a régivel. No persze az már más kérdés, hogy a havidíj mit foglal magában, de tippünk szerint az esetek túlnyomó többségében a MyTariff variálható csomagokat fogják felajánlani a váltáshoz. Arányaiban itt szűnik meg a legtöbb csomag, eltűnnek az olyan őskövület (közel 20 éves!) tarifák, mint például az Optimum, viszont a viszonylag még frissnek számító Alap- és Okostarifák is. A MyTariff-on kívül az All-In és a Smarttarifa/Smarttarifa Extra marad (utóbbiakból már nem elérhető az összes). A számlások esetében egy olyan előnye van a változtatásnak, hogy ezután csak olyan tarifák maradnak, melyek beépített mobilinternet keretet tartalmaznak. Ennek elhasználása után vagy lassítás vagy (a MyTariff esetében) lekapcsolás történik. Nem lesz többé extra áron felszámolt Mobil Online Start a számlán, miután az okostelefonunk a régi, mobilnetet nem tartalmazó tarifánkkal felcsatlakozott az internetre.

telenor_hipernet

Fontos, hogy a szolgáltató által kiválasztott tarifacsomag csupán egy javaslat, azt nem kötelező elfogadni. Az értesítőben közölt dátumig bármikor van lehetőségünk másik konstrukciót választani a megmaradó tarifákból, ha a javaslat számunkra nem szimpatikus. Itt viszont közbeszólhat a hűségszerződés. Ha van ilyenünk, akkor a vállalt tarifahűség korlátozza a lehetőségeinket (például egy M-es hűség esetén nem választhatunk XS-es tarifát). Ha viszont nincs ilyesmi, akkor szabadon válaszhatunk. Amennyiben megfelelő a szolgáltató által felkínált új csomag, akkor semmilyen teendőnk nincs, a megadott időpontban automatikusan megtörténik a váltás. Akkor sincs pánik, ha inkább más konstrukciót választanánk. Ebben az esetben be kell fáradnunk bármelyik Telenor üzletbe és ott beállítják az általunk kiválasztott csomagot. Ami jó hír mindkét esetben, hogy a váltásnak ezúttal nincs semmilyen költsége. Érdemes a részleteként felkeresni a Telenor honlapját, itt egyrészt átnézhetjük a jelenlegi tarifákat, illetve tájékozódhatunk a konkrét előfizetést érintő változásokról is.

Kártyás vagyok, mit tehetek?

A feltöltős csomagoknál látszólag egyszerűbb a helyzet. Egyrészt itt kevesebb tarifa szűnik meg, bár ezek a konstrukciók ritkábban változtak az előfizetéseknél. Ezzel együtt a 170 forintos percdíjú(!) Praktikum Privát vagy az annak idején vicces reklámkampánnyal bevezetett Bee is végleg eltűnik. A váltás itt egyszerűbb feladat, ugyanis csupán három tarifa marad kínálatban, viszont lehet, épp a kevés választási lehetőség miatt nem mindenki fogja örömmel fogadni a módosítást. A megszűnő csomagok között ott a Djuice, amely mint márka ezzel végleg meg is szűnik a Telenornál (a számlás csomagokat is kivezetik). Ezek között viszont vannak olyan tarifák, amelyek bizonyos időszakban akár 30 forint körüli percdíjat kínálnak. Ám a megmaradó csomagokból a Praktikum Ász hálózaton belüli 34 forintja tűnhet a legolcsóbbnak, csak épp itt 14 forintos kapcsolási díj is van hozzá. Ugyanakkor ha valaki elsősorban hálózaton belül beszélget, akkor a Praktikum hálózaton belüli megoldással 32 forintért beszélhet (kapcsolási díj: 2,5 forint), illetve a MyMenu-ben megrendelhető perccsomagokkal ezt 5 forintra csökkentheti.

internettelenor2

A számlás előfizetésekhez hasonlóan ha nem fogadjuk el az automatikusan felkínált új csomagot, akkor a Telenor üzleteiben módosíthatjuk az általunk kiválasztott konstrukcióra. Előtte szintén érdemes a Telenor honlapját meglátogatni és megnézhetjük azt is, hogy a konkrét számunkat hogyan érinti ez az egész. Tarifától függetlenül a kártyásokat egy külön ÁSZF módosítás is érinti. Ezentúl minden feltöltés automatikusan egy határozott idejű szerződést jelent, melynek időtartama a feltöltött összeg érvényességi ideje. Továbbá a feltöltéssel automatikusan elfogadjuk az adott pillanatban, a feltöltős ügyfelekre érvényes ÁSZF-et is. Ezen felül, ha megrendelünk egy kiegészítő szolgáltatást, akkor ha azt egy meghatározott ideig nem használjuk, a szolgáltató jogosult lesz automatikusan törölni azt.

Jó ez a váltás vagy sem?

Mint minden ilyen horderejű és méretű módosításnál megszokott, nem mindenki fog jól járni. A szolgáltató részéről részben érthető a lépés, hiszen a vállalati rendszereket tényleg rendkívül leterheli a tarifák és szolgáltatások ilyen mértékű tömege. Ráadásul ezek között vannak olyanok, melyeket csupán néhány ügyfél használ. Részünkről úgy látjuk, hogy inkább a feltöltőkártyások fognak rosszabbul kijönni az egészből, mivel az esetek többségében a váltás áremeléssel (magasabb percdíj) jár együtt. Előfizetésnél a valóban nagyon régi csomagokról váltók jól is kijöhetnek a dologból, például azért is, mert az All-In és MyTariff csomagoknál nincs kapcsolási díj és a lebeszélhetőség sincs megosztva.

telenor_uzlet

Az is pozitív hozadék, hogy a megmaradó csomagok alapból tartalmaznak internetet, amivel megszűnnek a méregdrága napidíjas Mobil Online véletlen használatából eredő panaszok és túlszámlázások. Igazából csak egy érthetetlen dolog van ebben az egész változtatásban. Ugyanis nem értjük, miért volt szükség a július 1-jei áremelésekre, mikor az abban érintett kártyás és számlás tarifák gyakorlatilag 100%-át ezzel a mostani lépéssel legkésőbb november 30-áig megszüntetik. Ráadásul az áremeléssel és főleg annak lebonyolításával elég kínos helyzetbe hozta magát a Telenor, a mostani újabb változtatás pedig szintén felemás érzéseket fog generálni a szolgáltató előfizetőinek körében.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés