Connect with us

Hirdetés

technokrata

Újabb rezsicsökkentés: Megtiltották a mobilszolgáltatóknak az áremelést!

Kütyük

Újabb rezsicsökkentés: Megtiltották a mobilszolgáltatóknak az áremelést!

Az NMHH-nak elege lett a Telekom és a Telenor legutóbbi húzásaiból.

Ma délben robbant a bomba: a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) bejelentette, hogy általános hatósági felügyeleit eljárást indított a Telekom és a Telenor ellen. A vizsgálat oka mindkét mobilszolgáltató esetében az, hogy július 1-jétől árat emelnének. A Telekom egy felvonásban változtat szinten mindenen, míg a Telenor előbb a kártyás, majd kicsivel később a számlás ügyfelekkel is közölte a “jó hírt”. Most viszont borulhat az elképezelésük, mert az NMHH a vizsgálat egyik első lépéseként mindkettejüknek megtiltotta, hogy végrehajtsák a módosításokat. A Telenor tavalyi áremelésével már megütötte a bokáját a hatóságnál, akik egy 250 milliós bírsággal horonálták az egyoldalú módosítást.

telenor_haz

A mostani drágulásokat kétoldalú változásként jelölték meg, amelynél az értesítéstől számított 15 napon belül kell jeleznünk a kifogásunkat. Ugyanakkor ha az ügyfél elutasítja a módosításokat, akkor a szolgáltató köteles a szerződést a korábban megkötött feltételekkel és áron tovább biztosítani. Ezt a választási lehetőséget viszont érthető okból nem hangsúlyozták ki. Mivel a drágulások az előfizetők jelentős részét érintik, így felmerülhet a gyanú, hogy emiatt olyan hátrányt szenvednek el, amelyet később nagyon nehezen vagy sehogyan sem tudnak elhárítani. Jelenleg csak a vizsgálat indult meg a két cég ellen, tehát még szó sincs jogsértésről vagy büntetésről, viszont az áremelés megtiltása az ügyfelek védelmét szolgálja.

magyar_telekom_3



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés