Connect with us

Hirdetés

technokrata

Virtuális valóságban tanulnak az angol kisiskolások

Dotkom

Virtuális valóságban tanulnak az angol kisiskolások

A Second Life nevű internetes játék virtuális világának egy lezárt részén oktatják tanulóikat egy angol iskola tanárai. A kísérletben részt vevő nyolcadikosok lelkesebben sajátítják el az ismereteket és válaszolnak a tanárok kérdéseire az avatárjuk segítségével, mint a valóságban.

Az iskoláskorú gyerekek szabadidejük jelentős részét töltik a számítógépük vagy a mobiljuk használatával. Az információk megszerzésében és feldolgozásában többségüknél már fontosabb szerepe van az interaktív eszközöknek és a képeknek a könyveknél. Azokban az iskolában Magyarországon, ahol digitális táblákat kezdtek el használni, arról számoltak be a pedagógusok, hogy segítségükkel, sokkal jobban sikerült lekötni a diákok figyelmét, mint a hagyományos eszközökkel.

Az interaktív oktatási eszközök pozitív hatásai vehették rá egy middlesbroughi iskola tanárait arra, hogy Angliában elsőként számítógépes játékokon keresztül kezdjék oktatni a diákjaikat. Az intézmény 13-14 év közötti tanulóinak a biológia órán úgy magyarázta el a tanár a szív működését, hogy közben a diákok egy háromdimenziós szemüveg segítségével tanulmányoztak egy dobogó szívet a projektoron látható filmen. Az elméleti oktatást a számonkérés követte.

A diákok átmentek az iskola számítógéptermébe és beléptek a Second Life nevű internetes játék egy lezárt részére. A virtuális iskolában ezután a diákok által irányított sárkányok, jóképű felnőttek és gyerekek kérdések után kezdtek kutatni, és válaszolni rájuk. A tanulók viselkedését a tanárok a számítógépes játékban is figyelték.

A kísérletben részt vevő diákok arról számoltak be a BBC riporterének, hogy olyan érzés így tanulni mintha játszanának és ez azért sokkal szórakoztatóbb, mint a könyv fölött ülni. Az egyik 14 éves lány szerint pedig, ha a játékban tesznek fel neki kérdéseket, nem érzi magát annyira feszült helyzetben, mintha az osztály előtt történne ugyanez, és nem fél attól, hogy elrontja a választ.

Arról, hogy az interaktív oktatási eszközök segítségével hosszú távon maradandóbb tudásra tesznek -e szert a tanulók, mint a hagyományos eszközökkel még nem készült sok felmérés. Az azonban már önmagában is nagy előrelépést jelenthet bizonyos iskolákban, ha tanulókat valamilyen módon sikerül rávenni arra, hogy figyeljenek a tananyagra és ne mondjuk egymást próbálják fejbe szúrni körzővel.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés