Dotkom
42 százalékot esett a Nintendo profitja
A Nintendo fő üzleti tevékenységéből származó negyedéves nyeresége 42 százalékkal csökkent, a yen erősödése rosszul érintette a japán céget. Az előrejelzések szerint éves szinten 12 százalékos lesz a visszaesés.
A jónak nem mondható eredmény ellenére, a Nintendo eredményesebben teljesített szórakoztató elektronikai riválisainál. A Microsofttal és a Sony-val versenyző cég viszonylag jól vészelte át a pénzügyi válságot, a fogyasztók továbbra is költöttek a kisebb kiadást jelentő játékokra, a nagyobb összegbe kerülő televíziókkal, vagy autókkal ellentétben. A cég szerint a DS marokkonzol eladásai idén már 4 százalékkal visszaesnek, először, a játék 2004-es bevezetése óta.
A Nintendo várakozásai szerint 2010 márciusában 490 milliárd yen lesz a profitja, ami 5 százalékkal alacsonyabb egy 25 elemző megkereséséből összeállított elemzésnél. Az elmúlt négy évben ez lenne az első éves profit-visszaesés a cégnél. Ugyanakkor a nettó profit 7,5 százalékos emelkedését várják ebben a pénzügyi évben, ami rekordösszegű, 300 milliárd yent jelent, ugyanakkor kevesebb, mint a piac által várt 325,7 milliárd. A cég nettó profitja az elmúlt 3 évben a háromszorosára növekedett, amit elsősorban a Wii-nek és a DS-nek köszönhetett, amik egyértelműen maguk mögé utasították a Microsoft és a Sony termékeit népszerűségükben, írta meg a Reuters.
Azonban a Sony Japánban a PlayStation 3-ból többet adott el márciusban és áprilisban, mint amennyi Wii-t értékesített a Nintendo. Mindenesetre most a cég kiadja a régóta várt Wii Sports Report, valamint egy játékfejlesztő cég a Dragon Quest játékokat a nyáron, amik várhatóan megdobják az eladásokat.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2011/04/01/42-szazalekot-esett-a-nintendo-profitja/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





